Esteban Ocon nyerte a 36. Magyar Nagydíjat - Vettelt beidézték a szivárványos póló viselése miatt

2021. augusztus 1. 20:54
Esteban Ocon nyerte a 36. Magyar Nagydíjat, Sebastian Vettel végzett a második helyen, míg a dobogó legalsó fokára Lewis Hamilton állhatott fel. Hamilton a futam után poszt-covid tünetektől szenvedett és Vettelt beidézték a versenyfelügyelők.

A racingline.hu tudósítása a Mandiner Sportnak

Nem kezdte eseménytelenül a rajtot a mezőny. Lewis Hamilton jól jött el, míg Valtteri Bottas összetalálkozott Lando Norrisszal, aminek következtében a brit elsodorta a harmadik helyről induló Max Verstappent. Sergio Pérez is pórul járt, ugyanis a Mercedes finn pilótája őt is kiütötte. Mindeközben Charles Leclerc találkozott Lance Strollal. A monacói versenyző így Daniel Ricciardónak koccant.

A Ferrari pilótája kiesett, míg az ausztrál folyatni tudta.

A rajt utáni incidens miatt a versenyigazgató úgy döntött, hogy piros zászlóval megszakítja a futamot.

A képen: Sergio Pérez, Lando Norris, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Fernando Alonso, Kimi Raikkönen nyitó balesete: Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

A döntés pillanatában Lewis Hamilton állt az élen, őt Esteban Ocon és Sebastian Vettel követte. Mögöttük Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Fernando Alonso, George Russell, Kimi Räikkönen és Mick Schumacher volt az első 10 sorrendje.

A piros zászlós szakasz alatt a szerelők kezelésbe vették az autókat. A McLaren azonban nem tudta megjavítani Lando Norris konstrukcióját, így a 21 éves versenyző is csatlakozott a kiesők táborába.

A törmelékek eltakarítása után az eső is elállt, a mezőny pedig elindult egy újabb felvezető körre.

A bokszutcába Lewis Hamiltonon kívül mindenki behajtott a boxba,

így egyedül a brit világbajnok teljesítette a rajtot Esteban Ocon örökölte meg így az első helyet, ám az Aston Martin német pilótája ott haladt a nyomában. A bokszutcai kakaskodás révén Nikita Mazepin sem tudta folytatni, az eset kapcsán az Alfa Romeo finn pilótáját 10 másodperces időbüntetéssel sújtották.

Lewis Hamilton a mezőny végéről felküzdötte magát,

majd a két bokszkiállása révén az ötödik helyen autózó Fernando Alonsóval kezdett csatázni A spanyol sokáig képes volt feltartóztatni ellenfelét, így a hétszeres világbajnok már csak a harmadik helyre tudott felérni.

Sebastian Vettel hiába ostromolta Esteban Ocont, nem talált fogást a francián, így végül az Alpine versenyzője diadalmaskodott.

A bajnokságot vezető Max Verstappen sérült autója révén egy ponttal lett gazdagabb.

Esteban Ocon így étékelt: 

,,Micsoda pillanat! A Renault Csoport visszatérése óta ez az első győzelmünk.

Sebastian (Vettel) nagyon gyors volt az egész verseny alatt, nagy nyomást helyezett ránk, de végül sikerült őt feltartóztatnunk. Nagyszerű teljesítmény volt. Ez nagyon jó érzés. Gratulálok Fernandónak (Alonso)! Azt hiszem, hogy ezt a győzelmet neki is köszönhetjük, amiatt a küzdelem miatt, amit bemutatott. Ez egy fantasztikus nap volt.  Fantasztikus vele együtt dolgozni.

A képen:  Esteban Ocon, Sebastian Vettel, Carlos Sainz. Fotó: Alpine/ F1 Team

Az év eleje óta kész dinamikus duót alkotunk. Együtt dolgoznunk, nyomjuk előre a csapatot, hogy fejlődni tudjunk, és az élmezőnybe kerüljünk. Sokan sok mindent mondtak nekem Fernandóval kapcsolatban, de egyik állítás sem volt helyes. Azt tudom nektek mondani, hogy ő egy fantasztikus srác, nagyon élvezem vele a közös együttműködést.”

Sebastian Vettel így látta a futamot: 

,,Egy kissé csalódott vagyok, ugyanis érzésem szerint a verseny nagy részén egy kicsit gyorsabb voltam.

Esteban (Ocon) azonban egy hibát sem vétett, én pedig nem tudtam elég közel kerülni hozzá. Ezen a pályán nem egyszerű előzni, ezért nagyon-nagyon keményen nyomtam, de ő végig a pályán maradt. Megérdemelten ünnepelheti az első győzelmét. Nyilvánvalóan ez az eredmény nagyszerű a számunkra, ám ha ilyen szoros a küzdelem, akkor mindig a győzelmet nézed és nem a második helyet.” 

A képen: Max Vertappen, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo - Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

Lewis Hamilton így látta a Magyar Nagydíjon csapata és saját teljesítményét:,,Elmondtam a csapatnak, hogy milyen a pálya állapota, ám ők azt hangoztatták, hogy jön az eső. Úgy véltem, hogy nekik több információ áll a rendelkezésükre, majd láttam, hogy mindenki behajt a boxba. A mai nap határozottan nehéz volt!

Mindig megnehezítjük a dolgunkat. Őrület belegondolni, hogy az újraindításnál mi voltunk az egyetlenek, akik felálltak a rajtrácsra.

Az ilyen dolgok előfordulhatnak, de tanulni fogunk belőlük. Mindent beleadtam, ennél többet nem tudtam tenni. Gratulálok az Alpine csapatnak és Oconnak. Régóta az F1 ragyogó csillaga, így ez a siker már váratott magára. Nagyon-nagyon örülök neki. Nagyszerű az, hogy az Aston Martin itt van a pódiumon, ez az eddigi legjobb eredményük, és tudom, hogy még sok minden vár rájuk.” 

Lewis Hamilton az interjúzónába már nem tudott bemenni, ugyanis kifáradt és szédült a futam után.

Helyszíni információk szerint a Mercedes csapatorvosához is ellátogatott. Miután ellátták azt nyilatkozta, hogy még mindig poszt-Covid tünetei vannak.

Fernando Alonso így nyilatkozott: ,,A legjobbamat próbáltam nyújtani, nehéz volt ugyanis Hamiltont magam mögött tartani. Nagyon fontos volt ez a verseny szempontjából, mivel Hamilton rendkívül gyors volt. Próbáltam neki elég helyet hagyni, de azért nem túl sokat. Máskülönben könnyen el ment volna mellettem.” 

A verseny végeztével azért nem minden fronton értek véget a futamot érintő döntések, hiszen Sebastian Vettel a versenyfelügyelők beidézték a szivárványos póló viselése miatt: 

,,Hallottam, hogy azért hívnak be, mert magamon hagytam a felsőt a nemzeti himnusz alatt. Csináljanak velem azt, amit csak akarnak. Nem érdekel. Újra meg fogom tenni.” 

 

A nyitóképen: Esteban Ocon, Sebastian Vettel. Fotó: Alpine /F1 Team

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés