Teljes körű előválasztást sürget a Momentum

2020. december 10. 22:30

Fekete-Győr András nem csak a miniszterelnök-jelölt és az egyéni jelöltek körében rendezne előválasztást.

2020. december 10. 22:30
null

Petíciót indított a Momentum a teljes előválasztásért, a párt az szeretné elérni, hogy ne csak a közös miniszterelnök-jelöltről és az egyéni jelöltekről, hanem a közös listáról is előválasztáson lehessen dönteni. Fekete-Győr András kiemelte: »Ne a pártelitek, hanem a választók döntsék el, hogy mely pártok politikusai képviseljék őket 2022 után.« A Momentum azt szeretné tehát, ha mind a 106 választókerületben lenne előválasztás” – írta meg az Index. 

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az Indexnek azt mondta: „ha ez a javaslat megvalósul, az komoly szervezést és mozgósítást igényel a pártok részéről, miközben óhatatlanul rivalizáláshoz vezet az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok között”. A Demokratikus Koalíciótól viszont azt az információt kapta a lap, hogy szerintük nem biztos, hogy mind a 106 választókerületben érdemes előválasztást tartani, mert lehetnek olyan körzetek, ahol csak kevésbé ismert jelölteket tud állítani az ellenzék. „Tét nélkül pedig bohózatba fulladhat az előválasztás” – írja az Index cikke.

„Az előválasztás egyértelmű célja, hogy az arra legalkalmasabb jelölt állhasson ki a hatalom embereivel szemben, és meggyőződésünk, hogy ez az egyetlen út a 2022-es összellenzéki sikerhez, vagyis az Orbán-kormány leváltásához. Ahol csak lehet, vissza kell adni a döntést a választók kezébe. A Párbeszéd az előválasztás elkötelezett híve. Így minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely arra irányul, hogy ennek intézménye minél szélesebb körben megvalósulhasson” – áll a Párbeszéd közleményében.

„A Fidesz megakadályozza, hogy a választáson mindenki a neki legszimpatikusabb pártra szavazhasson, a mi felelősségünk, hogy a legnyíltabb és legdemokratikusabb módon válasszuk ki a közös ellenzéki jelölteket” – mondta Fekete-Győr András, akit elképzelésében Hódmezővásárhely polgármestere, Márky-Zay Péter is támogat. Most már csak a szervezési kérdések maradtak az ellenzéki koalíció pártjai számára, hisz immáron eldöntött, hogy közös miniszterelnök-jelölttel, közös listán indulnak a 2022-es választásokon.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. december 11. 19:02
Az lesz a legjobb,mivel már az előválasztás után mehetnek a francba !
nyugalom
2020. december 11. 13:00
Ime a 19-es tanacskoztarsaság vezetőinek az utódai!
CirmoS
2020. december 11. 11:46
Fegyőr ide, előválasztás oda, ezt a mocskos, csürhe, csakis pénzre, hatalomra áhítozó, de egyébként magyargyűlölő moslékbandát úgy kell eltaposni '22-ben mint egy férget!!!!!! Térjenek már magukhoz az emberek! Mit akarnak?? 2002-2010 közötti időszakot? Megint? Aztán utólag sírni, hogy dehát a fegyőJ meg a többi nem ezt meg azt mondta A KAMPÁNYBA! A magyarok DÖNTSÉK EL, akarják -e Mo. , a magyar emberek teljes megsemmisítését, ez esetben szavazzanak a moslékra! Ha normális életet, fejlődést akarnak továbbra is, akkor meg Fidesz! Ennyi az egész!
konfucius
2020. december 11. 11:20
Szerintem a legelső előválasztás kérdése az legyen: Akarja-e Ön, hogy a Momentum a parlamentben képviselje a pártot támogatók érdekeit? A szavazáson való részvétel természetesen mindenki számára nyitott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!