Elhunyt Furkó Kálmán ezredes, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója

2021. augusztus 03. 10:53

74 éves korában elhunyt Furkó Kálmán nyugállományú ezredes, aki mind a Magyar Honvédségen belül, mind a magyar harcművészeti életben felbecsülhetetlen jelentőségű örökséget hagyott maga után.

2021. augusztus 03. 10:53
null

„Furkó Kálmán 1947. január 2-án született Nyírbátorban. Tehetséges, sportszerető gyermekként a Testnevelési Főiskolára készült. Minden álma volt, hogy olimpiai bajnok súlylökő lesz. Mikor 1961-ben Budapestre a vasútgépészeti technikumba került, életét már erősen meghatározta a sport. Érettségit követően jelentkezett a Testnevelési Főiskolára, azonban első alkalommal nem vették fel, így az Északi Járműjavítóban technikusként dolgozott. Nem adta fel, továbbra is készült az újabb felvételire, mellette pedig atlétikai edzésekre járt. Másodjára úgy vették fel a Testnevelési Főiskolára, hogy előtte el kellett mennie 11 hónap katonai szolgálatra, az egri felderítő zászlóaljhoz. Itt találkozott először a közelharccal, ami óriási hatással volt rá, de ekkor még mindig az atlétikában képzelte el jövőjét” – áll a Honvedelem.hu-n megjelent nekrológjában. 

„A főiskolán dr. Galla Ferenc oktatta a judót és a birkózást, aki bevezette a test-test elleni küzdelem rejtelmeibe, de az áttörést 1972-ben egy főiskolai karatebemutató hozta el a számára. A judo- és karateedzéseken tapasztaltaknak köszönhetően olyan komplex szemléletre tett szert, ami hiánypótló volt az akkori sorkatonai kiképzésben” – írják.

A nekrológ megemlékezik  legendás katonai pályájáról. Szíve mélyén mindig Szolnokra vágyott, bár dipolma után Vácra került. A következő években felderítő katonák ezreit tanította önvédelemre, hamarosan a magyarországi kyokushin karate egyik alapítójaként szerzett elévülhetetlen érdemeket abban, hogy a stílus megvetesse a lábát Magyarországon. Hamarosan ez a stílus a legnépszerűbb távol-keleti harcművészeti ággá fejlődött hazánkban. A haderőben évtizedeken át az ő szellemisége dominálta a közelharc-kiképzést, a jelenlegi rendszer is sokban merít örökségéből – emlékeztet a Honvédelem.hu.

1976-tól nemzetközi karateversenyeken is részt vett, 1977. október 24-én megalapította a Szolnoki LTE klubot. Mesterként válogatott versenyzők sorát nevelte évtizedeken keresztül. hosszú ideig volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alenöke és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke, emellett az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának is tagja volt.

„Élete során számos sport- és állami kitüntetésben részesült, ezek közül is kiemelkedett, amikor 2016-ban a honvédelmi miniszter Hazai Samu-életműdíjat adományozott részére. 2017-ben, a Kazahsztánban megrendezett világbajnokságon a 8. mesterfokozatot is neki ítélték” – zárul a nekrológ.

Fotó: Honvédelem.hu

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iIonah
2021. augusztus 04. 11:09
Isten nyugosztaljon, Kálmán bácsi! Oyama szan már melegíti a szakét.
excopp
2021. augusztus 04. 07:32
- nyugodj békében ezredes úr - biztos lehetsz benne, hogy példakép maradsz, mert mindig is az voltál
Gáspár
2021. augusztus 04. 04:21
" A hadak útján, most indult el gyalog, egy huszár."
libbantkommunista
2021. augusztus 03. 19:10
Az Usában tombol a demokrácia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!