Hatgólos hátrányból állt fel, és bejutott a női kézilabda BL-elődöntőbe a Fradi

2023. május 07. 17:15

A Ferencváros 59-58-as összesítéssel ütötte ki a francia Metz-et. Nemrég jelentették be, hogy Elek Gábor edző tizenöt év után, a szezon végén távozik a zöld-fehérektől.

2023. május 07. 17:15
null

 A Ferencváros 33-26-ra győzött a francia Metz HB otthonában, így 59-58-as összesítéssel továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, és első alkalommal szerepelhet a budapesti négyes döntőben. A párharc első mérkőzésén, múlt szombaton 32-26-ra győztek a franciák Érden. A négyes döntőre június 3-4-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban.

A hazaiaktól Louise Burgaard, a vendégek keretéből Cirjenics-Kovacsics Anikó, Kovács Anett és Béatrice Edwige hiányzott.  Összeszedett játékkal, kevés hibával kezdett a magyar csapat, de 9-7-es vezetése után sorozatban négy gólt kapott. Elek Gábor vezetőedző időkérése után ismét megfelelően összpontosítottak az FTC játékosai, védekezésben és támadásban is voltak jó megoldásaik.

Mindezek ellenére a franciák magabiztosan őrizték az első meccsen megszerzett hatgólos előnyüket, hiszen a szünetben döntetlen volt az állás.    

A második félidőt még jobban kezdte a Ferencváros, mint az elsőt, kiváló védekezésére alapozva a 42. percben már 25-20-as előnyben volt, majd a meccs háromnegyedénél ledolgozta az Érden összeszedett hátrányát. A Metz legutóbb 2021 novemberében veszített tétmérkőzést hazai pályán, az már az ötvenedik perc környékén biztossá vált, hogy ez a sorozat most megszakad, és amikor a vendégek 31-23-as előnyben voltak, az előző idényben BL-bronzérmes franciák továbbjutása is veszélybe került.    

Négy perccel a vége előtt is nyolc találat volt a különbség, majd ebben a rendkívül kiélezett helyzetben Andrea Lekic két hibát is elkövetett. Az utolsó 55 másodpercet emberhátrányban töltötte az FTC, amely újabb gólt már nem szerzett, de nem is kapott, így fennállása során hatodszor jutott a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban.    

Angela Malestein nyolc, Emily Bölk és Klujber Katrin öt-öt, Szöllősi Zácsik Szandra négy góllal, Janurik Kinga három, Bíró Blanka hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hatadou Sakhónak három, Camille Depuiset-nek nyolc védése volt, Sarah Bouktit nyolc alkalommal talált a hálóba.   

 A két csapat 18. egymás elleni tétmérkőzésén két döntetlen és hat vereség mellett tizedszer nyert az FTC.

 „Nagyon nehéz erre a mai mérkőzésre szavakat találnom. Hatgólos otthoni vereség után erről álmodni, reménykedni sem mertem. Az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat otthonában sikerült ezt végrehajtani. Az elmúlt években nem volt hasonlóban részünk. Igazából a szerencsével sem álltunk hadilábon, az a mennyiségű szerencsétlenség, ami ebben az évben ért minket, most ebből visszakaptuk egy jó részt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hihetetlennek tűnik ez az egész, egy nagyon-nagyon régi álmunk teljesült ezzel. Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek bennünket és kitartottuk mellettünk, és különösen a játékosoknak” – mondta a találkozó végén Elek Gábor, aki 15 év után a szezon végén távozik az együttestől.

Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. május 08. 10:11
AZT tudja valaki, hogy HÁFRA tényleg ELEK miatt ment el a Fradiból?
DrPepper
2023. május 08. 05:15
...jégkorongban, úgy mint futballban. Ránk vár a bajnokság"
laikus19
2023. május 08. 00:19
Szerintem is időzített volt Elek távozásának a bejelentése, ekkora véletlenek nincsenek. Politikai tényezők akarták bizonyítani, hogy ők aztán igenis változtatnak és az asztalra csapnak, amikor éppen kell, aztán megint eltalálták szarva közt a tőgyét. Van olyan meghatározás, amely szerint "Politikus az, aki mások helyett dönt" - utána meg nem vállalja a felelősséget, teszem hozzá. Nem mondom, hogy ez mindig igaz, de a sportban és a Fradi körül elég sok jele van, hogy így működnek a dolgok. Vajon mikor jönnek rá "illetékesék", hogy ezt nem kellene? Mármint olyanba ütni az orrukat, amihez nem értenek. A magyar élsport hagyományait még a 90 előtti rendszerre visszanyúlóan tekintetbe véve pesszimista vagyok. Amit leírtam, elemi tényeken alapszik, csak be kell helyettesíteni az általánosításokba a konkrétumokat. Ehhez képest eddig 4 dislike és 0 like érkezett a hozzászólásomra. Tapasztalataim szerint ez sajnos cseppben a tenger. A tények nem tudomásul vétele, eltussolása semmihez sem vezet, ebből ki kellene nőnünk!
Hydra Esus
2023. május 07. 22:56
Mmmmmmmmmmmuuuuuuuuuuuuuuaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahhhhhaaaaaaaa aaaaaaaaahhahahahahahahaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hajrá Ferencváros!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!