Apcon fogták el egy idős nő bántalmazóját

2023. október 06. 22:39

Az elkövető kirabolta, súlyosan bántalmazta és a pincébe zárta a Jobbágyiban élő idős nőt.

2023. október 06. 22:39

A Nógrád és a Heves vármegyei rendőrök pénteken fogták el azt a 32 éves férfit, aki súlyosan bántalmazott egy Jobbágyiban élő idős nőt és más súlyos bűncselekményeket is elkövetett – írta meg a Police.hu.

A rendőrség közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint az elkövető 2023. szeptember 30-án a délutáni órákban, egy jobbágyi családi ház kertjébe bement és megtámadta az ott lakó idős asszonyt. Azt követően, hogy az idős nénit a pincébe zárta, különböző értéktárgyakat vitt el a házból, majd elmenekült a helyszínről.

Az orvosi szakvélemény alapján, a bántalmazás következtében az idős nő súlyos sérüléseket szenvedett.

Végül azonban sikerrel jártak a rendőrök. 2023. október 6-án Apc településen, egy családi ház udvarán nyomára bukkantak, majd elfogták és előállították.

Mint írták: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az elfogott és előállított férfit rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés és lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztés tettek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására.

A felvételt itt tudják megtekinteni:

Nyitókép: Youtube / Police.hu

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizokkentido
2023. október 07. 13:28
Az ilyeneket kellene kiherélni vagy nemátalakító műtétre küldeni, hogy a libsik is örüljenek egy kicsit, majd tömlöcbe vetni.
istvanpeter
2023. október 07. 10:30
Akkor most már csak az van hátra, hogy a régi jó szokás szerint, felakasszák a rablót.
agglomeracioskarrieristaadocsalopolgar
2023. október 07. 10:03
Nem kell Svédországig menni egy kis kalandért...
SyncBaer
2023. október 07. 09:07
Ha rajtam múlna, azonnal bevezetném az életfogytiglani büntetést (minden enyhítés és egyéb cicoma nélkül) a 80 felettiek, illetve a 10 éven aluli gyerekek elleni erőszakos bűncselekmények esetében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!