Tordai Bence a vadászati világkiállítás pénzét költené a budai rendelőkre

2021. március 16. 14:25

A parlament költségvetési bizottsága nem támogatta a Párbeszéd azon módosító javaslatát, amivel a párt a Vadászati és Természeti Világkiállításra, illetve a MotoGP szervezésre szánt forrásokból indítványozott átcsoportosítani pénzt II. és III. kerületi orvosi rendelők fejlesztésére.

2021. március 16. 14:25
null

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány egy tavaly év végi rendeletével közel tízmilliárd forintot vont el ezeknek a rendelőknek a fejlesztésétől. Tordai Bence úgy fogalmazott: tudják, hogy a kormánypártok "bosszúhadjáratot folytatnak" az érintett önkormányzatok és az azokban élő emberek ellen, így korábban megítélt egészségügyi fejlesztéseket is megvonnak a budai polgároktól.    

Szabó Tímea frakcióvezető kijelentette, hogy „a tavalyi év végén Orbán Viktor miniszterelnök azt gondolta, hogy még mindenki karácsonyozik vagy éppen szilveszterezik, ezért ő suttyomban fogja magát, és elvon indoklás nélkül közel tízmilliárd forintot a II. és III. kerületi polgárok betegellátásából”. A Párbeszéd társelnöke leszögezte, hogy egy világjárvány közepén egy normális kormány nemhogy elvon, de még több pénzt tesz az egészségügybe. A Fidesz-KDNP szerint a vadászkiállítás és egy motorverseny fontosabb, mint a betegellátás – mondta.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. március 17. 05:56
SZABÓTIMI MEG TORDAIBENCUS DUMÁJÁNÁL MINDEN FONTOSABB--SZERINTEM IS. MÉG EGY RÉGI "ZÖLDFALÚ" PESTI ILLEMHELY KIPUCOLÁSA IS FONTOSABB SZABÓTIMCSIKÉÉK BÖFÖGÉSITŰL!!!
masikhozzaszolo
2021. március 16. 19:25
Bence Te! A Medica kiállítás az amire te gondolsz. A vadászati kiállítók a Vadászati Kiállításra adnak pénzt. Leírtam, hogy tudja!
nyugalom
2021. március 16. 17:45
Az asszony 2, kerben lezeng, az a magyarazat! Ez egy aljas, demagog galiciai!
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 16. 17:18
Nagyon vártam a következő évi választást, hogy a közélet kicsit megtisztuljon ezektől a felesleges entitásoktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!