Levélben fordult a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke a kormányhoz

2019. november 25. 13:32

Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek – jelentette ki a Sebastian Coe.

2019. november 25. 13:32

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke levélben fordult a Magyar Atlétikai Szövetséghez és a Magyar Kormányhoz – írja az atlétika.hu. Sebastian Coe, egykori legendás középtávfutó olimpiai bajnok, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, WA) elnöke hivatalos levelet írt a 2023-as budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban a Magyar Atlétikai Szövetségnek és a Magyar Kormánynak.

A levélben Sebastian Coe arra kéri a világbajnokság rendezéséről szóló nemzetközi szerződést aláíró magyar feleket, hogy november végéig jelezzék egyértelműen, Budapest városvezetése támogatja-e az atlétikai világbajnokság megrendezését és az atlétikai központ felépítését.

Az elnök levelében egyetért azzal, hogy a demokratikusan megválasztott városvezetés kialakíthatja álláspontját a vb-vel kapcsolatosan, ugyanakkor leszögezi, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek sürgősen tudnia kell, hogy az új főpolgármester és városvezetés támogatja-e a világbajnokságot.

Annak rögzítése mellett, hogy Magyarország már késedelembe esett a fejlesztés megkezdésével, Sebastian Coe levelében egyértelműen úgy fogalmaz, hogy amennyiben az atlétikai központ nem épül meg Budapesten, a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek amilyen hamar csak lehet új házigazdát kell keresnie a 2023-as vébé számára: – Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ – ami komoly következménnyel jár a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére –, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek – jelentette ki a Sebastian Coe.

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
worlprofid
2019. november 26. 22:17
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
cutcopy
2019. november 25. 20:28
Kedves Coe úr, Budapest sportszerető vezetését leváltották tornából felmentett libsi pudingokra, a főpolgármestert pedig azon nyomban elássák, mihelyst nemes célokra mer pénzt költeni..
silenceCZ
2019. november 25. 18:05
ezek a rohadék kunbélák még csak egy hónapja vannak Bp.-en pozícióban, de már elkezdték Magyarország lejáratását. Mint mindig.
IV. Fawkes
2019. november 25. 17:36
A kormány helyében megkérdezném Coe-t, hogy megrendezhetné-e a budapesti pályázattal azonos feltételek és vállalások mellett a VB-t Székesfehérvár, és ha igen, akkor hajrá. Persze lehet, hogy nyitott kapukat döngetek :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!