A magyar válogatott sorsa a saját kezében van

2021. június 22. 8:56
Papíron a második hely is elérhető.

A magyar labdarúgó-válogatott szerdán abban a tudatban léphet pályára Németország vendégeként a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, hogy ha meglepetést okozva legyőzi esélyesebb riválisát, akkor biztosan nyolcaddöntőbe jut. A magyarok sikerük esetén – éppen a németeket megelőzve – legalább a harmadik helyen zárnának az F csoportban, a négy pontjuk pedig mindenképpen elég lenne a továbbjutáshoz, mivel a három befejeződött csoportból kettőben hárompontos a harmadik. Papíron ugyanakkor a második hely is elérhető, ehhez a magyar győzelmen túl a címvédő portugálok vereségére lenne szükség a Puskás Arénában, a világbajnok franciákkal szemben. A németek számára sem tét nélküli az összecsapás: a döntetlen mindenképpen nyolcaddöntős szereplést érne számukra, győzelemmel csoportelsők is lehetnek, viszont vereséggel kiszolgáltatottá válna a helyzetük, mert ha közben a portugálok pontot szereznének a franciák ellen, akkor Joachim Löw együttese csoportutolsóként kiesne.    

A fizikai állapot lehet a kulcs

„A portugálok elleni győzelem megérdemelt volt, amivel megérkeztünk a tornára, de a magyarok elleni mérkőzés nehezebb lehet, mert nem nyílnak ki annyira” – fogalmazott a németek Eb után távozó szakvezetője, aki nem aggódik, hogy csapata vereséggel rajtolt, mert szerinte ritkán ér a csúcsra olyan gárda, amelyik a csoportkörben villog.

A magyar csapat ellen ott kell folytatnunk, ahol a portugálok ellen abbahagytuk”

– tette hozzá. Magyar szempontból az egyik legfőbb kérdés, hogy mennyit vett ki a nemzeti együttes tagjaiból az előző két mérkőzés, amelyen rengeteget futva fizikálisan nemhogy felvették a versenyt a jobb képességű ellenfelekkel szemben, még felül is múlták őket ezen a téren. Marco Rossi szövetségi kapitány ráadásul egy kivételtől eltekintve – Nego Loic váltotta Lovrencsics Gergőt – ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára a portugálok és a franciák ellen is, és valószínűsíthetően ezúttal sem lesz sok változtatás. A jó eredmény elérésére akkor lehet esélye a magyaroknak, ha fizikálisan a harmadik meccset is végig bírják a játékosok. Kiváltképpen igaz ez annak fényében, hogy a németeknek két szélvészgyors szélsője van Joshua Kimmich és Robin Gosens személyében.    

Idegenben

Emellett legalább ugyanennyire fontos, hogy a védelem szervezettsége hasonlóan jó legyen, mint az előző két meccsen, illetve a támadások esetében a kontráknál szükség lesz a gyors és pontos passzokra, valamint Sallai Roland kreativitására. Ami viszont nehézséget okozhat, hogy ezúttal nem űzi-hajtja majd 50 ezer magyar drukker a válogatottat, mint a Puskás Arénában. Ezúttal idegenben kell helytállnia úgy, hogy a Münchenben engedélyezett 14 ezer néző többsége német lesz. Mindkét együttesnél egy-egy támadó sérülése boríthatja fel az edzők elképzelését: a németeknél Thomas Müller szereplése térdproblémák miatt kérdéses, míg a magyaroknál a csapatkapitány Szalai Ádám agyrázkódás után lábadozik. Utóbbinál ugyanakkor minden vizsgálat negatív eredményt hozott, így vélhetően bevethető lesz. A találkozó szerdán 21 órakor kezdődik a müncheni Allianz Arénában, a játékvezető az az orosz Szergej Karaszjov lesz, aki az előző Eb-n az 1-1-gyel zárult magyar-izlandi meccsen fújta a sípot.

Várható kezdőcsapatok:

Németország: Neuer – Ginter, Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan, Kroos, Gosens – Havertz, Müller – Gnabry

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Kleinheisler, Nagy, Schäfer, Fiola – Szalai Á., Sallai

(MTI)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés