Hét magyar érem született a budapesti világkupaverseny második napján a Duna Arénában – méltón búcsúzott Cseh László

2021. október 9. 4:58
A rövid pályás úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomásán egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar úszók pénteken, a második versenynapon. A világkupafutamok után pedig Cseh László hivatalosan is elköszönt a versenyzéstől – megható és méltó volt a búcsú.

A FINA Úszó Világkupa budapesti állomásán a Duna Arénában a második versenynapon 12  versenyszámban álltak rajtkőre az úszók, köztük rengeteg hazai és nemzetközi sztárral.

A péntek délutáni döntők a női 400 méteres vegyes úszással kezdődtek, s

a 32 éves Jakabos Zsuzsanna ezüstérmet nyert, miután csütörtökön második helyezést ért el 200 méter pillangón

és negyedik lett 100 méter vegyesen. Majd Jakabos megint bebizonyította, hogy szereti a kihívásokat, a 400 vegyes után mindössze két futam ment le, majd a nap negyedik döntőjében, női 200 méter gyorson is a vízbe ugrott, s nyolcadik lett. Ezen a napon is megmutatta, hogy továbbra is a világ úszó elitjéhez tartozik.

„Örülök az eredményeimnek, nehéz volt és fárasztó, de sokat számít, hogy végig küzdöttem, s nem adtam fel. Ez most így többet ért, mintha kihagytam volna a 200 gyorsat a 400 vegyes miatt” – mondta Jakabos Zsuzsanna.

A későbbi második helyezett Jakabos Zsuzsanna rajtol a női 400 méteres vegyesúszás döntőjében a Duna Arénában zajló rövid pályás világkupa második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Női 400 méter vegyesben Jakabos klubtársa, a Győri Úszó Sportegyesület versenyzője, Sebestyén Dalma ötödik, a 19 éves Szabó-Feltóthy Eszter hatodik és a tokiói olimpián 400 méter vegyesen hatodik helyezett, 17 esztendős Mihályvári-Farkas Viktória hetedik helyen ért célba. Míg női 200 méter gyorson a Szegedi Úszó Egylet 15 éves sportolója, Pádár Nikolett a hetedik helyezést érte el.

Férfi 1500 méteren pedig újabb magyar ezüstéremnek örülhetett a helyi közönség – ezen a napon még többen ültek a lelátón mint csütörtökön.

Kalmár Ákos kiváló versenyzéssel másodikként végzett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Florian Wellbrock mögött.

Utóbbi a tokiói olimpián bronzérmet szerzett ezen a távon, míg megnyerte a 10 kilométeres nyílt vízi úszószámot az ezüstérmes Rasovszky Kristóf előtt, ráadásul a német úszósztár a 2019-es világbajnokságon elérte azt a történelmi tettet, hogy ő lett az első úszó, aki egy nemzetközi versenyen győzött 1500 méter gyorson és 10 kilométeres nyílt vízi úszásban egyaránt.

„Kiváló verseny volt, kontrollált volt az úszásom. Örülök, hogy újra versenyezhetek, legutóbb az olimpián tehettem ezt meg, azóta csak edzettem. Nagyon jó az eredmény és az idő is a felkészülésnek ebben a szakaszában. Nagyszerű érzés a hazai közönség előtt úszni, az egyik barátom is kilátogatott. Anyáék pedig otthonról néztek a tévében, és puszilom őket”  – nyilatkozta Kalmár Ákos.

Férfi 50 méter háton pedig megszületett a nap első aranyérme Milák Kristóf révén új országos csúccsal (23.08),

összesen ez már a második magyar diadal a világkupa budapesti állomásán – csütörtökön a 18 éves Kós Hubert győzött 200 méter háton. Ugyanebben a versenyszámban Szabó Szebasztián harmadik helyen zárt, ezzel már második bronzérmét szerezte meg a két nap során.

Milák és Szabó is szereti a kihívásokat, mindketten elindultak 100 gyorson is, s Milák egyéni rekordot úszott, s egy bronzéremmel gyarapította gyűjteményét, míg Szabó a hatodik helyen csapott a célba.

Az aranyérmes Milák kristóf (balra) és a bronzérmes Szabó Szebasztián a célban a férfi 50 méteres hátúszás döntőjében a Duna Arénában zajló rövid pályás világkupa második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A junior-világbajnok Zombori Gábor pont a pénteki versenynapon, október 8-án töltötte be a 19. életévét, és ezt egy ötödik helyezéssel 1:58.30-as idővel ünnepelte meg 200 méter vegyesen.

„Nagyon jól éreztem magam a verseny közben. Három hete edzek normálisan, ahhoz képest ez teljesen jó úszás volt a szezon elején. A Duna Arénában pedig elképesztő a hangulat, ez nem egy világ- vagy Európa-bajnokság, mégis sokan kijöttek, ez is nagyon biztatott, s az is motivált, hogy olimpiai bajnokokkal és döntősökkel tudtam együtt úszni. Abszolút elégedett vagyok az időmmel, nem sokkal maradtam el a legjobbamtól, ha csúcsformában leszek, akár 1:56.90 is összejöhet huszonötméteres medencében. Erre készülni kell, nem szabad elengedni a vegyest, mert ez a gyorsra is kiváló felkészülés volt” – értékelt elégedetten Zombori Gábor.

Ugyanebben a számban Holló Balázs a nyolcadik lett. Ezt követően 100 méter háton az Európa-bajnoki bronzérmes Burián Katalin nyolcadik helyen zárt, míg a 20 éves Varga Dominika hetedik lett 50 méter pillangón.

Kós Hubert pedig begyűjtött még egy ezüstérmet 200 méter pillangón a nyitónapi aranyérme mellé.

Ebben a számban Tekauer Márk épphogy lemaradt a dobogóról, és negyedik helyen végzett.

„Kezd összeállni minden egyes úszásnem. Milák Kristóffal ebédeltem ezen a napon, s elmondta, hogyan kellene okosabban úsznom. Már az olimpia után említette, hogy igazi idióta vagyok, ahogy versenyzek, mivel az elején megyek mint egy őrült, de ez abból is adódik, hogy alapvetően vegyes úszó vagyok, s azt másképp kell felépíteni. Próbáltam betartani, amit mondott. Eljött az ideje, hogy megtanuljak én is versenyezni, meg kell tanulnom, hogyan kell beosztanom az erőmet. Nagyon necces volt a célba érkezés, a szurkolók is besegítettek a célba” – mondta Kós Hubert.

A későbbi második Kós Hubert a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a Duna Arénában zajló rövid pályás világkupa második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A pénteki világkupafutamok a vegyes csapatok 4x50 méteres gyorsváltójával zárultak. A Szabó Szebasztián, Milák Kristóf, Pádár Nikolett, Jakabos Zsuzsanna összetételű négyes a második helyen ért célba mindössze egy tizeddel lemaradva az amerikai váltó mögött.

Majd következett a nap záróeseménye.

A Magyar Úszószövetség hivatalosan is elbúcsúztatta a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Cseh Lászlót.

A közönség hatalmas óvációval fogadta a 35 éves világklasszis úszót. Majd kivetítőn mutatták be a legenda rendkívüli pályafutásának főbb állomásait. Amikor felsorolták az úszó eredményeit, akkor látszott, hogy Cseh László is meghatódott, sokakkal egyetemben.

Videóüzenetben búcsúzott és tisztelgett a régi nagy rivális és jó barát, az olimpiai és világbajnok Chad Le Clos is, aki sérülés miatt nem tudott eljönni az eseményre, pedig az előzetes tervek szerint Cseh Laci vele úszott volna 100 vegyest.

„Különösen emlékezetes számomra veled kapcsolatban, hogy mennyire szerény voltál a medencén kívül velünk, amikor még gyerekek voltunk, és ezt sosem fogom elfelejteni. A Le Clos család és más úszók nevében köszönök mindent, amit az úszásért tettél! Imádunk Laci, legyen boldog a visszavonulásod! Isten áldjon!” – búcsúzott Chad Le Clos videóüzenetben.

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke (balra) búcsúztatja a tokiói olimpia után visszavonult Cseh Lászlót a Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Azonban a szervezők ehelyett más meglepetéssel szolgáltak, a másik barát, a rövid pályás világ- és Európa-bajnok Bernek Péter – Késely Ajna új edzője – úszott Cseh Laci mellett a 100 vegyes első úszásnemében, a pillangón. A második távot, a hátat Wladár Sándorral, a Magyar Úszószövetség elnökével, a moszkvai olimpiai bajnokkal együtt teljesítette, majd mellen a 82 éves Kiss Miklós mesteredző, Cseh László első edzője ugrott a vízbe a korábbi tanítvány mellé, ő tanította meg úszni a gyermek Cseh Lacit egészen az alapoktól kezdve, beleértve a vízen lebegést is.

Végül a hab a tortán, Cseh az utolsó távot, a gyorsat a magyar úszóválogatott összes tagjával együtt úszta le.

A legendás Cseh Lászlót élete utolsó hivatalos 25 méterén a vízben kísérte többek között Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Szabó Szebasztián és Kós Hubert. Előbbi csak ezért jött el pénteken a Duna Arénába, mivel a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó a világkupán nem indult.

Míg az egyes úszásnemek rajtját Cseh kiváló edzője Plagányi Zsolt indította el sípjával. Miközben a medenceparton és a lelátón a nézők és korábbi bajnokok – például Darnyi Tamás, Risztov Éva és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián – állva tapsoltak Cseh Lászlónak tisztelegve. Nagyon sokan eljöttek a Duna Arénába csak Cseh László miatt.

A tokiói olimpia után visszavonult Cseh László (középen) búcsúztatása a Duna Arénában zajló rövid pályás világkupaviadal második napján, 2021. október 8-án. A magyar úszóválogatott ünnepli Cseh Lászlót. MTI/Koszticsák Szilárd

Népünnepély volt, nagyon sok néző kilátogatott, méltó, megható és szimbolikus búcsú volt, hiszen a legenda a Duna Aréna medencéjében úszott utoljára hivatalosan, ahol pályafutása utolsó, 71. érmét szerezte felnőtt világversenyen. Akkor a 2017-es világbajnokságon 200 pillangón nyert ezüstérmet éppen Chad Le Clos mögött, s ezzel Cseh a későbbiekben igencsak nehezen megdönthető rekordot állított fel: egymás után nyolc nagy medencés világbajnokságán állhatott dobogóra.

Cseh László a végén egy hatalmas bombát ugrott, s ezzel lezárta pályafutását.

„Meglepődtem a saját magam teljesítményén is, nem tudnám így felsorolni az eredményeim. Ezt kell nekem megtanulni, hogy ennyi mindent elértem, az aranyérmek mellett beleértve az ezüst-és bronzérmeket is, s mellette rengeteg világverseny döntőjében úsztam. Annyit versenyeztem, és annyi csodálatos emlékem van az úszásból, hogy ezt valahogy elő kell hívni magamban, s ebből kell erőt merítenem a későbbiekben is. Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek, s nagyon köszönöm mindenkinek, aki itt volt, mind a nézőknek, mindazoknak, akik a medencébe beugrottak miattam. Nagyon jólesik és óriási meglepetés volt ez a búcsú úszás, nagyon jó ötlet volt. Most már tényleg itt a vége, valóban el lettem búcsúztatva, már nem gondolhatom meg magam, innen már nem lehet visszatérni, de nem is akarok. Persze kicsit hiányzik az edzés és a versenyzés, ám a realitás az, hogy ezt el kell tudni engedni. Ez egy nagyon jó lezárás volt. Imádom a vizet, most is imádtam úszni, a medencében és a partján ott leszek majd. Néhány hónap el fog még telni, de biztos, hogy visszatalálok majd a vízhez” – mondta Cseh László a búcsúztató után.

 

Nyitókép: A tokiói olimpia után visszavonult Cseh László búcsúztatása a Duna Arénában zajló rövid pályás világkupaviadal második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés