Vár állott, most kőhalom Barcelonában

2021. szeptember 15. 1:16

Írta: Edvi László
A Juventus Ronaldo nélkül is jó, Barcelonában nincs élet Messi után, míg a csendes lengyel, LewanGÓLski továbbra is megállíthatatlan.

Az idei Bajnokok Ligája első meccsének 13. percében a svájci csapat 16-osára érkező labdára Cristiano Ronaldo egyedül érkezett, és jobb belsővel a gólvonalon túlra juttatta azt. Nem bevágta, nem cselesen pörgette, nem pimaszul pöccintette, hanem a kapusra rárúgva ment át a gólvonalon a labda. Ez már korunk legismertebb focistájának 135. gólja volt a Bajnokok Ligájában.

Szinte magától értetődő, hogy ő szerezte a csoportkör, vagyis a tényleges sorozat első találatát. És az sem lenne meglepő, ha majd jövő év májusában ő szerezné az utolsót is.

Hollywood-i filmbe illő forgatókönyv lenne, az biztos. Az is biztos, hogy az első félidő után senki nem gondolta, hogy nem nyer Ronaldo régi-új csapata, a Manchester United. Még úgy sem, hogy a 35. perctől emberhátrányban játszott, ugyanis  Wan-Bissaka olyan durva szabálytalanságot követett el, hogy az lenne a helyes döntés a fegyelmi bizottságtól, ha idén ősszel már nem látnánk őt a BL-ben. Az emberelőnybe kerülő svájci csapat kis meglepetésre egyenlített, majd

nagy szenzációt okozva a 95. percben megszerezte a győztes találatot

egy felfoghatatlan védelmi hiba után.

Ronaldo visszatérése a MU-hoz tehát csak részleges sikert hozott számára, és teljes kudarcot csapatának. A réginek, a Juventusnak viszont nem hiányzott Malmöben. Már az első félidőben szerzett három gólt az olasz társaság, a találkozó második felében pedig már nem erőlködött nagyon. Szükség lesz az energiára otthon, hisz az olasz pontvadászatban még nyeretlen.

A BL főtáblára selejtező nélkül 26 csapat került fel, a további hat helyért harcoltak a csapatok a nyáron. A négy nagy bajnokság (angol, spanyol, német és olasz) 4-4 csapatot küldhetett ide, a francia és portugál 2-2-t, további öt pedig 1-1-et. Ezekhez jöttek hatan a selejtezőből, és az Európa-ligát megnyerő spanyol Villarreal. A kicsit irányított mérkőzésbeosztásnak köszönhetően egy-egy országot egy játéknapon (természetesen Spanyolország kivételével) maximum két csapat képvisel.

A spanyolok három gárdáért is szoríthattak kedden. Mindannyiért hazai környezetben. És egyikük sem tudott nyerni.

A Sevilla 1-1-et játszott az osztrák Salzburggal. Egy olyan találkozón, mely bevonul majd a történelembe. Ugyanis

az első félidőben négy 11-est ítélt a játékvezető, hármat videofelvétel alapján.

Ebből a Salzburg kettőt kihagyott, egyet berúgott, a Villarreal a maga egyetlenjét értékesítette. Ha a tavaszi Európa-liga finálé végjátékára gondolunk mondhatjuk természetesen, míg a Mozart városából jött focisták lehet, hogy a végén nagyon fogják sajnálni, hogy nem húzták el a sevillaiak nótáját.

A futball-nagyhatalmak kis csapatainak randevúján a Villarreal 2-2-re végzett az Atalantaval. Az olasz vendéggárda már a 6. percben vezetett.

A „Sárga tengeralattjárót" viszont nem lehetett elsüllyeszteni!

Felszínre jött, 2-1-re vezetett, ám a 82. percben az Európa-bajnokság legjobb német játékosa Gosens pontot mentett az olaszoknak. A spanyol csapatnak ez az eredmény nem ismeretlen, ebben a szezonban ez már az ötödik döntetlenje, más végkifejletű találkozója még nem is volt.

Ám legalább pontot szerzett—mondhatják a spanyolok, mert az elmúlt két évtized nagy csapata,

a Barcelona nagyon csúnya verést kapott a Bayern Münchentől. Mondhatni, ahogy azt az elmúlt években megszoktuk.

Hisz 2013-ban az elődöntőben a német csapat itt úgy nyert 3-0-ra, hogy a katalán társaság a 60. perc után lőtt először kapura. Most egyetlen egyszer sem, és ez egészen szégyenteljes dolog, még ebben a fázisban is. Amikor legutóbb találkozott a két gárda, akkor is megalázó módon bánt a Bayern ellenfelével. Ez valamivel több mint egy éve abban a furcsa BL-végjátékban volt, ahol egy semleges helyszínen vívott mérkőzés döntött a továbbjutásról. A negyeddöntőben (ki ne emlékezne rá?) a müncheni sztár-társulat nyolcat rúgott az akkor még Messivel felálló Barcanak. Most

Messi messze jár, és lehet, hogy a közelmúlt nagy sikereitől is messze kerül a csapat.

Ha pedig a Bayernt nézzük, mely négy nap alatt idegenben leiskolázta a Bundesligában a Leipziget, most pedig a BL-ben a Barcelonat, az ő szurkolói már bármilyen merész álmokat szövögethetnek. Zsinórban a 78. találkozóján szerzett gólt! A háromból kettőt a lengyel Robert Lewandowski, aki idén is pályázik az Aranylabdára, amit tavaly egy érthetetlen döntés miatt nem kaphatott meg. Jelenleg a Barca és a Bayern "nem egy ligában focizik", bár nem szabad elfelejteni sem a bánatos, sem a diadalittas drukkereknek, hogy még csak szeptember van, a csúcsformát 7-8 hónap múlva kell elérni.

A másik német gárda,

a Bundesligát a Bayern előtt 100%-os teljesítménnyel vezető Wolfsburg az otthoni győzelmi szériát nem tudta folytatni a francia bajnok otthonában

, de emiatt egyáltalán nem lehet szomorú. A Lille ugyanis remekül játszott, ráadásul az utolsó félórában emberelőnyben. Ám Castels kapusnak nem tudott gólt lőni. Pedig a 96. percben úgy tűnt, hogy büntetőből mégis sikerülhet, ám a videobíró megállapította, hogy a szabálytalanság a 16-oson kívül történt, így a szabadrúgás után maradt a gólnélküli döntetlen. A Lille zsinórban 12. hazai BL-meccsén nem tudott nyerni.

A szentpétervári Zenyit viszont március óta egyetlen tétmérkőzésén sem kapott ki. A Chelsea otthonában ez a sorozat megszakadt. Lukaku fejesével nyert a címvédő, bár az orosz csapat a hajrában óriási egyenlítési lehetőséget hagyott ki.

A másik keleti csapat, a Dinamo Kijev sem törte össze magát a mérkőzés nagy részében a Benfica ellen, és ő is a hajrában szerette volna dűlőre vinni a dolgot. A 93. percben be is talált, ám a  videobíró les miatt érvénytelenítette a találatot. Így két 0-0-s döntetlen született a nyitónapon, és egy igazi meglepetés: a Ferencvárost az Európa-ligába küldő Young Boys legyőzte Ronaldo új csapatát. A folytatás, újabb nyolc találkozóval szerdán.

 

 

A nyitóképen: Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa, miután gólt szerzett a Young Boys ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája F csoportjában játszott mérkőzésen a berni Wankdorf Stadionban 2021. szeptember 14-én.

MTI/EPA/Keystone/Alessandro Della Valle

 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés