Bemutatkozott Bernd Storck, az új szövetségi kapitány

2015. július 21. 12:38

Kedden késő délelőtt egy sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A sajtótájékoztatón kiderült: a Hertha semmiképpen nem engedte volna, hogy Dárdai Pál a válogatottnál maradjon, de Storck az ő irányvonalát szeretné követni.

2015. július 21. 12:38

Dárdai Pál hétfőn Berlinben bejelentette, teljes állásban folytatja a Hertha BSC vezetését, így nem edzheti tovább a magyar labdarúgó-válogatottat. A hír megrázta a hazai szurkolótábort. Az MLSZ még aznap hírül adta: a magyar válogatott felkészítését Brend Storck veszi át. Bernd Storck volt az, aki felfedezte és mint középpályást Berlinbe vitte a fiatal Dárdai Pált. 2015 márciusában került a magyar utánpótlás élére, nyár elején pedig ő vezette az U20-as vb-re kijutott válogatottat.

A sajtótájékoztatót Vági Márton, Berzi Sándor az MLSZ alelnöke és Bernd Storck tartotta. A nyilatkozatokból hamar kiderült, a Hertha semmiképpen nem engedte volna, hogy Dárdai Pál a továbbiakban is nálunk maradjon. Berzi elmondta, számítottak rá, hogy Dárdai Pál kettős terhelése nem tarthat örökké, így már korábban is beszéltek Stockkal arról, hogy ő válthatná a szövetségi kapitányt. Nem támadják a Herthát a döntésük miatt, hiszen az nem vinné előre a válogatottat, inkább a közelgő meccsekre koncentrálnak, Dárdai Pálnak pedig köszönik az eddigi eredményeket és az együttműködést.

Bernd Storck szintén azt nyilatkozta, nem érte váratlanul a felkérés, tudja, milyen fontos meccsek következnek, de optimistán néz a jövőbe. Mindent meg fog tenni a siker érdekében. Storck elmondta, Dárdaival nagyon közel állnak egymáshoz, a futballal kapcsolatos elképzelésük azonos. A német szakember négy mérkőzésre vállalta a válogatott irányítását.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jimmy Tudeski
2015. július 21. 15:32
Hajrá!
kizökkentidő
2015. július 21. 14:37
Ezeket a "labdarúgókat" csak egy hajzseléárus tudná lázba hozni.
KannibálTatárÚr
2015. július 21. 13:25
Legközelebb - remélem - én következek.
Gregorius
2015. július 21. 13:14
Láttam a Hertha egy előkészületi meccsét. Egyszerűen nincsen használható, veszélyes csatáruk. Ezzel a kerettel nagyon nehéz lesz benntartani ( főállású feladat) a csapatot az első osztályban. Más lenne a hozzáállásuk, ha egy stabil középcsapatnak megfelelő játékosállományuk lenne, akkor plusznak számítana, ha az edzőjük ráadásul még szövetségi kapitány is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!