LMP: Vissza kell adni a népszavazás intézményét az embereknek!

2016. március 05. 12:24

Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint vissza kell adni a népszavazás intézményét az embereknek, ezért ötpárti egyeztetést hívtak össze a népszavazási törvény megváltoztatásáról. Lehetővé tennék, hogy a kezdeményezők az aláírásgyűjtés során versenghessenek, bizonyítva kérdésük létjogosultságát, és „ne a blokkolóóráknál”.

2016. március 05. 12:24

Ötpárti egyeztetésre hívja keddre az LMP a parlamenti frakciók képviselőit a népszavazási törvény megváltoztatásáról. Schiffer András társelnök-frakcióvezető szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: vissza kell adni a népszavazás intézményét az embereknek, ezért leporolták erről szóló korábbi javaslataikat, a többi között az alaptörvény ezt célzó megváltoztatását. Javaslatukat azonban egyelőre nem nyújtják be, kedden egyeztetnének róla a többi képviselőcsoporttal.

Ferenczi István, az LMP elnökségi tagja kijelentette: pártja a közvetlen demokrácia híve, ezért az alaptörvényben is egyenrangúvá tenné a közvetlen hatalomgyakorlást és azt, ha ez a jog választott képviselők által érvényesül. Azt is lehetővé tennék, hogy a kezdeményezők az aláírásgyűjtés során versenghessenek, bizonyítva kérdésük létjogosultságát, és „ne a blokkolóóráknál”. Hangsúlyozta ugyanakkor: a nép által kezdeményezett kérdést nem előzhetné be a kormány, itt fenntartanák a moratóriumot. Lazítanának a helyi szinten szabályozott kezdeményezői korlátokon, és az érvényességi küszöböt is alacsonyabban határoznák meg. Rögzítenék azt is, hogy az alaptörvény módosításáról vagy új alkotmány elfogadásáról megerősítő népszavazást kell tartani, és visszaállítanák a népi kezdeményezés intézményét is. 

Az LMP emellett regisztráltatná a népszavazási kampányban résztvevőket, arra kötelezné a kezdeményezőket, hogy az Állami Számvevőszék honlapján vezessék kampányszámlájukat, és tiltanák állami szervek részvételét a kampányban. A törvényességi felügyeletet is megtisztítanák – jelentette ki –, ismét négy évre adnának mandátumot a választási szervek parlament által választott tagjainak. Aki a megelőző négy évben például kormánytag volt vagy parlamenti képviselő, ne lehessen az országos választási bizottság tagja – ismertette javaslatukat az LMP elnökségi tagja.

 

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wendriner
2016. március 07. 12:52
Sifi , bernike is egyetért veled?
Morgen
2016. március 06. 14:20
"Lazítanának a helyi szinten szabályozott kezdeményezői korlátokon, és az érvényességi küszöböt is alacsonyabban határoznák meg. " Nohát, nohát! "És aztán mehetne minden tovább", kedves elvtársak és Berni!
kiss.istvan770
2016. március 06. 13:47
„… az Állami Számvevőszék honlapján vezessék kampányszámlájukat, tiltanák állami szervek részvételét a kampányban.” Elfogadható az ötlet, de csak azzal a kiegészítéssel, hogy bármely módon külföldről származó pénzt is kitiltsanak, a kettős állampolgárokéval az élen! Az állami, vagy külföldi támogatást bűncselekménnyé kell nyilvánítani, a támogatott kezdeményezést kizárni, a támogatót pedig bíróság elé állítani. „… a kezdeményezők az aláírásgyűjtés során versenghessenek …” Ez a versengés, egy közvélemény kutatáshoz hasonló, de nem reprezentatív előzetes népszavazás lenne néhány ezerfős létszámon. Egy erőszakos kissebség nyújthatná be a javaslatát, a témát nem életbevágóan fontosnak tekintő többség érdekeivel szemben, az érdektelenség miatti érvénytelen népszavazás pedig kidobott pénz az adófizetők zsebéből. Jelen esetben a szélsőbalos és, vagy neoliberális keresztény vallást gyűlölők a vasárnapi zárva tartás „harcos” ellenzői. A gyűlölettől mentes többség pedig kényelmi okokból meg fogja szavazni a nyitva tartást, ha hajlandóak szavazni. A más ügyekben a kissebség érdekeit védő, a fékek és ellensúlyok hiányát propagáló neoliberálisokat, a kereskedelmi dolgozók érdekei hidegen hagyják.
zőldsas
2016. március 06. 07:19
Köcsög tudod kit fenyegess ilyen családi multal! Normális vagy, hogy kerültél egyetemre csak nem a kedves nagyapa segített?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!