MCP: Nem csak cigányokra akarunk szavazni!

2014. január 10. 18:23

Az Országos Roma Önkormányzat épülete előtt tiltakozott a Magyarországi Cigány Párt, amiért a nemzetiségi listára való regisztráció kizárja, hogy valaki egyúttal a pártlistákra is szavazzon.

2014. január 10. 18:23

A demonstráció során mintegy kétezer érvénytelenített regisztrációs lapot hagytak az épület előtt. „Nem írjuk alá a kérelmeket, mert nem szeretnénk elveszteni azon jogunkat, hogy pártokra szavazhassunk a tavaszi országgyűlési választáson” - hangsúlyozta Radics József, az MCP elnöke, hozzátéve: ők elsősorban magyarok, és nem akarnak kizárólag az ORÖ által összeállított listára szavazni.

Közölte, kaptak olyan jelzéseket, hogy egyes helyeken a közfoglalkoztatási programban csak akkor alkalmaznak cigány embereket, ha romaként regisztrálják magukat az országgyűlési választásra. A regisztrációval Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt, az ORÖ elnökét támogatják – hangoztatta Radics József.

Radics József és Kiss Norbert, az MCP Pest megyei elnökhelyettese a regisztrációs kérelmeket szerette volna átadni Farkas Flóriánnak, de többszöri csengetés ellenére sem nyitottak ajtót nekik, ezért a nemzeti színű szalaggal átkötött íveket az ajtó előtt hagyták.

A regisztrációs íven külön lehet dönteni arról, hogy valaki (az őszi nemzetiségi mellett) a tavaszi országgyűlési választásra is kéri-e a nemzetiségi névjegyzékbe vételét vagy sem. Ha valaki nemzetiségi választóként akar részt venni az országgyűlési választáson, akkor az egyéni képviselőjelölt mellett nem pártlistára, hanem a saját nemzetiségének listájára szavazhat.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. január 11. 06:42
Ez a lényeg: Ha valaki nemzetiségi választóként akar részt venni az országgyűlési választáson, akkor az egyéni képviselőjelölt mellett nem pártlistára, hanem a saját nemzetiségének listájára szavazhat. De ne tessék elfelejteni, hogy a nemzetiségilistára leadott szavazat során ugyanúgy válasszthat jobb-bal-liberális-akármilyen kötődésű nemzetiségi pártra, mint az országos listán. Vagyis a nemzetiségi szervezetek pontosan leképezik a nagypolitikt. Lásd pl. Lungodrom, MCP, stb. Ez az egész értetlenkedés csak egy ostoba habverés, amivel éppen a szerencsétlen analfabéta klientúrájukat zavarják meg..
bini
2014. január 11. 03:59
Nem kötelező senkinek regisztrálni a kisebbségiként. Sem az országgyüllési Sem az őnkormányzati választásoknál. Mellesleg két rubrika van ami meghatározza, hogy mindkét, vagy csak az egyik választásnál regisztrál. Ha meg valaki egyszerüen nem küldi vissza a lapot akkor marad az eredeti állapot, mint más állampolgárnál. Ezzel csak azt éri el, hogy nem élt a plusz jogsijával, mint kisebbségi állampolgár. Eddig Sem regisztrált mindenki az Őnkormányzati kisebbségi választásokra akkor most mi a gondja baja a reklamáloknak. Egyéniben meg annak a pártnak a jelöltjét huzza be amely kedves a szivének.
Berecskereki
2014. január 10. 21:13
"Nem csak cigányokra akarunk szavazni!" Nagy dilemma! Politikában ez megoldható lenne? ;-)
DrFülig Jimmy
2014. január 10. 20:51
Szegényeknek leesett,hogy így nem lehetnek értékes láncszavazói a narancsmaffiának!Elesnek az erdélyi tesvírük baksisától.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!