A kocka alakú labdától a francia partraszállásig

2021. június 11. 11:06

Edvi László
1960 óta zajlik a küzdelem Henri Delaunay kupájáért, és az eddigi 15 kiírás során 10 különböző ország nyert. Végre kezdődik a 16. Európa-bajnokság!

Az ismert televíziós vetélkedőben sok-sok pénzért lehetne feltenni a következő kérdést:

Az alábbi négy ország közül melyik nem nyert labdarúgó Európa-bajnokságot:

Csehszlovákia
Anglia
Görögország
Dánia

A fociban általában jártas nézők bizonyára azonnal rávágják: Anglia nyert, és kezdenek gondolkozni, hogy melyik lehet a maradék háromból, amely soha nem diadalmaskodott ebben a sorozatban. Pedig itt a helyes válasz: Anglia, ugyanis a többi már nyert Eb-t. Bizony, az elmúlt 60 évben kilenc ország válogatottja ünnepelhetett aranyérmet, de a futball tanítómesterének titulált (még) nem.

1960 óta zajlik a küzdelem Henri Delaunay kupájáért, és az eddigi 15 kiírás során 10 különböző ország nyert.

Összehasonlításként: az 1930 óta rendezett világbajnokságoknak csak 8 különböző győztese volt.

Mondhatjuk, hogy az Európa-bajnokság kiszámíthatatlanabb?

Egyértelműen az! Bár ehhez nagyban hozzájárul, hogy a vb-k között félúton sok válogatott kísérletezésre használja az itteni küzdelmeket. Ráadásul eleinte nem is volt túlzottan népszerű a sorozat. Az első kiíráshoz kis tulzással lasszóval kellett fogni a csapatokat. Mindössze 17-en neveztek, olyan futball nagyhatalmak nem kértek belőle, mint Olaszország, az NSZK, és Anglia. Ez azt jelentette, hogy az összes akkor világbajnoki címmel rendelkező európai válogatott távol maradt. Ha akkor tudták volna, hogy milyen történelmi lehetőséget szalasztottak el! Az ismert mondás szerint még „kocka alakú volt a labda”, ám az első győztes akkor is bevonult a történelembe, ha ilyen nevű ország már nincs is a térképen. Úgy hívják: Szovjetunió.

Eleinte nem tűnt komolynak a sorozat, ugyanis a végjáték mindössze 4 találkozóból állt. Az első 5 Eb ilyen volt. A következő 4-et 8 csapat részvételével rendezték, aztán jött 5 torna, ahol már 16 válogatott szerepelt. A legutóbbin pedig 24 játszott. Vagyis az 55 UEFA tagállamnak majdnem a fele.

A kevesebb több lenne?

Nehéz létszám alapján rangsorolni a tornákat. A négy csapatos nyilván relatíve komolytalan volt. 1972-ben pl. három országban zajlott a bajnokság, a válogatott játékosok elutaztak az Európa-bajnokságra, majd annak végeztével folytatták otthon a pontvadászatot. A 24 csapat viszont nagyon sok. Nem csak azért mert egy fárasztó szezon után „gyilkos” dolog még négy hetes eseménnyel is terhelni a játékosokat. Az a baj, hogy sok a „töltelékcsapat”. Ezek a sorozat első szakaszában próbálják a maguk szerény eszközeivel tönkretenni a „nagyok” játékát. Utóbbiak Piedonehoz hasonlóan unottan tűrik, hogy körülöttük ugráljanak a „kicsik”, majd odacsapnak. A „kicsik” többsége ettől padlóra kerül, az a kevés, amely túléli ezt a nagy ütést, az büszkén lépdel tovább. Majd amikor már élessé válik a helyzet, akkor biztos, hogy a következő kanyarban akkora pofont kap, hogy hazáig repül. Ennek a kiírásnak az a legnagyobb hibája, hogy az első két hét a mezőny komolyabb részének az eseményre való ráhangolódással telik. Ugyanis egy győzelemmel és két vereséggel szinte biztosan tovább lehet jutni. Még csak nem is kerül hátrányos helyzetbe az így a legjobb 16 közé kerülő. Ráadásul még ott is lesz majd néhány gyenge válogatott, így sokak számára még akkor sem kezdődik az Európa-bajnokság.

Albert Flórián, az FTC középcsatára.<br>Fotó: MTI/Sziklai Dezső

A 24 csapatos mezőnynek persze van egy mindent elsöprő pozitív hozadéka is: ott lehet a magyar válogatott. Mert azt most, a hosszú ünnepségsorozat kezdetén se feledjük, hogy nemzeti csapatunk a selejtező csoportjában Horvátország, Wales és Szlovákia mögött a negyedik helyen végzett. Csak Azerbajdzsánt előzte meg. Ilyen teljesítménnyel egy kisebb létszámú Eb-n nem szerepelhetne.

Hofi Géza klasszikus mondása és Marseille magyar megszállása

A magyar válogatott negyedik alkalommal vesz részt az Európa-bajnokság végjátékában. A harmadik szereplés emléke még nyilván mindenkiben élénken él. Focistáink olyan szinten találtak egymásra a drukkerekkel, ami ritkaság a sportág történetében. Érthető volt a nagy lelkesedés, hisz’ azt megelőzően harminc évvel korábban, 1986-ban szoríthattunk legjobbjainkért világeseményen. Európa-bajnokságon pedig 44 évvel korábban. Ez utóbbi két szurkolói generációval ezelőtt volt.

1964-ben, 1972-ben és 2016-ban volt ott válogatottunk az Eb végjátékában. Akik az első két esemény idején még nem éltek (vagy nem voltak „szurkolói korban”) azok el sem tudják képzelni, hogy az 1964-es tornának aranyesélyesként vágott neki csapatunk, és az 1972-esen is döntőbe jutást várt mindenki. Az előbbi eseményen a házigazda Spanyolországtól csak hosszabbítás után kapott ki, 2-1-re. A bronzmérkőzésen pedig remek teljesítménnyel győzte le Dániát. Mégis mindenki elégedetlen volt az eredménnyel, az akkori sajtó nagyon kritikusan, helyenként gúnyosan értékelte azt. Még egyszer rögzítsük: egy Európa-bajnoki bronzéremről beszélünk! Kerüljön szóba néhány ismertebb név abból a csapatból: Szentmihályi Antal, Mészöly Kálmán, Bene Ferenc, Tichy Lajos, Albert Flórián, Novák Dezső, Varga Zoltán. Közülük vannak, akik még köztünk vannak, van akinek utca, van akinek sportpálya őrzi az emlékét.

1972-ben is elődöntőt játszott a magyar válogatott. Akkor egyértelműen az NSZK számított az aranyérem elsőszámú esélyesének, ám mivel csapatunk elkerülte az elődöntőben, mindenki ezüstéremben reménykedett. Ám hiába volt sokkal jobb a Szovjetunió válogatottjánál, még 11-esből sem sikerült gólt rúgni. A szovjetek pedig egy védelmi bizonytalanság után megnyerték a meccset. A legendás humorista, Hofi Géza ekkor mondta azt, hogy „a fiúknak le kellett feküdni a szovjetek ellen”, ami nyilván nem volt igaz, de akkoriban foci válogatottunk nagyon ritkán volt eredményes a „Birodalom” kiválasztottjai ellen. Sajnos még akkor is kellett játszani a bronzéremért, és csapatunk 2-1-re kikapott Belgiumtól. Ezt követően nem csak a sajtó és a közvélemény szedte ízekre a csapatot, hanem a már említett Hofi is. Erről a válogatottról mondta a legendás mondatot: ha az Aranycsapat tagjai butikokat érdemelnek a Váci utcában, akkor a maiak megkaphatnák annak a közepét. Söprögetni. Mennyire más véleménnyel lett volna azokról a játékosokról az, aki a jövőbe lát!

Ezt követően ugyanis 44 évig nem jutott el a magyar csapat az Eb végjátékába. Sőt, úgy is nézhetjük, hogy soha, hiszen a 2016-ban ünnepelt társaság két lépcsőfokkal hamarabb megállt, mint a ’64-es és a ’72-es gárda. Ennek ellenére végre az évtizedeken keresztül irigyelt külföldi társaikhoz hasonlóan a magyar drukkerek is megszállhatták egy Európa-bajnokság helyszínét. A magyarok Bordeaux-ban kezdték kalandozásaikat, majd tovább nyomultak Marseille-be, Lyon-ba, Toulouse-ba.

Bernd Storck szövetségi kapitány (k) beszél játékosaihoz a magyar labdarúgó-válogatott edzésén a franciaországi Toulouse-ban 2016. június 25-én. A magyar csapat Belgium válogatottja ellen játszik június 26-án a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.<br>Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mindig a legjobb csapat ért a csúcsra?

1972 és 2016 között egy honi foci szurkoló csak hűvös távolságtartással szemlélhette a kontinens viadalokat. És álmélkodott, mert az Európa-bajnokságok többnyire érdekesebbek, mint a világbajnokságok. A kiélezett küzdelmek illusztrálására pedig elég csak a döntő találkozókról beszélni egy kicsit. Az eddigi 15 finálé közül csak kilenc dőlt el 90 perc során. Ezek közül is csak kettő volt „sima”. 1972-ben az NSZK „lefocizta” a Szovjetuniót, 40 évvel később pedig Spanyolország Olaszországot. Előbbi 3-0 lett, az utóbbi pedig 4-0, de nem csak az eredmény, hanem a mutatott teljesítmény alapján is nagy különbség volt a két finalista között. Három döntő hozott két gólos különbséget, érdekes, hogy ezek a 2-0-ák egymást követő tornákon születtek. Ám egészen más karakterűek voltak! 1984-ben Franciaország jobb csapattal rendelkezett, mint Spanyolország és a sorozat alatt is jobb teljesítményt nyújtott. Mégis csak a hispán kapus, Arconada döbbenetes hibájának köszönhetően szerzett előnyt, majd azt az utolsó percben megduplázta. Négy évvel később a holland Aranycsapat a döntőben jobb teljesítményt nyújtott, mint a Szovjetunió, viszont nem mondható, hogy jobb volt a tornán. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy azonos csoportban játszottak az elején, és ekkor a szovjetek a kárpátaljai Rácz László góljával nyertek. 1992-ben pedig semmilyen szinten nem volt reális a dánok 2-0-s győzelme az egyesített német válogatott ellen. A németek jobb csapattal rendelkeztek, valószínűleg 10 egymás elleni találkozójukból 9-et megnyertek volna. A döntőben is jobbak voltak, de néha az esélytelenebb nyer 2-0-ra.

Négy döntőn alakult ki egy gólos különbség 90 perc alatt. Az utóbbi kettőre nyilván még sokan emlékeznek, és meg is van a véleményük róla. 2004-ben így verte Görögország Portugáliát, és 2008-ban Spanyolország Németországot. Adott meccsen mondható, hogy a győztes megérdemelte, de a két finálé között volt egy lényeges különbség. Amíg 2008-ban a kontinens (sőt, a világ!) két legjobb csapata harcolt egymással, addig a 2004-es finálé részvevőiről ez egyáltalán nem mondható el. A ’80-as német-belga 2-1-es döntőn egyértelműen a jobb csapat diadalmaskodott, bár a győztes találat csak a 88. percben született. 1964-ben a spanyol-szovjeten már lényegesen kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok, talán az döntött az előbbiek javára, hogy Madridban 125.000-en szurkoltak neki.

A még nem említett hat finálé nem dőlt el 90 perc során. Azok voltak az igazi drámák!

Aranygólok, 11-esek, megismételt döntő

Rögtön az első, 1960-ban túlórát hozott. A szovjet-jugoszláv találkozó rendes játékideje 1-1-el végződött, majd a hosszabbítás végén Viktor Panyigyelnyik döntött. Már túl vasárnap éjfélen, és rossz viccel élve logikus, hogy ő szerezte a győztes találatot, hisz’ az ő családneve magyarul hétfőt jelent. 1996-ban a német-cseh és 2000-ben a francia-olasz még vasárnap eldőlt, mindkettő aranygóllal. Akik már nem emlékeznek a nemzetközi szövetség ezen halva született ötletére azok kedvéért annyit, hogy a találat pillanatában a találkozó a gólszerző győzelmével véget ért. Öt évvel ezelőtt is egy gól esett a finálé hosszabbításában, de akkor már a szabályok értelmében végig kellett játszani a 120 percet.  Portugália így győzte le Franciaországot. Két esetben azonban 120 perc sem volt elég, hogy kiderüljön: ki nyer. 1976-ban az NSZK-Csehszlovákia 2-2-vel ért véget, és először döntött el komoly mérkőzést 11-es párbaj. 1968-ban viszont még nem volt ismert ez a végjáték, így a 120 perc után 1-1-re végződő Olaszország-Jugoszlávia döntőt követően két nappal újra megmérkőztek a felek, és az olaszok nyertek 2-0-ra.

Az idei végjáték még nagyon messze van, július 11-én kerül rá sor. Addig még sok élménnyel gazdagodnak a futball szerelmesei.

Végre kezdődik a 16. Európa-bajnokság!

 

Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés