Borkai Zsolt: Megbántam, de nem lépek vissza

2019. október 07. 15:59

Az elmúlt napokban róla közölt felvételekre reagált Győr polgármestere.

2019. október 07. 15:59

Először szólalt meg Borkai Zsolt azután, hogy a napokban egy anonim blogger szexvideót és -képeket közölt róla. „A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam” – mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában a győri polgármester. A videót az országos sajtóban az Atv.hu közölte.

A nyilatkozatában azt mondta: soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el.

Szerinte a politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, mindezt azért tették, hogy polgármesterként felállítsák. „Módszerük: a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen” – mondta a videóban. Szerinte többször bizonyította, hogy képes harcolni, valamint hozzátette, hogy Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített. „Nem adom harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsanak, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől. Nem lépek vissza. A győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát” – közölte.

 

***

A Mandiner, ahogy eddig, úgy ezután sem fog közszereplők szexvideóiról híreket közölni, bármelyik oldalon is álljanak az érintettek. Wittinghoff Tamás esetéről sem írtunk, tudatosan. Borkai Zsolt mai megszólalását azért közöljük, mert az már közügynek számít, hogy a közelgő választáson való részvételével kapcsolatban is bejelentést tett. – A szerk.

Összesen 1460 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pamela
2019. október 11. 20:12
https://magyarhang.org/belfold/2019/10/11/megnyomta-a-panikgombot-a-fidesz/
Pamela
2019. október 11. 10:16
Inkább ezt nézd végig! https://youtu.be/1A7yVPYhK1Q
Pamela
2019. október 11. 07:26
https://neocasino.wixsite.com/ezazordogugyvedje/post/j%C3%B6jj%C3%B6n-akkor-borkai-g%C3%A9pe
Pamela
2019. október 10. 19:30
https://atlatszo.hu/2019/10/10/a-polgarmester-rokonai-baratai-es-uzletfelei-lerajzoltuk-a-gyort-behalozo-polipot/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!