Puskás Peti: Fájó a hír, amit a szurkolóink egy része visz rólunk a világban

2021. szeptember 04. 08:54

A vb-selejtezőről elmélkedett az énekes, aki a helyszínen tekintette meg a magyar-angolt.

2021. szeptember 04. 08:54
null

Mint ismeretes, az angol labdarúgó-válogatott négy góllal győzött a Puskás Aránában a magyar csapat ellen – írja a 24.hu. A portál beszámol arról is, hogy hazai szurkolók bizonyos része már a meccs előtt fújolással fogadta az angol csapatot, miután azok a Black Lives Matter mozgalom jegyében letérdeltek a kezdő sípszó előtt. Ezután az első gólt szerző Raheem Sterlinget és a vele ünneplő társait poharakkal dobálták meg, egyes tudósítások szerint pedig több alkalommal rasszista rigmusokat skandáltak. A világsajtó, de főként az angol lapok rendkívül kritikus hangot ütöttek meg a látottakkal kapcsolatban, írják.

Puskás-Dallos Peti a helyszínen tekintette meg a meccset feleségével, az erről szóló Instagram-posztot már a „say no to racism” hashtaggel látta el, valamint a meccs után így fogalmazott:

Mindezeket azzal a fotóval illusztrálta, mikor Raheem Sterling kiszaladt az oldalvonal melletti kamerához, hogy mezét felhúzva megemlékezzen koronavírusban elhunyt barátjáról. Egyes magyar szurkolók sem ezt, sem a gólját nem nézték jó szemmel, így az angol játékost tovább dobálták, írja a portál.

Kép forrása: Instagram

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2021. szeptember 05. 13:43
Ezeknek a megélhetlésieknek már kopott a térde, megszokták, fura nekik, más miért nem térdel.
rugovics tibusz
2021. szeptember 05. 12:31
Egyszer csak úgy kíváncsiságból belehallgattam egy lemezébe ennek a Petinek, amit éppen le lehetett tölteni az ncore-ról. Kíváncsi voltam, vajon mit tud az, aki így osztja az észt mint zsűritag meg mentor. Hát az valami borzasztóan szar volt, teljességgel hallgathatatlan, egyből megértettem, miért nem a zenélésből él a mi Petink, hanem ebből a celebkedésből inkább.
mitfizetsky
2021. szeptember 05. 12:03
50 körüli Peti?
DrPepper
2021. szeptember 05. 11:46
Vegyünk példát az angol szurkolókról. https://www.youtube.com/watch?v=nqhJTzi1Tqo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!