Villámrajt

2021. október 5. 0:10

Írta: Edvi László
Remekül kezdték a Bajnokok Ligáját a magyar kézilabda-csapatok. Az eddigi 12 mérkőzésükön nem tucatteljesítménnyel oktatták ellenfeleiket. Már mindkét nemnél a legyőzöttek listájára került a címvédő is. Úgyhogy ebben a sportban merhetnek nagyot álmodni a szurkolók!

A Bajnokok Ligájában szereplő mind a négy csapatunk szárnyal. Három fordulón vagyunk túl, és jó felidézni az eddigi meccseket. Mert ilyenkor ősszel még hajlamosak a szurkolók kevésbé követni az eseményeket. A férfiaknál ez különösen előfordulhat, hisz a találkozókat hétközben rendezik. Ráadásul gyakran a labdarúgó nemzetközi kupákkal egy napon.

A Pick Szeged a harmadik fordulóban a  Meskov Breszt otthonában nyert 28-25-re.

A magyar csapat ezzel a győzelemmel vezeti az A csoportot.

A mérkőzés nemcsak a pályán látottak miatt volt emlékezetes, hanem a két edző miatt is. Ugyanis a belorusz gárdát irányító Dani Gordo ugyanabból a spanyol városból, Valladolidból való, ahonnan a szegedi mester, Juan Carlos Pastor. Utóbbi 18 éven keresztül, 2013-ig edzette a BM Valladolidot. Gordo 22 évesen kezdte az edzői szakmát, és ificsapatokkkal dolgozva tanárának tekintette a tőle 13 évvel idősebb Pastort. Aztán az évek során a két szakember között baráti kapcsolat alakult ki, gyakran együtt mennek nyaralni. Ilyenkor véget nem érőnek tűnő beszélgetések zajlanak köztük a kézilabdáról. Mesternek és tanítványának a kézilabdáról alkotott felfogása igencsak hasonló.

Az idősebb, Pastor már nyolc éve dolgozik Szegeden, míg a fiatalabb, Gordo az elmúlt esztendőkben hazáján kívül tevékenykedett a Feröer-szigeteken, Brazíliában, és most Belorussziában van. Nemcsak az udvariasság és a tisztelet, hanem a tények miatt is mondta mentoráról, példaképéről, tanáráról, barátjáról:

„Pastor a világ egyik legjobb edzője. Megváltoztatta a kézilabda filozófiáját, és új játékstílust teremtett. Sok tréner tanult tőle, köztük én is.”

Talán nem is meglepő, hogy a belorusz és a magyar csapatot irányító két spanyol edző csatáját egy spanyol játékos döntötte el. Nemzetközivé lett a világ kézilabdában is. A Szeged játékosa, Imanol Garciandia Alustiza hét gólt lőtt, és nagyban neki köszönhető, hogy az első játékrész hajrájáig szoros mérkőzést végül különösebb izgalmak nélkül nyerte a Szeged.

Így három találkozó után is veretlen. Az első játéknapon a Montpellier otthonában játszott döntetlent, majd a másodikon a PPD Zagrebet verte kilenc góllal.

A Szeged veretlenül vezeti csoportját. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Az első fordulóban a Paris Saint-Germaint három góllal legyőző, a másodikban a Kielce vendégeként ugyanilyen különbséggel vereséget szenvedő Telekom Veszprém HC a legutóbbi fordulóban a Barcelonat győzte le. És ez óriási bravúr! Ugyanis

a címvédő a legutóbbi kiírásban az összes találkozóját megnyerte, míg csoportkörben utoljára két évvel korábban, 2019 szeptemberében kapott ki. Akkor is Magyarországon

, ám nem Veszprémben, hanem Szegeden.  A Veszprém győzelmének egyik főszereplője is egy spanyol volt. Rodrigo Corrales, a bakonyi klub kapusa. Aki őrületbe kergette honfitársait, köztük a Barca edzőjét, Antonio Carlos Ortegat, aki évekig dolgozott Veszprémben. A 2014-es BL-döntőben ő irányította az "Építők"-et a Barca ellen. Akkor játékosa volt az a Momir Ilics, aki most korábbi csapatát vezeti. Tőkéletesen. 

Veszprémben ugyanis a tanítvány legyőzte a mestert.

Több, mint 10 év után diadalmaskodott újra  hazai pályán a Veszprém a Barcelona ellen. Akkor a negyeddöntőben 28-21 volt a végeredmény. 

A hölgyeknél a helyzet a szokásos. Az egyik csoportot a Győri Audi ETO KC vezeti 100%-os teljesítménnyel, a másikban az FTC-Rail Cargo Hungária az éllovassal azonos pontszámmal, veretlenül áll. 

A címvédő legyőzésével kezdte a sorozatot a Győr. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A ferencvárosi lányok a Borussia Dortmund otthonában játszottak döntetlent, míg a Podravkát és a Rosztovot megverték. A győri lányok a CSZKA Moszkvát 10, a címvédő Vipers Kristiansandot 6, a Ljubljanat 5 góllal verték meg. Számukra szokás szerint a tavasszal kezdődik igazán ez a sorozat, és remélhetően a Ferencváros is végre eljut a négyes döntőbe. Amit – és erre is lassan mondhatjuk, hogy szokás szerint—Budapesten rendeznek. Milyen szép lenne ha mindkét csapatért szoríthatnánk június első hétvégéjén.

Persze addig még sok víz lefolyik a két csapat városát összekötő Dunán.

 

 

A nyitóképen: A veszprémi csapat játékosai ünnepelnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Telekom Veszprém – Barcelona mérkőzés után a Veszprém Arénában 2021. szeptember 29-én. Telekom Veszprém-Barcelona 29-28.

MTI/Vasvári Tamás

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés