Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog
A volt orosz elnök „gazembereknek” nevezte a nyugati politikusokat, Ukrajnát pedig „nem létező országnak”.
Augusztus végén érkezik Magyarországra Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a cselgáncs világbajnokság díszvendége lesz – erről beszélt Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke az ATV Start című műsorában.
Vlagyimir Putyin augusztus 28-án érkezik Magyarországra a cselgáncs világbajnokság alkalmából – mondta Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke az ATV Start című műsorában.
A Magyar Judo Szövetség elnöke azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyint a nemzetközi protokolloknak megfelelően a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke hívta meg. Putyin egyébként a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke.
Dr. Tóth László arról is beszélt, hogy az orosz elnök a megnyitót, valamint az első nap küzdelmeit fogja megtekinteni.