Itt az LMP és a 4K! köztársasági minimumprogramja

2012. október 19. 15:49

Az alkotmányos viszonyok visszaállítását fogalmazta meg az LMP és a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom közösen készített köztársasági minimumprogramja, amelyet pénteken sajtótájékoztatón mutattak be Budapesten.

2012. október 19. 15:49

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője az új köztársaság alapfeltételeit sorolva legfontosabb pontként az alkotmányos viszonyok visszaállítását említette. Emellett a részvételi demokrácia intézményeinek megerősítését, a választások szabadságának és méltányosságának biztosítását, valamint a korrupció elleni fellépést nevezte meg. További pontjaikat ismertetve elmondta, hogy a társadalomnak szembe kell néznie saját múltjával, vagyis meg kell teremteni az állampárti múlt és az ügynökakták nyilvánosságát. A frakcióvezető a sajtószabadságról beszélve közölte: a kormány által létrehozott torz sajtóviszonyok között nem lehet megfelelő módon tájékoztatni az ország lakosságát. A közigazgatás és az önkormányzatiság megerősítéséről beszélve azt mondta: egy olyan – közvetlen politikai befolyástól mentes – köztisztviselői karra van szükség, amelyik képes segíteni a jó kormányzást.

Istvánffy András, a 4K! elnöke szerint, a közös program azért is fontos, mert az „Orbán-rendszer bukása elkerülhetetlen ezután az ámokfutás után”. Azt követően viszont nem lehet ott folytatni, ahol 2010-ben az ország abbahagyta – jelentette ki. Az új köztársaságnak lehetővé kell tennie, hogy érvényesüljenek a részvételi demokrácia különböző formái és meg kell akadályoznia, hogy a pártok megszállják a független intézményeket – közölte.

Schiffer András arról beszélt, hogy a bemutatott program nemcsak a két párt közös munkájának, hanem minden 2014 utáni fordulatnak is a kiindulópontja. Az LMP-s képviselő hangsúlyozta: Magyarországon helyre kell állítani a népszuverenitást. A magyar emberek szabadon akarnak politikai és gazdaságpolitikai irányokat választani. Az egykulcsos adó alaptörvénybe rögzítésével viszont megakadályozzák, hogy érvényesülhessen az állampolgárok akarata – jelentette ki. Hozzátette: helyre kell állítani a jogbiztonságot és szociális jogállamot.

Csonka Balázs, a 4K! alelnöke arról beszélt, hogy erősíteni kell a népszavazás és a népi kezdeményezés intézményeit és a korábbi szintre kell leszállítani a népszavazás érvényességi küszöbét. Fontos feltételnek nevezte, hogy a választók az alaptörvényről is referendumot tarthassanak. Végül kijelentette: átláthatóvá kell tenni a pártkasszákat.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fóbia
2012. október 20. 07:29
Az országban RENDET csak erős hatalommal és nem anarchiával lehet megteremteni. Sajnos Orbán túlságosan is a demokrata, annak ellenére hogy ELLENSÉGEI az ellenkezőjét állítják.
vagabond visszatér
2012. október 19. 23:57
Mi a picsa ez a 4k? Olyan mint az eLeMlàmPàsok?
gvarga10
2012. október 19. 18:47
Minimális pártocskáknak maximum minimum programja lehet.Ecce: Bevezetés.Tartalom:00 Zárszó:Jaj! Avagy a bolha köhög!
kazy
2012. október 19. 17:56
" az új köztársaság alapfeltételeit sorolva legfontosabb pontként az alkotmányos viszonyok visszaállítását említette. Emellett a részvételi demokrácia intézményeinek megerősítését, a választások szabadságának és méltányosságának biztosítását, valamint a korrupció elleni fellépést nevezte meg. További pontjaikat ismertetve elmondta, hogy a társadalomnak szembe kell néznie saját múltjával, vagyis meg kell teremteni az állampárti múlt és az ügynökakták nyilvánosságát. A frakcióvezető a sajtószabadságról beszélve közölte: a kormány által létrehozott torz sajtóviszonyok között nem lehet megfelelő módon tájékoztatni az ország lakosságát. A közigazgatás és az önkormányzatiság megerősítéséről beszélve azt mondta: egy olyan – közvetlen politikai befolyástól mentes – köztisztviselői karra van szükség, amelyik képes segíteni a jó kormányzást." és az ehhez szükséges kétharmadot a jézuska leteszi karácsonyfa alá ajándékban, mivel egy óvodáskorban levő pártnak, ez alapból jár
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!