A Fradi-sztárok szerint a több győzelem, így a továbbjutás is összejöhet az Európa Ligában

2021. szeptember 18. 22:09

Írta: Vámos Tamás
A Ferencváros a Leverkusen elleni idegenbeli találkozón mutatkozott be az EL-ben. A 2-1-es vereség és a mutatott játék abszolút bizakodóvá teszi az FTC korábbi sztárjait, akik őszintén mondták el a véleményüket a Mandinernek.

Dragóner Attila

a Ferencváros 28-szoros válogatott hátvédje

„Az összkép biztató”

Nagyon biztatóan kezdte a Leverkusen elleni mérkőzést a Ferencváros, meg is lepték a hazaiakat, 30 percig teljesen kiegyenlített volt a találkozó. Ezután egy magasabb tempóba kapcsolt a Bayer, ám

Dibusz Dénes ragyogó védésekkel tartotta a lelket a csapatban.

A második félidőben egy elkerülhető gólt kaptunk, utána pedig már nem tudtunk egyenlíteni. Az összkép mindenesetre biztató, biztos vagyok benne, hogy több pontot is szerzünk majd a hátralévő csoportmérkőzéseken. 

Dzurják (fehér mezben) a kapu előtt -  életveszély! Fotó: MTI/Németh Ferenc

Dzurják József

a Ferencváros gólkirálya

„Abszolút nincs ok a szégyenkezésre”

Egy Bundesliga-élcsapattal szemben tisztességgel helytállt a Ferencváros. Jól kezdtünk, ahogy mondani szokták,

egy gyors góllal megzavartuk az ellenfelet,

utána azonban egyre jobban látszott, hogy a Leverkusennek felső kategóriájú játékosai vannak, csak idő kérdése volt, hogy mikor darálnak be minket. Ám abszolút nincs ok a szégyenkezésre, hiszen jó teljesítményt nyújtott a csapat. Akárcsak tavalyelőtt az Európa Ligában, majd tavaly a BL-ben, az idei sorsolás után is sokan azt mondták: még a pontszerzésre sincs esélye a Fradinak. Ezt évről évre megcáfolja a csapat, ez idén sem lesz másként, sőt biztos vagyok benne, hogy még egy-két győzelem is összejön! 

Hajdu Attila a mai napig népszerű a Fradi-szurkolók körében Fotó: MTI/Komka Péter

Hajdu Attila

a Ferencváros 10-szeres válogatott kapusa

„Bizonyítottuk, hogy bárki ellen lehet reális esélyünk a sikerre”

Ne felejtsük el, hogy a csoport legerősebb együttesének otthonában szenvedett minimális különbségű vereséget a Ferencváros, bizonyítva, hogy bárki ellen lehet reális esélyünk a sikerre. Az látható, hogy nem annyira zártan játszik a csapat, mint Szerhij Rebrov idejében, de én is annak a híve vagyok, hogy

inkább kapjunk ki 3-2-re vagy 4-3-ra, mint 1-0-ra.

Korábban is azt mondtam, hogy főleg hazai környezetben lesz a Fradinak esélye a pontgyűjtésre, ezt most is fenntartom. Hiszen Leverkusenben sem játszottunk alárendelt szerepet, éppen ezért az Üllői úton, 22 ezer fanatikus szurkoló előtt több győzelem, és így a továbbjutás is összejöhet.

Mucha József

a Ferencváros 6-szoros válogatott kapusa

„A leverkuseniek a találkozó végén csak rájöttek arra, hogy volt ellenfél a pályán, nem is akármilyen”

Körülbelül hasonló koreográfiájú mérkőzésre számítottam, és ez egy vállalható vereség volt. Szervezetten és taktikusan futballoztunk, abszolút

felvettük a versenyt a Bayer Leverkusennel, amelynek úgy éreztem, kicsit nagyobb  volt a füstje, mint a lángja.

Kis szerencsével a döntetlent is elérhettük volna, talán nem véletlen, hogy az utolsó tíz percben a hazaiak láthatóan húzták az időt. Sőt, az elején mintha kicsit le is becsültek volna minket, de a találkozó végén csak rájöttek arra, hogy volt ellenfél a pályán, nem is akármilyen. Nincs két egyforma mérkőzés, én a Betistől tartok leginkább, de a Ferencvárost abszolút esélyesnek tartom, hogy a Leverkusen mögött legalább a csoport harmadik helyét elcsípje! 

Telek András (jobbra) a Fradi-védelem oszlopa volt Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Telek András

a Ferencváros 28-szoros válogatott hátvédje

„A harmadik hely elcsípéséhez a szerencsére is nagy szükségünk lesz” 

A Fradi egy jó színvonalú mérkőzést játszott, hiszen felvette azt a pörgésszintet, amit a Bayer Leverkusen Bundesliga-szintje megkívánt.

Amikor lehetőségünk volt rá, bátran támadtunk, a második félidőben viszont fölénk nőtt a Leverkusen.

Bízom benne, hogy a folytatás is hasonló lesz, hiszen a csoport legerősebb együttese otthonában sem vallottunk szégyent, és legalább a harmadik helyet megcsíphetjük. Igaz, e bravúr eléréshez a szerencsére is nagy szükségünk lesz. 

Wukovics László

a Ferencváros 3-szoros válogatott csatára

„A Leverkusen, a Betis és a Celtic is a Fradi előtt jár, de…”

Tisztes helytállást láttunk a Ferencvárostól Leverkusenben, sok mindenben felvette a versenyt a magyar bajnok a német klubfutball egyik reprezentánsával, de összességében igazságos eredmény született. Mivel a németek sokkal minőségibb futballistákkal rendelkeznek, csak

akkor lehetett volna a Fradi eredményesebb, ha az összes adódó lehetőséget kihasználja.

Az első három hely valamelyikét elérni óriási bravúr lenne, hiszen a Leverkusen, a Betis és a Celtic is a Fradi előtt jár, de nem lehetetlen. 

Nyitókép: Minél több hasonló Fradi-gólörömöt! Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A továbbjutáshoz akár 2 pont is elég lehet. Tavaly sikerült kiütni a Celticet, ha kijön a lépés megelőzhetjük őket.

"Mucha József a Ferencváros 6-szoros válogatott kapusa" Ezt még csiszolgasd, gyermek.

A Konferencia Liga olyan mint anno a VVK vagy a KEK volt. Ha a Fradi megelőzi a Celticet, ami matematikailag 2 ponttal is lehetséges, akkor a KL csoportmásodikjai közül játszik osztályozót a KL nyolcaddöntőbe jutásért. Itt reálisan jöhetnek a Fradinál erősebb csapatok, Union Berlin, Stadt Rennais, hasonló erejűek Cluj, Copoenhagen, Partizan vagy gyengébbek: Macabi, Zorya. Tekintettel arra, hogy hazai csapat nem élt túl csoportkört II.Béla óta a 3. helyen történő továbbjutást nem becsülném le. Mellesleg, ha a Fradi a 2. helyen jut tovább, akkor egy BL 3.-kal kel osztályoznia az EL16-ért, kb. Leizig, Milan, Benfica kaliberű csapatok ellen

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés