Az UEFA elnöke szerint fontos teszt lesz a budapesti Szuperkupa-döntő

2020. szeptember 08. 18:58

A nézőknek maszkot kell viselniük, fertőtleníteniük kell a kezüket, tartaniuk kell egymástól a megfelelő távolságot és mindenkinek ellenőrzik a testhőmérsékletét.

2020. szeptember 08. 18:58

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a koronavírus-válságban fontos teszt lesz az Európai Szuperkupa-mérkőzés, amelyre szeptember 24-én kerül sor Budapesten a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-liga-győztes Sevilla között.

„A következő kihívás számunkra az, hogy a sportág legfontosabb részét, a szurkolókat visszahozzuk a stadionokba” – mondta kedden a szlovén sportvezető az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) online értekezletén. Hozzátette: az országokban érvényben lévő különböző szabályozások és az oda-visszavágós rendszer ideiglenes mellőzése miatt a BL- és az El-selejtezőben még nem lehetséges a nézők jelenléte.

Kiemelte, hogy éppen ezért lesz különösen nagy jelentősége a budapesti összecsapásnak, amelyet tesztként is kezelnek. „Sokat tapasztalhatunk a találkozóból, hogy mit kell tennünk a következő szezonban. De azt mindig szem előtt kell tartanunk, amit a helyi kormányok előírnak, a rendelkezéseket szigorúan be kell tartani” – hangsúlyozta.

Az UEFA közlése szerint a Puskás Aréna kapacitását csak mintegy 30 százalékosan használják ki. A két résztvevő klub szurkolói 3000-3000 jegyet kapnak. A nézőknek maszkot kell viselniük, fertőtleníteniük kell a kezüket, tartaniuk kell egymástól a megfelelő távolságot és mindenkinek ellenőrzik a testhőmérsékletét.

Magyarországra érkezéskor minden jegytulajdonost kötelező orvosi vizsgálatnak vetnek alá. Ezen kívül egy angol vagy magyar nyelvű, 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztre is szükségük lesz az érintetteknek. A Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, miszerint Csányi Sándor elnök, valamint Aleksander Ceferin közösen kezdeményezte, hogy az önfeláldozó munkát végző magyar egészségügyi dolgozók számára különítsenek el 500 darab belépőt a mérkőzésre.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2020. szeptember 08. 23:08
Jó hírünk világra kel. Európa legmodernebb sportlétesítménye a miénk.
BőröndÖdön
2020. szeptember 08. 22:09
A lényeg,hogy a csuti elégedett legyen,az ország meg bele is dögölhet!
Dorset Naga
2020. szeptember 08. 22:07
Felelős emberek akik elmennek a csapatuk után és alávetik magukat a vizsgálatoknak , valamint a mérkőzés után hazamennek ellenőrzött körülmények mellett, minimális a fertőzés terjedése. Ha durván romlik a helyzet úgyis lefújják.
pumuklik
2020. szeptember 08. 20:56
Bunkoné patkány ildikót meg megüti a guta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!