Zónapörkölt – Kalmár Zsolt szerint, ha győznénk, ez az évszázad győzelme lenne

2021. június 23. 12:23
Még mindig mankókkal a hóna alatt, de már pici súlyráhelyezéssel bicegett be tegnap Kalmár Zsolt a szurkolói zónába, aki idén márciusban, az Andorra elleni vb-selejtezőn szenvedett súlyos térdsérülést, és azóta már rekonstrukciós térdműtétje után lábadozik. Ez az oka annak, hogy időről-időre itt bíztatja a válogatott társait, és sajnos nem a középpályát erősíti a nemzeti tizenegyben.

Miközben bekísérem a zóna egy csendesebb zugába és széket keresünk a járógépe ölelésében cipelt lábának, együtt nézzük végig az UEFA Ball for All elnevezésű nemzetközi kezdeményezésének megható pillanatait, amikor is látássérült gyerekek egy szép nagy csoportja, a hatalmas műfüves zöld piknikpont kellős közepén kap csörgőlabdát a kezébe és éli át a gömbölyű játékszer varázslatos hatását egy pillanat alatt.

Nyüzsgés azért így is van a zónában, ahogy ereszkedik alá a nap, s bár az igazi roham szerdára várható, azért így is szép számmal érkeznek futballhoz értő és azt csak szerető szurkolók is egy kis esti lazulásra. „Óriási élmény itt nézni a meccseket, nincs előttünk senki, látunk mindent, és hangulat is kiváló. Én nem szurkolok senkinek, csak egy jó meccset szeretnék látni, míg a lányom az angoloknak drukkol, nagyon tetszik neki a játékuk.

Örülünk annak, hogy ilyen szépen helytáll a magyar válogatott, büszkék lehetnek magukra, és mi is nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Bízunk benne, hogy az esélytelenek nyugalmával győznek a németek ellen, mi szurkolunk nekik! Sok sikert kívánunk a csapatnak!” – mondta egy büszke édesapa, aki a lányával látogatott el a szurkolói zónába, hogy óriáskivetítőn láthassa a Csehország-Anglia találkozót.

Fotó: EURO 2020 hivatalos szurkolói zóna

Apropó lazulás. A zónán belül működő médiacenterben egyre több a külföldi újságíró, egy nagyobb, portugál kollégákból álló csoport, valójában a nyitónap óta itt állomásozik, ahogy a válogatottjuk is hazánkban, a mai, franciák elleni, és a Puskás Arénában este 21.00 órakor sorra kerülő sorsdöntő mérkőzés miatt. Érkeznek nagy csoportban a francia kollégák is, újságírók az Al Jazeera párizsi irodájából, szép számmal az RTL-csoport más, európai állomáshelyeiről is. Sőt, megüti a fülem egy ismerős hang, pici „madzsar” akcentussal egy egész szépen kimondott

Jó estet kivannok, hodzs vadzs?”- zsal a bemutatkozás végén.

Hát, persze, kedves szlovén sportújságíró barátunk, Szinisa is csatlakozik hozzánk a médiacenterben és megcsillogtatja magyartudását, mert nem akarunk hinni a fülünknek, de Szinisa heti két órában, a ljubljanai Ballassi Intézetben hobbiból magyarul tanul, csupán azért, mert tetszik neki a nyelvünk. Puff neki, hát ilyen is van!

Na, meg olyan is, hogy a boraikra büszke portugálok és franciák elismerősen csettintenek egy nekik szervezett és magyar borválogatásokból álló pop-up borkósoló kapcsán, amellyel a szintén hobbi gyanánt szomelierként ténykedő, egyik kedves kolléganőnk kápráztatja el a külföldi kollégákat, a portugál-francia gigászi csata előestéjén.

Borügyekben, átvágtuk tehát a gordiuszit, a portugál és francia borok közül a magyarok a legjobbak. 

Kóstolgatjuk közben annak az ízét is, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság mindenki által csak halálcsoportjának nevezett F-csoportjban, amelyben a magyar válogatott is játszik, a mai utolsó mérkőzésekre marad a végső döntés a kiesőkről. Mire kényelembe helyezzük Kalmár Zsolt műtött lábát, éppen ezt boncolgatjuk, magunk is hitetlenkedve kissé:

Voltak olyan hangok, hogy nem szerzünk pontot sem, és hogy jól kitömnek minket.

Arra viszont talán senki sem gondolt, hogy ebben a csoportban a mai, utolsó mérkőzések döntenek a továbbjutásról”. Zsolt elég markáns véleményt fogalmaz meg arról, mi is várható a német csapattól, van mire alapoznia mindezt, évekig játszott Németországban.

„A német válogatott azért más lesz, hiszen onnan jött ez a »pressing«, ez az egyből visszatámadási foci, itt nem lesz annyi időnk, mint a portugálok, vagy a franciák ellen, biztos nagy nyomást fognak ránk gyakorolni, főleg hazai pályán.” Azt is kihangsúlyozta mi lehet az egyik kulcsa a mérkőzésnek. „Szerintem fejben nagyon fel kell készülnünk.

Nem kell rizikózni, hiszen bármelyik percben rúghatunk gólt, akár a végén is, és nekünk elég az 1-0, vagyis a győzelem”

– bontotta le Zsolt a lehető legegyszerűbb képletre a mai feladatot a müncheni oroszlánbarlangban.

Fotó: EURO 2020 hivatalos szurkolói zóna 

Ott, ahol már most az hallható, hogy a müncheni városvezetés mindent el fog követni, hogy megnehezítse a magyar delegáció dolgát, s ha már szerintük szégyen-szemre az UEFA nem tette lehetővé, hogy szivárványszínűre világítsák az Allianz-arénát erre a konkrét találkozóra, akkor majd megteszik ezt München összes emblematikus épületével, hogy ezzel üzenjenek az odaérkező magyaroknak. Kalmár Zsolt szakmai szemmel így tekint a mai, sorsdöntő találkozóra: 

Ha győznénk, ez az évszázad győzelme lenne továbbjutással, és a magyar embereknek és a magyar nemzetnek is óriási siker lenne,

ahogy a magyar labdarúgásnak is. Remélem, hogy a srácok kitesznek magukért” – tette hozzá Zsolt, aki történelmi lehetőségről is beszélt, íme a videó Kalmár Zsolt bíztató szavaival, érdemes meghallgatni:

Nyitóképen: A magyar válogatott a Magyarország - Ciprus barátságos labdarúgó mérkőzés előtt Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés