Kezdődik a paralimpia!

2021. augusztus 24. 19:02
A keddi megnyitót követően szerdán megkezdődnek Tokióban a XVI. Nyári Paralimpiai Játékok.

A Paralimpiai Játékokról a Mandiner Sport napi összefoglaló cikkel és interjúkkal tudósít.

Kedden történt

Ahogy immár bevett szokás, két héttel az olimpiát követően azonos helyszínen indul útjára a paralimpia is. Ez a sorozat Szöul óta töretlen, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság megállapodásának értelmében az is marad. 

De korábban is volt ilyen, Tokió például 1964-ben már otthont adott a történelem második paralimpiájának. Így a japán főváros az első helyszín a világon, ahol másodszor rendezik meg a parasport legfontosabb ünnepét.

A ma lezajlott nyitóünnepségen a szervezők igyekeztek hasonlóképpen választani lánggyújtót, mint az épeknél, ahol Naomi Osakát érte megtiszteltetés. A szintén US Open címvédő teniszezőnő Yui Kamiji mellett még ketten, a (petanque-szerű) bocciában versenyző Shunsuke Uchida és az erőemelő Karin Morisaki lettek az olimpiai lángstaféta utolsó emberei.

A magyar zászlót, ahogyan részben az épeknél is, egy vívónő, a hatodik olimpiáján versenyző Dani Gyöngyi hozhatta be a Tokiói Olimpiai Stadionba. 

Szerdán fog

Az első versenynap rögtön magyar esélyekkel indul. Miként pontosan egy hónapja: részben a férfi kard révén. A szatmárnémeti születésű Osváth Richárd számos térdműtéte előtt román színekben versenyzett, ifjúsági válogatott is volt, ám bénulása után az ottani szövetség bármiféle segítségét nélkülözni kényszerült. Így a londoni paralimpián Magyarországnak nyert bronzérmet tőrvívásban, majd Rióban tőrben és kardban is ezüstöt. Azóta tőrben egyéni világbajnok, 2017-ből.

Magyar indulók a holnapi kard versenyek során: Osváth Richárd (A kategória), Tarjányi István (B kategória), Hajmási Éva, Veres Amarilla (A kategória), Mező Boglárka (B kategória). A férfi paralimpiai döntőket 10.30-kor (A) és 11.00-kor (B) vívják, a nőiket 11.30-tól kezdődően.

Ping-pongban csoportmérkőzéseken áll asztalhoz Európa-bajnokunk, Szvitacs Alexa és London paralimpiai bajnoka, Pálos Péter, továbbá Zborai Gyula, Major Endre és Arlóy Zsófia.

A pályakerékpáros Ocelka Róbert (és az őt vezető Nagy Gergely) 4000 méteres üldözőversenyben döntőzhetnek magyar idő szerint 7:50-kor, ha sikerrel veszik a hajnali első kört.

Úszásban 400 gyorson előfutamozik a riói bronzérmes, három hónapja három Eb-címet gyűjtő Konkoly Zsófia, valamint Payer Kata. Az amerikai tévétársaságok a paraúszók bioritmusát nem tartják fontosabbnak a nézettségnél, így helyi idő szerint délután, magyar idő szerint reggel 10.10-kor kerülhet sor a döntőre ebben a számban. Adámi Zsanett 100m hátat úszik délelőtt, a döntő 10.40-kor esedékes. 

Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével készült előzetes interjúnkat itt olvashatja: link.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés