Az atlétikai stadionnal szemben épülhet fel Budapesten az új kínai egyetem

2021. január 06. 13:59

2024-re készülhet el a campus.

2021. január 06. 13:59
null

A főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a Fudan Egyetem budapesti campusa – írja a Portfolio a Népszavára hivatkozva. Hozzátették: az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd másik oldalán épülhet fel a kínai Fudan Egyetem első európai campusa. Az ehhez szükséges telkeket a kormány vásárolja meg, de azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mely ingatlanokat kapja meg a kínai egyetem a fejlesztéshez – írják.

A Portfolio azt írja, hogy a terület megegyezik a korábban tervezett olimpiai falu helyszínével. A sanghaji egyetem hazai megjelenését a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezte. Orbán Viktor 2018-ban bólintott rá a tervre és 2019 decemberében Palkovics László miniszter alá is írta az új campusról szóló megállapodást az egyetem képviselőivel. Az akkori elképzelések szerint 2024-re készülhet el a campus, ahol négy-öt karon (gazdasági, nemzetközi kapcsolatok, orvosi, műszaki tudományok) folyna az oktatás. Az öt-hat ezer hallgatót 500 tanár oktatná – közölte a Portfolio.

(Portfolio, Népszava)

Fotó: MTI

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. január 07. 08:55
Karácsony kurvakeményen hallgat. Még nem sikerült kieszelniük, hogy ezt miért nem akarják. De ki fogják! Na mibe?
Vakfolt
2021. január 07. 08:53
Ott úgysincs semmi, egy kurvahosszú macskaköves úton, meg egy kiégett volt piacon kívül. A hely amúgy szép, csak van egy raklap csöves, így annyira nem vonzó felkeresni.
Pelso j.
2021. január 06. 20:16
Valójában mi szükségé van erre, kevés a jelenlegi képzési kapacitás itthon? Tudtommal nem.
nempolitizálok
2021. január 06. 19:01
Mérnökökre, orvosokra van szüksége a világnak libsik, nem libsi cselédekre, janicsárokra. Vajon meddig bírja az USA embargókkal, tiltásokkal, kampányokkal, libsi cselédekkel visszatartani a kínaiakat? Nem sokáig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!