Könyvet tervez írni Suhajda Szilárd özvegye

2023. június 19. 11:38

Legindi Tímea arra kért „minden hozzáértőt, hozzá nem értőt, valamint a média munkatársait, hogy ne kezdjenek magánakciókba”.

2023. június 19. 11:38
null

Legindi Tímea hétfő délelőtt posztolt Suhajda Szilárd Facebook-oldalára, a bejegyzésben elárulta, hogy könyvet tervez írni, amely elmondása szerint hűen tükrözi férje csodálatos személyiségét. Ugyanakkor tisztelettel megkér

„minden hozzáértőt, hozzá nem értőt, valamint a média munkatársait”, hogy „ne kezdjenek magánakciókba”.

„Szilárd már tevékenyen nem fog tudni részt venni az általa már elkezdett könyv befejezésében, de mivel minden szellemi termékének örökösei mi vagyunk Somával, ezért feladatomnak érzem azt, hogy én ezt megtegyem. Nem ma, nem holnap, de nem is annyira a távoli jövőben mindenképpen sort fogok erre keríteni: Szilárd és az ő méltó emléke megérdemli ezt. Megérdemli, nagyon is!” – írta Legindi Tímea.

Arra is felhívja a figyelmet arra, hogy a férje Facebook-oldalán található valamennyi szöveges, képi és egyéb tartalom jogosultja az oldal tulajdonosa. „Azok felhasználása kizárólag a szerző vagy jogutódai írásbeli hozzájárulása birtokában engedélyezett” – szögezte le. 

***

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. június 19. 16:37
Nehezen tudom megérteni az anya és a feleség viselkedését. Főleg így, hogy még azt sem lehet mondani, hogy "éppen csak eltemettük....", mert el sem temették a feleség akarata szerint fent hagyták a hegyen. Mindenki másképp gyászol - megértem - de hogy most ebből a zűrös és nagyon kérdéses halálból még könyvet is ír?
DigBick
2023. június 19. 14:30
Hogyan nevelj egyedül gyereket. Fiatal özvegyként újra kezdeni. Hogyan találj egy új férjet. Ha már látod hogy nincs esze, használj gumit.
NullaSalus
2023. június 19. 13:46
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férjem. Elment hegyet mászni. Nem jött haza. Itt maradtam a kisgyerekünkkel. Itt a vége, fuss el véle."
jánosbácsi
2023. június 19. 13:43
Túl korainak tartom egy ilyen jellegű könyv megjelenését ,hiszen alig telt el pár hét a tragédia megtörténte után. A könyv sietős megírása is bizonyítja, hogy nem sportteljesítmény hanem pénz motiválja a hegymászókat és a környezetükben lévő embereket legyen az akár a legközelebbi hozzátartozókat is beleértve .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!