A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Sem Zagyva Gyula, sem Rubi Gergely nem akar mentelmi joga mögé bújni.
Sem Zagyva Gyula, sem Rubi Gergely jobbikos parlamenti képviselő nem kíván a mentelmi joga mögé bújni, ezért az Országgyűlés mentelmi bizottsága előtt is személyesen megjelennek majd, és kérik, hogy függesszék fel a mentelmi jogukat - áll a Jobbik közleményében.
Zagyva György Gyula 2010 nyár végén, Verőcén megrendezett Magyar Szigeten - a Hetek című lap akkori cikke szerint - egy zárt faházban fenyegetően lépett fel újságírókkal szemben.
Rubi Gergely pedig a hajdúhadházi járőrözési ügyben lehet érintett: a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt tagja ellen garázdaság miatt indítottak eljárást a járőrözés miatt, amit a Debreceni Városi Bíróság megszüntetett. A Belügyminisztérium szerint ugyanakkor igenis garázdaság történt, és emlékeztettek, hogy a rendőrség fellebbezhet a bíróság döntése ellen.