Visszavonul Burján Csaba

2022. október 17. 13:48

A gyorskorcsolyázó döntéséről a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt.

2022. október 17. 13:48
null

Az első magyar téli olimpiai aranyérem egyik főszereplője, Burján Csaba karrierje végéhez közvetve egy rossz poén vezetett, legalábbis ő így jellemezte a közösségi médiás posztját, amellyel vérig sértette Kínát – írta a Nemzeti Sport.

„Én biztosan nem leszek az a sportoló, aki két év múlva meggondolja magát, és harmadszor is visszatér” – jelentette ki Burján Csaba, aki a szezont már a jégpályán kívül kezdte, mivel az év elején már nem került be a pekingi téli olimpiára utazó csapatba.

– mondta el a Nemzeti Sportnak a sportoló, aki olimpiai és Európa-bajnokként vonul vissza.

Egy Insta-bejegyzéssel sértette meg a kínaikat

Burján az olimpiai aranya mellett arról híresült el, hogy 2019-ben, miután sokat kellett várakoznia a sanghaji reptéren, azt írta ki az Instagram-oldalára, hogy „F*ckin China” – idézték fel a beszélgetés során.

A kínaiak számára sértő bejegyzés azért volt „szerencsétlen”, mert a magyar válogatott két kulcsembere, a Liu fivérek kínai apától születtek, és a sportágat a világelitbe emelő szövetségi kapitány akkoriban a kínai Zhang Jing Lina volt. Lina az eset miatt be is nyújtotta a lemondását, de akkor még nem távozott, Burjánt ezzel egyidőben pedig egy évre eltiltották.

A sportoló az interjúban elismerte, hogy ha nincs az a bejegyzés, talán most még nem fejezi be a pályafutását, „tehát a balhé – még ha három évvel később is – közvetve a karrierje végéhez vezetett – olvasható a nemzetisport.hu-n.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Búvár Kund
2022. október 17. 18:25
Köszönjük Csaba! Sok sikert a továbbiakban! Akár "civilként", akár a gyorskorcsolya közelében!
llnnhegyi
2022. október 17. 17:53
A hirtelen jött arany a kínai származású sportolók együttműködésével, elszabadította a benne felgyűlt haragját a kínaiak ellen. Rasszista,nagy pofájú ,hebrencs srác. Maga okozta vesztét. Az aranyéremhez gratulálok. Végül is sikeres sportoló. Mi is örültünk neki, annó.
Szeredai
2022. október 17. 17:25
Kétszeres hős, az első téli olimpiai aranyat szerezte csapatban, és méltatlanul lett meghurcolva a semmiért.
DrPepper
2022. október 17. 16:55
Burján mint a cikkből kiderül Mo. első téli olimpiai aranyérmese, aki egy szerencsétlen/meggondolatlan megjegyzése miatt kiesett a pikszisből és kiszáll a buliból. A sportsikereiért köszönet jár neki, és sok sikert a folytatáshoz. Amúgy, mint az NSO interjúból kiderül, matematikus hallgató, vagyis a sporton túl is van mivel töltenie az idejét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!