BL: a Fradi Rebrov egykori csapata ellen mutatkozik be otthon

2020. október 27. 10:05

Holnap este jön a Dinamo Kijev.

2020. október 27. 10:05
null

Szerda este második csoportmérkőzését játssza a Ferencváros labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, a magyar bajnok a Dinamo Kijevet látja vendégül a Groupama Arénában. Az FTC múlt kedden a nyitófordulóban 5-1-re kapott ki az FC Barcelona otthonában, míg a Dinamo hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Juventustól. A párosítás legérdekesebb szereplője Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki a pályán és a kispadon is nagy sikereket ért el az ukrán klubbal.

A 46 esztendős Rebrov futballistaként 1992 és 2000, valamint 2005 és 2008 között erősítette a kijevieket, akikkel kilenc bajnoki címet nyert, az 1998/99-es idényben pedig az elődöntőig jutott a legrangosabb európai kupasorozatban. A szakember vezetőedzőként 2014 és 2017 között irányította az együttest, amellyel egymást követő két évben is elhódította a bajnoki címet, és a BL-ben is eljutott az egyenes kieséses szakaszig.    

Ebben az időszakban Rebrov és a Dinamo Kijev legfőbb riválisa a Sahtar Donyeck volt, amelyet akkor a kijeviek jelenlegi vezetőedzője, Mircea Lucescu irányított. A román trénerrel nyolc alkalommal került szembe, ezeken a találkozókon három győzelem, egy döntetlen és négy vereség Rebrov mérlege. A két csapat korábban csak egyszer találkozott egymással, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1975-ös döntőjében a legendás Valerij Lobanovszkij által dirigált Dinamo 3-0-ra diadalmaskodott. A kijeviek ezen kívül magyar csapattal még kétszer játszottak a nemzetközi kupaporondon, 1989-ben az UEFA Kupa első fordulójában az MTK-t kettős győzelemmel búcsúztatták.

A mérkőzés 21 órakor a szlovák Ivan Kruzliak sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. A csoport másik mérkőzésén a két sztárcsapat, a Juventus és a Barcelona csap össze. Az olasz együttes dupla jubileumra készül, ugyanis ez lesz a klub történetének 200. fellépése a Bajnokok Ligájában, ahol kereken a 100. sikerét gyűjtheti be. Az El Clásicót szombaton hazai pályán elveszítő katalánok még soha nem nyertek Torinóban.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2020. október 27. 19:10
"BL: a Fradi Rebrov egykori csapata ellen mutatkozik be otthon" Csak remélni tudjuk, hogy az FTC-ben játszó külföldiek megmentik a magyarok becsületét. Ha már magyar játékosokból nem sikerült közpénz milliárdokból egy európai középcsapatot összehozni 10-15 év alatt.
Peppa
2020. október 27. 18:33
Hajrá, Fradi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!