2012-től jön a mindennapos iskolai testnevelés

2011. július 05. 11:46

A 2012-2013-as tanévtől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban. A kormány a megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni.

2011. július 05. 11:46

Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén elmondta: a kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről Czene Attila sportért, illetve Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár már megegyezett. Eszerint a 2012-2013-as tanévtől alsó tagozatban heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak, míg felső tagozatban az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést. Bardóczy reméli, hogy a parlament ősszel elfogadja a közoktatási törvényt, amivel az utolsó akadály is elhárul a tervezet elől.

A főosztályvezető szerint 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van jelenleg Magyarországon, amely nem rendelkezik sportinfrastruktúrával. Szalay Ferenc, a sport- és turizmusbizottság fideszes alelnöke szerint viszont csaknem 400 tornaterem hiányzik. Bardóczy elmondta, a sportért felelős államtitkárság 8 milliárdos pályázatot ír ki létesítményfejlesztésre. Az önkormányzati államtitkárság 1 milliárd 150 milliós pályázatának jóvoltából pedig 150 iskolai és utánpótlás-sportlétesítmény, közte 50 tornaterem újulhat meg a következő fél évben. A kötelező testnevelés bevezetését pártállástól függetlenül minden képviselő üdvözölte.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2011. július 05. 22:59
Nagyon jó, de! Értelmesen kell kihasználni azt a nettó 30-40 percet - úgy, hogy a tisztálkodás is beleférjen, és ne üljenek a gyerekek utána egész nap még a csípős izzadságszagukban. Normális gyakorlatok kellenek, esetleg igény és tehetség szerint lebontva. Ma mi van? Egyik helyen csak kosaraznak (de utáltam), máshol csak fociznak, valahol csak kézi vagy atlétika. Itt lehetne több osztályból, akár évfolyamból külön ágakat kialakítani, és mindenkihez valami testhezálló irányt választani. Mondom, a lehetőség és az ötlet szuper, de tessék ésszel megvalósítani, ne csak "focizzatok" - alapon.
Learten
2011. július 05. 22:28
"a sportért felelős államtitkárság 8 milliárdos pályázatot ír ki létesítményfejlesztésre. Az önkormányzati államtitkárság 1 milliárd 150 milliós pályázatának jóvoltából pedig 150 iskolai és utánpótlás-sportlétesítmény, közte 50 tornaterem újulhat meg a következő fél évben." Atya világ! El tudom képzelni ebből a pénzből mennyi sportpályával megtűzdelt parkot lehetne építeni. Fenntartása is töredéke lenne. Esetleg prioritást élvezhetne az iskolák közelében létesítettek, tehát a diákok is tudnák használni. E helyett lesz egy rakás zárt (igaz fedett, fűthető) sportcsarnok, horribilis fenntartási költséggel. A tisztelt pályázati kiíró gondolt a fenntartás költségeire is? Vagy majd 10-20 év múlva jönnek a hírek a használhatatlanná vált sportlétesítményekről?
shighhopes
2011. július 05. 19:06
Ez így szépsjó lehet, ha a "tornaóra" valóban főleg sportot, valami gyerekek számára élvezeteset fog jelenteni, nem atlétikát, tornáztatást, Cooper-futást, meg egyéb cezaromán, militáns, nemritkán látványosan alkoholista tuskó tesitanárok által erőltetett dolgokat. Vannak fenntartásaim, na.
peninsulavaldes
2011. július 05. 16:06
Nagyon jó ötlet. Röplabdázzanak és focizanak sokat a gyerekek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!