Vereséggel kezdte az Európa-liga csoportkörét a Ferencváros

2021. szeptember 16. 19:46

Írta: Edvi László
Jól rajtolt a Ferencváros a Leverkusen otthonában, és már a 8. percben vezetést szerzett! A német élcsapat az első félidőben egyenlített, majd a második játékrész közepén szerzett góllal megnyerte a mérkőzést. Ennyi különbség mindenképpen van a két csapat között, de ezért a vereségért nem kell szégyenkezni!

A Bayer 04 Leverkusen otthonában kezdi a Ferencváros labdarúgó csapata az idei Európa-liga szereplését. A magyar bajnok a selejtezők során a Bajnokok Ligájában szerepelt, ott három párharcot sikerrel vívott meg. A negyedik után viszont átkerült az Európa-ligába.

Vagyis az itt látható trófeáért indult harcba.

Nagyon távol van még ennek átadása, de ezzel a kupával a Leverkusen játékosai már ünnepeltek. 1988-ban, még kétmérkőzéses finálé után, 11-es párbajban győzték le az Espanyolt. Az akkori győztesek közül sokan ott lesznek ma is a díszpáholyban, a hős kapus, Rüdiger Vollborn nemrég még a mai leverkuseni hálóőröket edzette. A Ferencváros nem ezzel a kupával ünnepelt 1965-ben, de ő is megnyerte a mai Európa-liga elődjét. A döntőben Fenyvesi Máté góljával győzte le 1-0-ra a Juventust. A fináléban pl. játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián, aki tegnap lett volna 80 éves, és Varga Zoltán, aki komoly karriert futott be Németországban.

A képen: A labdarúgó Európa-liga csoportkörében egymással mérkőző csapatok párosítása az isztambuli Halic Kongresszusi Központban rendezett sorsolás után 2021. augusztus 27-én. A Ferencváros a német Bayer Leverkusennel, a skót Celtic Glasgow-val és a spanyol Real Betisszel szerepel azonos négyesben. Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Amikor a Bayer Leverkusen csúcsra ért, akkor UEFA Kupának hívták a sorozatot, amikor a Ferencváros, akkor Vásárvárosok Kupájának, de ugyanarról az eseményről van szó, melyben a két gárda most összeméri erejét.

A Bayer nem cserélendő össze a nagy Bayernnel! Az utóbbinál a Bayern Bajorországot jelenti, egy müncheni csapat, mely a német futball zászlóshajója a ’70-es évek eleje óta. A Bayer 04 a Ruhr-vidéken keresendő, egy Kölnhöz tapadó kis településen. A 04 a klub alapítási évét, 1904-et jelzi. A Bayer szó pedig azt, hogy Leverkusen városa gyakorlatilag a világ egyik legnagyobb gyógyszergyárával azonos, itt kis túlzással azon kívül csak a futballstadion van. Az viszont lenyűgöző, bár német mércével mérve nem túl nagy: 30.000-es. A csapat sem óriás, de 1979 óta, amióta a Bundesliga1-ben szerepel (megszakítás nélkül) többnyire az élcsoportban keresendő. Bajnoki címet viszont még soha nem nyert, ám 2002-ben majdnem világszenzációt okozott.Csak egy apróság választotta el attól, hogy az első olyan Bajnokok Ligája-győztes legyen ( ma sincs még ilyen!), mely soha nem ért a csúcsra hazájában. Azt az „apróságot” Zinedine Zidane-nak hívják, a minden focirajongó által ismert csodagólját a fináléban a Leverkusennek lőtte. Így nem nyerte meg a BL-t 2002-ben a Bayer, azt követően, hogy 2001-ben a Bayern diadalmaskodott.

A Leverkusen története során egy párharcot vívott magyar csapattal.

1994. őszén a Honvéddal az Európa-liga elődjében, az UEFA Kupában. Volt szerencsém a helyszínen végignézni a kispesti találkozót, óriási élmény volt! Sajnos nem a magyar csapat nagyszerű helytállása okán, hanem egy vendégjátékos teljesítménye miatt. Bernd Schusternek hívják az illetőt, és a világ egyik legnagyobb focistája lehetett volna, ha nem egy hisztis pasi. Állandóan harcban állt hazája szövetségével, így egy idő után a válogatottnál sem számítottak rá. Otthon fiatalon a Kölnben játszott, pályafutása legjelentősebb szakaszát a Barcelonában töltötte, majd szerepelt a Real Madridban is. A Leverkusenben levezetett, amikor a Honvéd ellen játszott már elmúlt 35 éves. Ám amit itt produkált az felejthetetlen, még 27 év távlatából is. Alig mozgott, de mégis minden labda nála kötött ki. Aztán amikor hozzáért, énekelt az a sportszer! Zseniális indítások, csodás passzok, néha varázslatos cselek. Felejthetetlen volt, az általa irányított

Leverkusen 2-0-ra nyert Budapesten, persze ehhez kellettek olyan társak, mint a brazil világbajnok Paulo Sergio, vagy a már említett kapus, Vollborn. A kinti visszavágón pedig 5-0-ra győztek Schusterék

, azon a találkozón az NDK-ban született, háromszoros Bundesliga-gólkirály, Ulf Kirsten mesterhármast szerzett. Vagyis 7-0-s összesített eredménnyel zárta a Bayer 04 Leverkusen az eddigi egyetlen magyar csapat elleni párharcát.

A mai Leverkusenben nincsenek ekkora nevek, de most is remek játékosokból áll a keret. 

A két csapat így kezdte az El első csoportmeccsét:

BAYER LEVERKUSEN: 

Hrádecky – Frimpong, Kossounou, Tah, Sinkgraven – Palacios, Demirbay – Adli, Wirtz, Diaby – Alario. 

Vezetőedző: Gerardo Seoane

Cserék: Lunev (kapus), Retsos, Bakker, Paulinho, Andrich, Amiri, Schick, Aránguiz, Hincapie, Bellarabi.

FERENCVÁROS: 

Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic – Vécsei, Loncar – Nguen, Zachariassen, Zubkov – R. Mmaee. 

Vezetőedző: Peter Stöger

Cserék: Bogdán (kapus), Kovacevic, Cabraja, Csontos, Uzuni, Gavrics.

Az összeállítást nézve a Leverkusen nem a legjobb csapatával kezdett. Csak a padon volt  a kezdéskor a brazil olimpiai bajnok, Paulinho, a nyári Eb egyik legjobb játékosa, a cseh  Schick, illetve az a német Bellarabi, aki a 2014-es vb utáni hónapokban a legjobb teljesítményt nyújtotta a National11-ben. Vagyis a mostanában a Bajnokok Ligájához szokott Leverkusen nem csattan ki az örömtől, hogy az Európa-ligába kényszerül idén. 

Sajnos a Ferencvárosnak is több alapembere hiányzott. Ám ennek ellenére remekül kezdett!

8. perc: baloldali beadás után Ryan Mmaee közelről vezetést szerzett a Ferencvárosnak! 0-1!

20. perc: Ismét Mmaee próbálkozott, ezúttal távolabbról, de Hrádecky védett.

25. perc: Demirbay távoli szabadrúgását Dibusz védte.

31. perc: Alario fordulásból 17 méterről gyönyörűen lőtt, Dibusz bravúrral védett.

37. perc: Palacios 15 méterről a jobb kapufára tekerte a labdát, onnan pattant a kapuba 1-1

39. perc: ismét a hazai kapuba került  a labda. Bal oldali szöglet után Vécsei 6 méterről vágta be, sajnos előtte kézzel ért hozzá, ezért maradt az 1-1.

44. perc: Diaby közelről ellőtte a labdát a magyar kapu előtt. Nem sokkal utána szögletet követően Tah a kapuba fejelt, de előtte lökött. 

A szünetben 1-1 volt az állás, és a meg nem adott gólok számában is 1-1.

52. perc: Zubkov erőtlen lövését Hrádecky védte

58. perc: Alario lesről fölérúgta a labdát

59. perc: Adli fejesét Dibusz bravúrral védte

64. perc: R. Mmaee gyönyörű cselsorozattal tört be a 16-oson belülre, úgy tűnt szabálytalankodtak vele, de a bíró nem így látta.

69. perc: Egy eladott labda után szépen lépett a védők közé Wirtz, és 11 méterről a kapuba gurított. 2-1

86. perc: Amiri eldönthette volna a mérkőzést, de 14 méterről, óriási helyzetből főlé lőtt.

Minimum ennyi különbség van a magyar bajnok és a német pontvadászat 6. helyezettje között! Ameddig bírta a Ferencváros erővel és koncentrációval, addig nem volt gondja. Tette a dolgát mindenki, míg a hazaiak tudták, hogy előbb-utóbb eljön az ő idejük. El is jött! A két csapat játékosai között tudásbeli különbség van, és mivel erőnlétben is jobb a Leverkusen, várható volt, hogy jönnek a hibák a vendégeknél, és ezek valamelyikét kihasználja a gyakran Bajnokok Ligájában szereplő Bayer 04. Noha 22-szer lőttek a hazaiak Dibusz kapujára, hatalmas nyomás alá nem helyezték azt, de tudták, hogy újra be fog kerülni oda a labda. A tavasszal az U21-es Európa-bajnokságon a Hollandia elleni elődöntőben két gólt szerző Florian Wirtz kihasznált egy rossz passz utáni helyezkedési hibát, és döntött. Ezt követően már nem lehetett esélye a Ferencvárosnak, mely papírforma vereséget szenvedett egy olyan csoport első találkozóján, melyben nem lesz könnyű pontot szereznie.

 

A nyitóképen: ezért a kupáért indulnak harcba a csapatok az Európa-ligában, és ezt veheti át a győztes gárda kapitánya 2022. május 18-án Sevillában

MTI/EPA/AP pool/ Michael Sohn

 

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az utolsó 20 percet néztem.
Elképesztő volt a különbség dinamikában, gyorsaságban a két csapat játékosai között.
A Leverkusen játékosainak a lábát lehetetlen volt követni, olyan intenzív volt a futásuk.
Az FTC lassúbb játéka elméletileg jó is lehetett volna, ám a rengeteg primitív átadási hiba - ami csalóka, mert nem az átadással volt a baj, hanem a fogadó leragadásával - miatt lehetetlenség kategória lett volna akár egy döntetlen is.
Amit láttam a végén, 2-3 gól benne maradt a németekben.
Ennek a magyar futballnak NINCS ÉRTELME.
EZ CSAK PÉNZKIDOBÁS és a megoldás elszabotálása.

Nem attól javulsz, hogy hagyod Stögert.
Hanem attól, ha megadod számára a jogot, hogy a játékosok pénzét 50%-ig visszavághatja, ha nem végeznek nemzetközi szintű edzésmunkát.
És az összes NB-ben dolgozó edzőnek ugyanígy.
A klubvezetőnek pedig azt a jogot, hogy elveheti az edző pénzét, szintén legalább 50%-ban, ha a csapatnál nincs meg a nemzetközi követelmény.

Válaszok:
DrPepper | 2021. szeptember 17. 8:32

Jobb volt a Bayer de a Fradi nem égett le.

Megtaláltad a lyukat a csőben. Rebrov szerződését pár éve eleve úgy kötötték, hogy nagyobb pénzt csak a csoportkör elérése esetén kap. Valószínűleg Stöger esetében is szerepel a kupaszereplés és bajnoki cím bizonyos prémiumok kritériumaként. A játékosok esetében is hasonló a helyzet. Vagyis a sikerrel mindenki sokkal jobban jár. Teljesíthetetlen kritériumokat (pl. csak BL győzelem esetén kap vki fizetést) viszont senki nem fog bevenni a a szerződésbe. Bolit fegyelmezetlensége miatt most tették ki az EL keretből. Más kérdés, hogy ez jó ötlet volt-e.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés