Rossi biztos a győzelemben (VIDEÓ)

2021. március 27. 16:54

Gulácsi Péter nem lesz ott a vasárnapi vb-selejtezőn.

2021. március 27. 16:54
null

Biztos a San Marino elleni vasárnapi győzelemben Marco Rossi, a világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz szakember – akinek csapata csütörtökön a lengyelek elleni 3-3-mal kezdett, majd szerdán Andorrában is pályára lép – szombati online sajtótájékoztatóján elmondta, a miniállam otthonában sorra kerülő összecsapáson is a már többször bevált három belső védős rendszerrel kezd majd, ugyanakkor elképzelhető, hogy a mérkőzés közben kell változtatni a várhatóan mélyen védekező hazaiakkal szemben. 

Marco Rossi elmondta, kiváló a kapcsolata Franco Varrellával, San Marino szövetségi kapitányával, akinek 1989-ben a játékosa is volt Bresciában. Hozzátette, a szakembernek minden tudása megvan ahhoz, hogy megnehezítse a magyar csapat dolgát, ugyanakkor az edzőknek a pályán kívül kisebb a ráhatása a játékosok teljesítményére, ő pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy 

a magyar válogatottat sokkal jobb futballisták alkotják.

„Így előnyt élvezek vele szemben, hiszen egy erősebb csapat kispadján ülök, és számítok is rá, hogy a játékosok bizonyítják a fölényüket.”

A várható összeállítással kapcsolatban Rossi megjegyezte, a Lipcsébe visszatérő Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes kezd majd. A Ferencváros kapusában maximálisan megbízik, hiszen többször is bizonyított már. 

Nagy Ádám: Magabiztos győzelemre számítok

A játékosok közül Nagy Ádám vett részt a sajtótájékoztatón, aki pályára lépett 2017-ben az Andorra otthonában elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával. Mint elmondta, a mai napig él benne az akkori szégyenérzet, azonban véleménye szerint nem a hozzáállással, hanem a mezőnyfölény kihasználatlanságával volt a probléma akkor.

Megjegyezte, a mostani válogatott mindenképpen fejlődni tudott abban, hogy ezeket a mérkőzéseket nem teherként fogja fel, hanem tisztában van a papírformával és

az ellenfél maximális tisztelete mellett azért lép pályára, hogy jó játékkal, magabiztosan, gólokkal diadalmaskodjon. 

Nagy Ádám kijelentette, a vasárnapi összecsapáson is észre kell majd venniük azokat az apró hibákat, amelyeket San Marino védelme elkövet, ezeket kihasználva pedig magabiztos győzelemre számít. 

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Dibusz Dénes - Botka Endre, Szalai Attila, Willi Orbán, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő - Nagy Ádám, Gazdag Dániel - Kleinheisler László, Varga Kevin - Szalai Ádám

A teljes sajtótájékoztató:

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rovan
2021. március 29. 05:44
Tegyék, ami a dolguk.
rovan
2021. március 29. 05:41
Azért pedig meg is lesznek fizetve.
rovan
2021. március 29. 05:40
Rúgjanak minél több gólt és győzzenek. Ezért vannak fizetve.
rovan
2021. március 29. 05:39
Csak a valamiért jár valami, a semmiért nem jár semmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!