Egy 24 pontból álló javaslattal kezelné a menekülthelyzetet az LMP

2015. szeptember 19. 14:59

A párt a legnagyobb problémát az információhiányban látja, szerintük a jobb tájékoztatás segítené a menekülthelyzet megoldását.

2015. szeptember 19. 14:59

Az LMP szerint az információ és a kommunikáció hiánya akadályozza leginkább a menekültválság megoldását, ezért a párt huszonnégy pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki. Ferenczi István, az LMP országos elnökségi tagja ezt sajtótájékoztatón jelentette be szombaton Budapesten. A javaslatok közül kiemelte a menekültek, a magyar állampolgárok, a szomszédos országok, valamint a civil szervezetek és önkéntesek alaposabb és megbízhatóbb tájékoztatásának fontosságát. Az LMP szerint uniós szintű tájékoztatási rendszer létrehozására van szükség, hogy a menekültek már a határon alapos tájékoztatást kapjanak vagy az anyanyelvükön, vagy egy számukra érthető nyelven. 

Ferenczi István megemlítette a menekülteket segítő civil szervezetek és egyházak támogatásának fontosságát is, valamint egy kutatási projekt indítását, amely felmérné a menekültek hátterét, tehát azt, hogy pontosan kik, honnan és miért jönnek. Úgy fogalmazott a „tudatos cinizmus, a hozzá nem értés, a dilettantizmus, a vezetni képtelenség” miatt nincs látható megoldás és kiút a jelenlegi helyzetből, és a tájékoztatás elégtelensége az oka a feszültség növekedésének, a kirobbanó konfliktusoknak.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2015. szeptember 20. 11:10
A helyzet komplexebb annál, hogy 24 pontban meg lehessen oldani. Legalább 36 pontos terv kell.
balbako_
2015. szeptember 20. 07:38
Nem tájékoztatni kell őket, hanem kizárni. Egyébként ebben a kérdésben -sajnos - nem Magyarország dönt. A többi hülyét kéne meggyőzni.
ptrfarkas43
2015. szeptember 20. 06:23
Tényleg jobb tájékoztatásra van szükség, Angela és lemondó kimegy türükbe, és tájékoztatja a vobulókat, hogy megteltek.
tango47
2015. szeptember 19. 21:14
Céltalan erőlködés az, ha egy probléma megoldásához a probléma okozói EGY PONTBAN SEM HAJLANDÓK HOZZÁJÁRULNI. Ameddig névtelen, azonosíthatatlan, állampolgárság nélküli akarnokok állnak szemben velünk, addig reménytelen a helyzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!