Harmadszor lesz magyar állampolgár egy 99 éves székely asszony

2017. június 27. 20:35

Kolumbán Julianna 1918. február 26-án született, a trianoni döntés után veszítette el először magyar állampolgárságát, majd 1940-ben visszakapta, 1945-ben pedig újra elvesztette.

2017. június 27. 20:35

Magyar állampolgárságot igényelt a baróti konzuli kiszálláson egy 99 éves székelyszáldobosi asszony, aki most harmadszor lesz magyar állampolgár – közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki területi szervezete. Kolumbán Julianna 1918. február 26-án született, a trianoni döntés után veszítette el először magyar állampolgárságát, majd 1940-ben visszakapta, 1945-ben pedig újra elvesztette. A konzuli kiszálláson elmondta: régóta készül a magyar állampolgárság igénylésére, unokái Magyarországon élnek, miattuk kérte.

„Nem baj, ha öreg is vagyok, de legyek még egyszer magyar állampolgár. Azt tanácsolom, legyünk minél többen honpolgárok”

– tette hozzá.

A századik életévében lévő Julianna néni jó egészségnek örvend, mint mondta, még kimegy a mezőrre is dolgozni, gyönyörű veteményessel büszkélkedik.

Volt katona is magyar állampolgár lett

Erdővidékről ezúttal 83-an kérelmezték a magyar állampolgárságot, és 238 elkészült magyar anyakönyvi kivonatot vettek át. Az RMDSZ, illetve Magyarország csíkszerdai főkonzulátusának a munkatársai otthonában keresték fel a bardóci 93 éves Tókos Gézát, aki hajdanán még magyar katonaként is szolgált. Most azért igényelte a magyar állampolgárságot, mert mindig is magyarnak érezte magát, és régóta vágyott erre –olvasható a háromszéki RMDSZ közleményében.

Farkas Balázs konzul, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes ügyvivője az MTI telefonos megkeresésére elmondta: a honosítási folyamat kezdete óta szerveznek kihelyezett fogadónapokat a székelyföldi városokban, nagyobb rendszerességgel pedig 2012-13 óta. Kisebb településeken akkor tartanak konzuli napot, amikor az ügyintézésben, nyomtatványok kitöltésében, román nyelvű iratok ingyenes lefordításában segítő partnerszervezetek – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ - jelzik, hogy az adott helyszínen több ügyintézésre váró kérelem összegyűlt.

A különböző kistérségek számára szervezett konzuli napokon lehetőség van előzetes egyeztetés alapján magyar állampolgársági kérelem leadására, anyakönyvi kivonatok átvételére, születés, házasság, elhalálozás, válás bejelentésére, útlevél igénylésre. A kihelyezett fogadónapokon a külhoni választópolgárok leadhatják a választói névjegyzékbe vételi igényüket, vagy a már regisztrált választók szükség esetén adatmódosítási kérelmet nyújthatnak be.

A magyar külképviseletek közül hagyományosan a csíkszeredainál adják le a legtöbb állampolgársági kérelmet a visszahonosítást igénylő magyarok.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. június 27. 23:35
Éltesse Isten! Remélem mald valaki csak-csak megmutatja neki, hogy hova kell X-et tenni a szavazáskor! Tök jó, hogy 99 éves, külföldön élő idős hölgyek döntik el az ország legfontosabb belügyét.
atila68
2017. június 27. 23:07
Mi a hír? Nagyanyám úgyanígy háromszor lett külföldi, pedig ki se mozdult otthonról.
Tehetős Totó
2017. június 27. 20:56
Száldoboson a dobosom kihírdette: magyarvilág lesz itt, meglásd regge' s este! Kilenc'kilenc éves, s kliens nem lehetsz te román bérenc: jőn magyar rend majd még ecce' Juliánna! Jobb, ha máma...
Burmin
2017. június 27. 20:40
Megható, jó egészséget...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!