Green Holidays: Megkezdődött az utasok kártalanítása

2017. július 03. 13:09

Több száz magyar utas ragadt Törökországban, miután a Green Holidays utazásszervező iroda vasárnap fizetésképtelenséget jelentett. A helyzet azonban megoldódni látszik, miután megkezdődhetett az utasok kártalanítása.

2017. július 03. 13:09

Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítása – mondta Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére hétfőn. Hozzátette: a kárrendezés elindulásához szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta. megjegyezte ugyanakkor, hogy már a határozat megjelenése előtt is próbáltak segíteni, az utasok átvételéről a Neckermann irodával is egyeztettek.

Tájékoztatása szerint a kárrendezés első része a külföldön lévő utasok hazahozatala, több légitársaság válaszára még várnak. A másik része a befizetett utakra vonatkozó iratok begyűjtése azoktól, akik még nem utaztak el, ezeket egy hónapon belül összesítik. Akkor meg tudják állapítani, hogy mi fér bele a kárrendezésbe a benyújtott igényekből. Közölte: a biztosító szolgáltatása arra vonatkozik, hogy a kényszerű kinn tartózkodás és hazautazás költségét fedezik, illetve a meghiúsult utazás számlával igazolt költségét részben vagy egészben megtérítik. Mindezt az Uniqa Biztosító által vállalt limiten belül, az utazási irodának 500 millió forintos fedezete volt. Elmondta: közel ezer utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje, az utasok 99 százaléka Törökországban tartózkodik. Ezen kívül vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el. Annak a 370 utasnak a helyzete a legnehezebb, akik szombaton és vasárnap utaztak el, nekik csak az ideiglenes elhelyezésük megoldott. 

Kitért arra, hogy a Green Holiday Kft.-vel folyamatosan egyeztettek, a kezdetektől segítik a helyzet megoldását. A Törökországban rekedt utasoknak azt javasolta, hogy fogadják el az utazásszervező által kínált hazautazási lehetőséget.

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja. A szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az [email protected] címen jelenthetnek be.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!