Kövér: Magyarország számára Sanghaj lehet Kína kapuja

2017. június 08. 08:20

Közös feladatunk, hogy a soha nem látott mértékű sanghaji gazdasági és kulturális együttműködést a jövőben még több tartalommal töltsük meg – jelentette ki Kövér László Kínában. Az Országgyűlés elnöke úgy gondolja: Magyarország számára Sanghaj lehet Kína kapuja.

2017. június 08. 08:20

Ahogy Magyarország az Európai Unió és Közép-Kelet-Európa kapuja Kína számára, úgy a 24 millió lakosú és a világ legnagyobb forgalmú kikötőjével rendelkező Sanghaj lehet Kína kapuja hazánk számára, hiszen kereskedelmi forgalmunk 40 százaléka már most Sanghajon keresztül bonyolódik – mondta Kövér László azon a megbeszélésen, amelyet Csin Csü-cuj (Jin Ju-cui) asszonnyal, a Sanghaji Népi Gyűlés elnökével és Hszü Kun-linnal (Xu Kunlin), Sanghaj polgármester-helyettesével folytatott a kínai nagyvárosban. Erről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.

Kövér László úgy fogalmazott: nagy örömünkre szolgál, hogy Budapest partnerének tudhatja Kína legdinamikusabban fejlődő területét, Kína gazdasági, kereskedelmi és innovációs központját. Ezen felül Pécs és Szeged is testvérvárosa Sanghaj egy-egy kerületének. „Közös feladatunk, hogy a baráti politikai kapcsolatokat felhasználva és a soha nem látott mértékű gazdasági és kulturális együttműködést a jövőben megtöltsük még több tartalommal, és még intenzívebbé tegyük” – emelte ki az Országgyűlés elnöke. Úgy vélte, hogy a Magyarország külgazdasági érdekeivel egybeeső Egy övezet, egy út program, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai, illetve Kína között létrejött 16+1-es együttműködés mindehhez kiváló keretet teremt. Magyarország reményteli várakozással tekint ez utóbbi együttműködés őszi budapesti csúcstalálkozója elé. A magyar törvényhozás pedig teljes mértékben támogatja a kormány keleti nyitás politikáját, és ezen belül a gazdasági, kulturális, turisztikai együttműködésben rejlő további lehetőségek kiaknázását.

„A jövőbeni együttműködés záloga a következő generáció, ezért is tölt el megelégedéssel, hogy a kínai fiatalokban megvan az érdeklődés Magyarország iránt, hiszen a most kidolgozandó együttműködési lehetőségeknek ők lesznek a megvalósítói” – mondta a házelnök, amikor látogatást tett a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, ahol a tavaly megalakult Magyar Tanszék diákjaival és tanáraival, valamint ösztöndíjas magyarországi egyetemistákkal találkozott. Kövér László úgy fogalmazott, hogy öröm és megtiszteltetés volt számára fiatal kínaiakkal és magyarokkal beszélgetni, akik elsajátítva a másik nép nyelvét, megismerve annak kultúráját, a jövőben tovább fogják erősíteni a két ország kapcsolatait és barátságát. Megbeszélésein Kövér László külön kiemelte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 65 sanghaji egyetemistának felajánlott Hudec ösztöndíjat, amely a Besztercebányán született és az első világháború után Sanghajban letelepedett Hudec László magyar építészről kapta nevét, aki a város 1920-as, 30-as évekbeli arculatát meghatározó épületeit tervezte, amelyek közül 65 ma is áll és védettséget élvez.

Az Országgyűlés elnöke Magyarországon befektető sanghaji üzletemberekkel is találkozott a dél-kínai városban, akiket arra kért, hogy bátorítsák üzleti partnereiket és ismertessék meg velük a magyarországi lehetőségeket, mivel Magyarország az Európai Unió tagjaként a közép-európai régió legdinamikusabban fejlődő országa.  

A magyar delegáció tagjaként jelen lévő Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára külön megbeszélést folytatott a China Eastern légitársaság vezetőivel egy közvetlen légi járat beindításáról, amely mind a turista-, mind pedig az üzleti utazásokat fellendítené Budapest és Sanghaj között.

Kövér László ellátogatott a Sanghaj Múzeumba, ahol megtekintette a Magyar Nemzeti Múzeum június elején megnyitott, Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítását, amely több mint 150 eredeti műtárgyat tár a kínai közönség elé, hogy bemutassa, miként éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz esztendőben, a késő középkori és újkori Magyarországon, hogyan viszonyultak a Habsburg uralkodóházhoz. A 215 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei színe-javából válogatott, hiszen a magyar, sőt a régió múzeumai közül is elsők között mutatkozik be saját anyaggal és kutatással a kínai metropolisz kiemelt intézményében. Az Országgyűlés küldöttsége Sanghajból Hongkongba és Makaóra utazik.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2017. június 08. 09:34
Elég komikus, ahogyan itt 1 db. szaralak, több néven magával fórumozik:)
noMores
2017. június 08. 08:41
Lacikám, miért is kell nekünk a 2500 év alatt megtérülő szerb vasútvonal? Melyik fideszes haver gazdagodik meg irdatlanul a pénzemen már megint? A kínaiak nem zavarnak titeket, Lacikám? Nem érdekel titeket, hogy ugródeszkának használják a hülye fejeteket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!