Ferencváros-Real Betis 1-3

2021. szeptember 30. 20:21

Írta: Edvi László
Kiegyenlített küzdelmet hozott a Ferencváros-Betis Európa-liga találkozó, de nem tudott pontot szerezni a budapesti zöld-fehér gárda. A tavaszi folytatás lehetősége még nem veszett el, de nagyon nehéz helyzetbe került ezzel a csapat.

A Ferencváros- Real Betis találkozón a következő összeállításban játszottak a csapatok:

Ferencváros: Dibusz – Wingo, Botka (Zubkov), Blazic, S. Mmaee, Civic – Vécsei, Laidouni (Loncar), Zachariassen (Tokmac) – Uzuni, R. Mmaee.

Vezetőedző: Peter Stöger

Real Betis: Silva – Montoya, Pezzela, Bartra, Á. Moreno – Guardado, Akouokou – Rodri, Joaquín, Fekir – Borja Iglesias.

 Vezetőedző: Manuel Pellegrini.

Az első negyedórában a két csapat ismerkedett egymással, ahogy az egy első randin szokás: csak nehogy valami kellemetlen  dolog kiderüljön. 

A 17. percben viszont

Fekir a védők gyűrűjében kapott egy labdát, maga elé tette, és 5 méterről bebombázta. 0-1

Eddig tartott az ismerkedés!

Fekir góljával szerzett vezetést a spanyol csapat. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezt követően a "randi" úgy folytatódott, hogy az egyik fél magához ragadta a kezdeményezést. Ez a fél a tartalékos spanyol csapat volt, mely ugyan lazán, de elkezdett futballozni.

A 32. percig kellett várni, hogy a másik résztvevő is "megszólaljon": egy szöglet után Mmaee fejelt...

Aztán a félidő hajrájában jött az igazi bomba! A bizonytalankodó (nagyképűsködő?) védőktől

Uzuni elvette a labdát, vezette néhány métert, majd 21 méterről nem erővel, hanem okosan a kapu bal oldalába csavarta azt! 

A szünetben: 1-1 volt.

A második félidő úgy kezdődött, mint az első: enyhe ferencvárosi fölénnyel. Aztán az 58. percben jöttek a helyzetek, mindkét oldalon. Élvezetes 6-8 percet produkáltak a csapatok.

A labda viszont a magyar kapuba került a 75. percben. Fekir baloldali szöglet után Wingo kezéről jutott az oda. Öngól!

Újra vezetett a spanyol csapat!

Fekir jó teljesítménye is kellett a Betis győzelméhez. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezt követően a vendégek lassították a játékot, a Ferencváros a hosszabbítás 5 percében  viszonylag vehemensen támadott, egy szögletnél még Dibusz is előrejött, de gólt a Betis szerzett a 95. percben. A védekezésből gyors ellentámadást vezettek a vendégek, és a védők közül kilépő Tello a bal alsó sarokba gurított. 1-3

A Ferencváros szerencsével pontot szerezhetett volna, de most még az a pici plusz hiányzott, ami ehhez szükségeltetik.

Két forduló után a Betis és a Leverkusen 6-6 ponttal áll, a Ferencváros és a Celtic még nem szerzett pontot. 

 

 

A nyitóképen: 

A gólszerző ferencvárosi Myrto Uzoni (b), mellette csapattársai Eldar Civic, Ryan Mmaee és Vécsei Bálint (b-j) a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a G csoport második fordulójában játszott Ferencvárosi TC és a spanyol Real Betis mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2021. szeptember 30-án.

MTI/Kovács Tamás

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajna ez volt a realitás. A Betis a La Liga erős középcsapata, ahol világbajnok ( Fekir), de Copa America győztes is játszik, ráadásul általában a spanyol ajkú Dél-Amerikaiak is szivesen jönnek a Ligába hiszen nincsenek nyelvi gondjaik. Ne legyenek illuzióink, nyilván van pár spanyol is a csapatban, de itt vannak a legkülönfélébb országok spanyol nevű játékosai is. A Fradi egész jól helytállt, nem vagyok benne biztos, hogy az elég gyenge formában levő Barca többre jutott volna ellenük.

2018.08.02.

Újpest FC - Sevilla FC 1 : 3

Abban az Újpestben kb. negyedannyi pénz volt belerakva, mint ebben a Ferencvárosban, az eredmény: ugyanaz.
Három év alatt, ezek szerint kétharmadnyi romlás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés