A Nemzet Sportolója lett Monspart Sarolta

2020. április 22. 09:39

Ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba – fogalmazott a díjazott.

2020. április 22. 09:39

Amiben bíztam, valósággá vált – mondta az MTI-nek Monspart Sarolta, aki hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak. A Magyar Közlönyben kedden jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján – megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát – Monspart Sarolta tájékozódási futó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.

Bevallom, hivatalosan még nem tudom, mert nem értesítettek, hogy valóban a Nemzet Sportolója lettem – mondta az MTI-nek szerdán Monspart Sarolta –, ám az gyanús volt, hogy amikor bekapcsoltam a telefonomat, vagy nyolc gratuláló sms volt rajta. Akkor már sejtettem, hogy amiben bíztam, valósággá vált, és semmi sem húzza keresztbe a Nemzet Sportolóinak döntését.” A világbajnok tájfutóról tudni lehetett, hogy bár rengeteg díja, elismerése van, nagyon szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé.

Valóban sokféle kitüntetésem van, mindet szeretem és örültem nekik, mindegyik további célok elérésére ösztönzött. A Nemzet Sportolója címre azért vágytam különösen, mert így a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolók egyenrangúságát jelzi” – indokolta, és hozzátette, hogy a Fa Nándor által 1993-ban alapított Megszállottak Klubjának sok más nem olimpikonnal, például Besenyei Péterrel együtt ő is tagja, de ez a kitüntetés mégis más. A tájfutó-pályafutása után edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedő, profi és amatőr futók számára edzéstervet összeállító, a mozgást állandóan népszerűsítő, ma az idősek sportolását az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatában (OGYIK) szervező, népszerű Saci kiemelte, érzi az emberek szeretetét, amit a rengeteg gratuláció is jelez.

Rengeteg volt sporttársam és tanítványom keresett meg a Facebookon is, felsorolni lehetetlen az összes nevet” – mondta, majd mégis kiemelte Simon Dénes Európa-bajnoki hatodik helyezett maratonfutót, aki a legtöbbet segítő edzője volt, mivel nemcsak a tájfutó, de a maratoni felkészüléseit is ő irányította, valamint Miltényi Márta sportorvost, az atléták keretorvosát, aki élsportoló éveiben, majd a kullancscsípés utáni „sántalábúsága” évtizedeiben is sokat segített neki. „Ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba, a legjobb gyógyszer a gyógyulásomhoz, van erőm tovább küzdeni. A jó Isten segítségét kérem, hogy legyen még időm párszáz gyalogló klubot elindítani az országban az időseknek, remélem ősztől már majd lehet” – összegzett Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.

A 75 éves Monspart az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja. A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Varga János, valamint a most bekerült Monspart Sarolta.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2020. április 22. 19:30
Szívből örülök, hogy Saci megkapta ezt a megtisztelő címet. Ő az, aki igazán megérdemli. Az a szerencse ért, hogy személyesen is találkoztunk néhányszor a Magyar Sport Házában, vagy a TF-en, mindig a sport érdekében tartott rendezvényeken. Csodálatos sportolónak és remek embernek tartom őt, aki igazán a szívén viseli a magyar emberek egészségét, mindenkinek segít jó tanácsaival, bölcsességével, humorával. Most, amikor éppen a vírustól rettegünk, szükségünk van ilyen emberekre. Azt egyáltalán nem értem, hogy van itt néhány fanyalgó, negatív hozzászólás. Ők valószínűleg benne voltak a "nolimpia" mozgalomban is. (Na őket nem kedvelem...)
syphax
2020. április 22. 17:28
SZIVBÉLI GRATULÁCIÓ, HISZEN SACI MÁR 15 ÉVVEL EZELŐTT IS A NEMZET SPORTOLÓJA VOLT--HA HIVATALOSSÁGOSAN CSAK MOSTANTÓL KEZDVE...IS CSAK...
egynick
2020. április 22. 17:01
Gratulálok! De az ország szégyene, hogy csak most.
Gy_Istvan
2020. április 22. 16:21
Tavaly már egyszer megtapsoltam igaz akkor születésnapja alkalmából a K&H futáson, Siófokon. Azt hiszem most is megérdemli! Gratulálok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!