Elhamarkodott narancs öröm Budapesten és Ronaldo tényleg arrébb rúgta a kapitányi karszalagot?
Dr. Csisztu Zsuzsa és Vámos Tamás írása a Mandiner Sporton.
Szombat délután megérkezett a magyar fővárosba a holland válogatott híres szurkolói busza, a De Oranjebus, amely 2004 óta kíséri a fanatikus holland focirajongókat a nemzeti tizenegy világversenyeire, és többek között Brazíliát, Costa Ricát, El Salvadort és Dél-Afrikát is megjárta már!
a holland szurkolói ízlés szerint, így a nagyteljesítményű hangszórókon felül egy sörcsap segít az utazó drukkereknek a bulihangulat megteremtésében. „Amszterdam után ez az első hely, ahova ellátogatunk az idei Eb-n. Nagyon reméltük, hogy eljutunk Budapestre, imádom ezt a várost, az egyik kedvencem Európában” – árulta el Henk van Beek, aki az Oranjefans szurkolói egyesület elnöke, egyben a partijárat rezidens lemezlovasa is. „A buszunk 31 éves, így természetesen nagyon vigyázunk rá, és ügyelünk arra, hogy egy nap ne haladjunk vele túl sokat.” A De Oranjebus három nap alatt ért Hollandiából Magyarországra, vasárnap délután pedig felvezette a holland drukkereket a városligeti szurkolói zónából a Puskás Arénához, ahol a nemzeti válogatott Csehországgal csapott össze.
A hollandok a mérkőzés előtt már délelőtt 11 órától egy fergeteges bulival hangolódtak a városligeti szurkolói zónában, ahol különböző holland zenei produkciók, DJ-k és fellépők szórakoztatták a több mint 8000 drukkert. A csehek elleni mérkőzés azonban hamar lehűtötte a Budapestre látogató és nagyfelvonulást rendező több tízezer Oranje-szurkoló kedélyeit, hiszen hiába végeztek kedvenceik 100 százalékos teljesítménnyel a C-csoport élén, kiderült: ez az egyenes kieséses szakaszban már semmit sem jelentett.
a várva várt, nyílt sisakos támadójáték helyett az új kedvenc, Donyell Malennek csupán felvillanásai voltak, de Memphis Depay és a két gólnál és egy gólpassznál tartó Denzel Dumfries is visszafogottan játszott. A hollandok többet birtokolták a labdát, de egyetlen góllal kecsegtető megoldásuk sem volt.
Az első félidő gyenge teljesítménye után a második játékrészben jött a VAR-nak nevezett hidegzuhany, legalábbis a hollandok számára. Régi, jó ismerősünk Szergej Karaszjov ugyanis a videóbírós rendszer segítségével jogosan állította ki a nyilvánvaló gólhelyzetet a tizenhatoson kívül kezezéssel megakadályozó Matthijs de Ligtet és
Előbb azonban Malen hagyott ki egy nagy helyzetet, majd Tomás Holes fejesével szerezték meg a vezetést a csehek, majd nem sokkal ezután a Slavia Praha játékosa – akit jogosan választottak a meccs emberének - remek gólpasszt adott Patrik Schicknek, akinek ezen az Európa-bajnokságon nem sikk az ilyen helyzetet értékesíteni: a Bayer Leverkusen támadója immár négy találattal vezeti az Eb-góllövőlistát, s már csak egy gól a hátránya a csehek legendája, Milan Baros mögött.
A hátralévő 10-12 percben a hollandok elkeseredetten próbálkoztak, de vasárnap este nem sikerült nekik semmi, így az is eldőlt, hogy a De Oranjebusnak Budapest volt a végállomása, a cseh drukkereket egy másik szurkolói járat viszi Bakuba, már ha lenne ilyen járműve derék északi szomszédainknak.
A holland szurkolóknak annyi boldogságuk maradt, hogy megszállták a városligeti Fan Zone és a Puskás Aréna közelében található vendéglátóipari egységeket, és
A hollandok korainak mondható kiesése felveti: érdemes volt-e alig egy éve leváltani Ronald Koemant, és helyére azt a Frank de Boert ültetni, akinek a megválasztása pillanatában az volt a legnagyobb erénye, hogy – éppen nem volt csapata…
Az esti Portugália – Belgium nyolcaddöntő – a várakozásoknak megfelelően – remek játékot hozott; míg az első játékrészben címvédő csupán egy Ronaldo-szabadrúgással veszélyeztetett, a belgák viszont Thorgan Hazard látványos bombája révén vezetést szereztek, így előnnyel mehettek a szünetre.
A szurkolói zónába érkező szakértők, Lisztes Krisztián és a magyar válogatott rekorder,
utóbbi például szóba hozta a belga válogatott átlagéletkorát érvei között. Itt a videó, nézze meg!
Tényleg elég a játékgyilkos taktika a győzelmehez? Ezt bizonyították a belgák. A második játékrészben a játék mellett felforrtak az indulatok is: a német játékvezetőnek, Felix Brychnek alaposan megnehezítették a dolgukat a játékosok, hiszen a portugálok részéről nem csak Pepe, hanem Palhinha is élen járt a szabálytalanságokban, míg a belgák részéről Witsel sem kímélte magát.
és hiába próbálkoztak ezen a meccsen a legtöbb kísérlettel az Eb-n a portugálok, Belgium jutott a legjobb négy közé; a 36 éves Cristiano Ronaldo minden valószínűség szerint ezzel a mérkőzéssel búcsúzott az Európa-bajnokságok színpadától. Bár nála sosem lehet tudni, mire készül, nem csak a pályán – a pályán kívül sem, most például előbb egy vizespalackot, aztán a kapitányi karszalagot rúgta arrébb a pályáról távozóban...
Íme a videó!
Nyitókép: ODPictures Art Studio Hungary
Összesen 4 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés