Magyarország-Svédország 26-23: ott vagyunk a legjobb nyolcban!

2021. augusztus 2. 8:55
Az utolsó két meccsen két győzelem: a negyedik helyen továbbjutott a magyar csapat.

Jól alakultak az eredmények hétfő hajnalban és reggel, így rendkívül nagy téttel léphetett pályára a magyar női kézilabda-válogatott negyed tízkor: a spanyolokat legyőző csapat abban a tudatban kezdte el a mérkőzést a már biztos csoportelső svédek ellen, hogy ha nyer, bejut a legjobb nyolc közé.

A három vereséggel kezdő Elek-csapat tehát a pokolból a mennybe juthatott volna, és ennek megfelelően kezdett: remek védekezésének és hatékony támadójátékának köszönhetően 6-3-ra ellépett.

Bár többször megpróbáltak feljönni a svédek kettőre, de Bíró Blanka szenzációs védéseinek – a magyar kapus két hetest is megfogott – és remek szélsőjátékunknak köszönhetően a félidő végéig sikerült tartani a háromgólos előnyt.

A 24. percben elkezdték ledolgozni a hátrányt a skandinávok, sőt, átvették a vezetést, de Bíró újabb hetest dobott, és a 30. percre sikerült egyenlíteni. 15-15-el zárult az első félidő.

A második félidőt elképesztően kezdtük: a svédek közel tíz percig nem tudtak gólt dobni, így hat góllal vezetett a magyar csapat. Ebből csak hármat tudtak ledolgozni a meccs további részében a svédek, háromgólos előnnyel fordultunk az utolsó tíz percre, ezt pedig nagyon magabiztos játékkal sikerült megtartani. 26-23-ra nyertünk a végén, így megszereztük a negyedik helyet: kiestek a spanyolok és a brazilok, a magyar női kézilabda-válogatott pedig továbbjutott a legjobb nyolc közé, ahol a toronymagas esélyes norvégokkal találkozik.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hurrá, győztünk! SZUPEREK VOLTAK A LÁNYOK.

Szép volt, gratula. A sírból hozták vissza a továbbjutást.

A Jóisten velünk volt!
Meg jó a stáb is a csapat mellett.
Tudnak ezek a lányok, csak a lelkükkel tudjanak bánni...

Szerintem meg jó az Elek.
Azt mondta időkéréskor nekik: lányok, csak játszatok.....
És Ők játszottak...
Nem könnyű dolog egy nőt sem vezetni, nem hogy egy csapatnyit...:)

Persze, hogy svéd. Az őse meg viking királynő. Nem láttad a moziban?

Írtunk mi olyat, hogy a csajnak nincs helye a svéd csapatban? Az, hogy nem egy szőke, kékszemű északi szépség, ténymegállapítás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés