Schiffer András: A progresszív hadviselés célba vette a futballt

2022. december 01. 07:16

„Ez egy nyílt színű provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése”, mondta az M5 műsorában.

2022. december 01. 07:16
null

„Egészen szint alatti”, amit az elmúlt időszakban hét európai ország művelt a katari világbajnokság és a szivárványos karszalagok terén, mondta az M5 Ez itt a kérdés című műsorában Schiffer András. Az ügyvéd rámutatott, ezek az országok ráadásul azt a cinikus álláspontot fogalmazták meg, hogy mindez nem lenne politikai véleménynyilvánítás. „Hát mi a túró?” – tette fel a kérdést Schiffer, aki kifejtette: az emberi jogok kérdésköre, amióta csak politikáról beszélünk, a legeminensebben politikai kérdésnek számít.

„Most azt mondják, hogy az ő szivárványos bohóckodásuk az nem politika – hát micsoda?”, tette fel a kérdést a volt országgyűlési képviselő. 

Emlékeztetett: az a keretrendszer, amelyet a labdarúgók és az őket delegáló nemzeti szövetségek elfogadtak, kizárja annak lehetőségét, hogy a játékosok a stadionban, nemzetközi mérkőzés keretében politikai véleményt artikuláljanak. 

Schiffer hangsúlyozta azt is, a FIFA – helyesen – fellép a homofób rigmusok és megnyilvánulások ellen, ahogy nem engedi azt sem, hogy a játékosokat szexuális irányultságuk alapján bárki megkülönböztesse. „Innentől kezdve mi a túrót kell demonstrálni?

 

A műsor ominózus részét az alábbi videóban tekintheti meg:

Nyitóképünk illusztráció. A felvételen a Freiburg játékosának, Christian Günternek szivárványos kapitányi karszalagja látható. Fotó: Ina Fassbender/ AFP

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagymester B.
2022. december 01. 20:01
Ezért nem néztem bele egyetlen meccsbe sem, és egyetlen hírre se kattintok ami konkrétan vb sporthír. A téli eurovíziós világbajnokságból nem kérek.
Zolotarjov
2022. december 01. 10:38
A szivárvány az új horogkereszt. Nem véletlen, hogy annyira tetszik a németeknek..
dezilluzionista
2022. december 01. 10:18
Badarság.
pipa89
2022. december 01. 10:13
Az európai kultúrát ugyanazok nyírják ki, mint 1914-ben és 1939-ben. Kell nekik az emberi őrület, a zavar, a köd, ami elfedi a szabad rablást, a zsákmányolást, míg az emberek szaros csinált ideológiákon marják egymást halálra, míg rendszerszintre nem emelik a besúgást, árulást, a félelmet. Eltiporják az ellenvéleményt, megölik a pluralitást, erről ismerszik meg a totalitárius birodalom! Ma már minden eleme tündököl Németországban. Ismét ott. Ismét német és orosz szembeállítva. Ugyanaz a képlet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!