Haszonicsnét állította Áder az elnöki hivatal élére

2012. május 10. 19:17

Haszonicsné Ádám Máriát, a fővárosi kormányhivatal főigazgatóját nevezte ki péntektől a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatójává Áder János. A hivatalát csütörtökön elfoglaló új köztársasági elnök aznapi hatállyal négy hivatalvezetőt mentett fel.

2012. május 10. 19:17

Haszonicsné Ádám Máriát, a fővárosi kormányhivatal főigazgatóját nevezte ki péntektől a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatójává Áder János. A hivatalát csütörtökön elfoglaló új köztársasági elnök aznapi hatállyal felmentette Kiss Norbertet, a KEH társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetőjét, Vajna Márton külügyi hivatalvezetőt, Szabó György hivatalvezető-helyettest és Cservák Csabát, aki a jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalt vezette. A döntések a Magyar Közlönyben jelentek meg. A most menesztett hivatalvezetőket Schmitt Pál nevezte ki 2010. augusztusi beiktatását követően.

Áder János egyúttal hatályon kívül helyezte azt a KEH alapító okiratának módosításáról szóló, az elnöki hivatal eddigi struktúráját kialakító köztársasági elnöki határozatot, amelyet 2010. szeptember 16-án írt alá Schmitt Pál. Ez rendelkezett arról, hogy a KEH három önálló szervezeti egységből épül fel: a jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalból, a külügyi hivatalból és a társadalmi kapcsolatok hivatalából. A hivatalvezetők javadalmazása és besorolása a közigazgatási államtitkárokéval megegyező volt. Az elnöki hivatalban addig, Sólyom László államfői ideje alatt öt – az alkotmányügyi és jogi, a katonai, a külügyi, a protokoll, illetve a stratégiai és kommunikációs - főosztály működött, a hivatalt pedig a hivatalvezető irányította.

A KEH új főigazgatója, Haszonicsné Ádám Mária korábban a fővárosi önkormányzat aljegyzője volt. 2010. szeptember 1-jétől az ismételten létrejövő közigazgatási hivatalok egyikének, a budapestinek az élére nevezte ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A következő év januárjától a közigazgatási hivatal jogutódjaként megalakuló fővárosi kormányhivatal főigazgatója lett Pesti Imre kormánymegbízott javaslatára.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2012. május 13. 08:25
Haszonicsné teljesen jó választás volt. Az MSZP lenne halalmon a Nincshaszonicsnét választotta volna meg.
Forsz
2012. május 13. 01:06
Na, most igen csak nem értem, hogy miként került ide ez a nő! - csinos, jó megjelenésű, szimpátiát keltő; - tökéletesen ura a köztársasági elnöki munkakör nyomán felmerülő problémáknak; egy igazi államigazgatási, komoly politikai szakismerettel rendelkező szakember; a Kumin Ferenc elbújhat mögötte; - semmi köze a kinevezésének ahhoz a balos mantrának, hogy női kvóta. Csak felhívnám az elnök úr figyelmét, hogy én is magyar vagyok és ha magyar nyelvről van szó, nem csak az édesanyákat, de én az édesapákat is így nevezem. Nem hinném, hogy feledni fogom, hogy Ön ezt kifelejtette a beiktatási beszéde során - ha már egyáltalán szóba hozta.
HSL
2012. május 10. 22:04
sebaj, majd felfelé lesznek buktatva az efftársak
kamasuka
2012. május 10. 21:10
http://galeria.index.hu/belfold/2012/05/10/occupy_a_sandorpalotanal/ Mi lesz május 12-én? Öngyilkosok lesznek ezek a péniszek, vagy mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!