Faragó Tamás lehet a Nemzet Sportolója

2020. július 22. 11:37

A vízilabdázó olimpiát, továbbá világ- és Európa-bajnokságot is nyert.

2020. július 22. 11:37
null

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. A már a jelenlegi tagok közötti szavazás első körében kiválasztott 67 esztendős sportoló olimpián háromszor állhatott dobogóra, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben. A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2020. július 23. 11:08
Éppenséggel lehet több olyan tag, akik azonos sportágat képvisel. Most is van három vívó: Rejtő, Kamuti és Schmitt. Sőt, volt amikor négy volt. (Kulcsár Győző) Tornászból is kettő van: Magyar és Keleti. Focistából is volt egyidejűleg több: Albert és Puskás, utánuk pedig Grosics és Buzánszky.
kukasmacska
2020. július 22. 21:36
Faragónál minden stimmel, sportolóként, edzőként, sportvezetőként is pazar karriert mondhat a magáénak. A másik vízilabdás jelölt talán Gerendás György lehetne, neki is hasonlóan veretes a sikerlistája.
DrPepper
2020. július 22. 14:55
Go! Go! Faragó! ( Így bíztatták a '76-os montreali olimpián, ahol óriási közönségkedvenc volt.)
balbako_
2020. július 22. 14:11
Nagyon is megérdemli, mert nemcsak a sportolói teljesítménye remek, de a női válogatott vezetőjeként is letett az asztalra és nem is keveset.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!