Harminckét évesen hunyt el Fülöp Márton válogatott kapus

2015. november 12. 13:27

Csütörtök hajnalban, hosszan tartó súlyos betegségben hunyt el a korábbi válogatott kapus, Fülöp Márton. 2013 júniusában diagnosztizáltak nála rákot. Itthon a BVSC-ben és az MTK-ban játszott, az angol bajnokságban pedig többek között a Manchester Cityben is védett. Fülöp huszonnégy alkalommal védte a magyar válogatott kapuját.

2015. november 12. 13:27

Hosszan tartó súlyos betegségben csütörtökön hajnalban, 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton, a magyar labdarúgó-válogatott volt kapusa. A futballistánál 2013 júniusában rákbetegséget diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték és kemoterápiás kezelésre járt.

Amint arra a magyar szövetség (MLSZ) honlapja emlékeztet, Fülöp 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd 1995-ben átkerült az MTK-ba, s a kék-fehérek színeiben mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben Angliába, a Tottenham Hotspurhöz szerződött, ahol Paul Robinson és a cseh Radek Cerny mögött sokszor volt második számú kapus, ugyanakkor az első csapatban nem kapott játéklehetőséget. Kölcsönben játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél, majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Szintén kölcsönben szerepelt ezt követően a Leicester Citynél, rövid ideig a Stoke Citynél, majd a Manchester Citynél is, azután 2010-ben az Ipswich Townhoz igazolt.

Innen a West Bromwich Albionhoz, később a görög Aszterasz Tripoliszhoz került. Utóbbi csapattal a klub történetének addigi legjobb helyezését érte el, a Tripolisz ugyanis a 2012/13-as idényben negyedik lett a bajnokságban, s bejutott a Görög Kupa fináléjába, ahol kikapott az Olimpiakosztól. Fülöpnek az Aszterasznál töltött szezon volt pályafutása legsikeresebb idénye - írja az mlsz.hu.

A kapus a magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt, 2005. május 31-én, Franciaország ellen debütált, s a címeres mezt összesen 24 alkalommal húzhatta magára. A 24 meccsből kilencen nem kapott gólt a magyar csapat, Fülöp 2011. március 29-én Amszterdamban, a hollandok elleni találkozón védett utoljára a válogatottban.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2015. november 12. 17:04
Nem tudtam a betegségéről, még hiányoltam is, hogy egy ennyire jó kapusról miért nincsen hír, hiszen a válogatottba is befért volna. Megint egy kapus, aki mint Zsiborás, messze idő előtt ment el. Nagyon sajnálom.
MZ/X
2015. november 12. 14:14
Béke poraira...:(
fogd a pénzt és kuss
2015. november 12. 14:09
RIP
medve
2015. november 12. 13:44
Nyugodjék Békében! Mindig tragikusan érint egy fiatal ember halála.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!