Nemzetközi lapszemlénk

The Guardian: „Stones megmentette Angliát a magyarok ellen az erőszak éjszakáján a Wembleyben” – nemzetközi lapszemlénk

2021. október 13. 22:03
A magyar labdarúgó-válogatott bravúros döntetlent ért el a világbajnoki selejtezőn Angliában kedd este. A nemzetközi lapok kitérnek a magyar szurkolók viselkedésére, már a FIFA kedd esti meccselemzését firtatják, és olykor a mutatott játékkal is foglalkoznak.

"Stones megmentette Angliát Magyarország ellen az erőszak éjszakáján a Wembleyben"

Mint arról beszámoltunk, a magyar nemzeti csapat 1–1-es döntetlent játszott az angolok ellen a vb-selejtezőben kedden a Wembleyben. A nemzetközi lapokban is kiemelten foglalkoznak a találkozóval, de legalább akkora hangsúllyal a magyar szurkolók viselkedése, mint a meglepő eredmény és játék miatt. A The Guardian a Stones megmentette Angliát Magyarország ellen az erőszak éjszakáján a Wembleyben” címmel kezdte a cikkét a mérkőzésről, amelyben arra utalt, John Stones góljával egyenlített az angol csapat a magyarok ellen.

„Minden tekintet a találkozó kezdetén a vendégszektorra szegeződött, s a jelenetek teljesen megdöbbentőek voltak. A helyi hatóságok azt mondták, megerősítették a biztonsági készenlétet, ám ez nem látszott a valóságban” – írta a Guardian a meccsről szóló tudósításában.

„Az este a magyar himnusz kifújolásával kezdődött, majd néhány vendégszurkoló is nemtetszését fejezte ki, amikor az angol játékosok letérdeltek” – folytatta az angol lap.

A mérkőzés utáni beszámolóban a következőket emelte ki a Guardian: „Ez egy olyan éjszaka volt, amikor a Wembley lelátóin erőszak tört ki, és Anglia ritkán átélt feszültséget érzett. Lehetetlen volt eltekinteni a magyar szektorban zajlott szörnyű jelenetektől. Azt azonban elfelejti a magát mértékadónak feltüntető portál kihangsúlyozni, hogy a szörnyű jelenetek csúcspontján "egy rendőr többször bottal ütötte az egyik vendégszurkolót", és - meglepően - cserébe jó néhány ütést kapott vissza. A botrány a harmadik percben robbant ki, és körülbelül hét percig tartott, miután Magyarország szurkolói a kisebb rendőri ellenállás irányába rohantak.”

Majd a Guardian idézi az angol fővárosi rendőrség közleményét: „A rendőrök a lelátóra mentek, hogy letartóztassanak egy (!) magyar drukkert rasszista megnyilvánulásával elkövetett közrendi szabálysértés miatt, miután rasszista megjegyzést tett az egyik rendezőre.”

A magyar válogatott játékosai a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének 8. fordulójában játszott Anglia–Magyarország mérkőzés előtt a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. MTI/Kovács Tamás

Az angol lap a pályán történteket (is) elemezte, s megjegyezte, miután Albánia hazai pályán vereséget szenvedett Lengyelországtól, a sorsolást tekintve Anglia sikeresen zárja majd a selejtezőt a jövő évi katari világbajnokságra, mert az utolsó mérkőzésen biztosan megszerzi a szükséges három extra pontot San Marinóban. Ha pedig bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv, mely szerint a következő hónapban az angol csapat kikapna Albániától a Wembleyben, az angolok gólkülönbsége szinte akkor is biztosan jobb lesz, mint Lengyelországé.

Majd kitért arra is az angol portál, hogy a meccs végén a hazai gárda majdnem kapott még egy gólt.

„Ez nem olyan éjszaka volt, amikor túl sok ok lett volna az ünneplésre, és még rosszabb is lehetett volna a legvégén.

Nagy Zsolt szerelte a csereként játszó Bukayo Sakát, és így egy másik cserejátékosnak, Filip Holendernek lett ideje és területe egy lövésre, ám fölé tekerte a labdát.”

A BBC a Guardian beszámolójához hasonlóan írt a nézőtéri botrányról, s ennek kapcsán idézi a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egyik szóvivőjét: „A FIFA jelenleg elemzi a kedd esti labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzések jelentéseit a legmegfelelőbb intézkedések meghatározása érdekében.

A FIFA határozottan elítéli az Anglia–Magyarország és az Albánia–Lengyelország meccseken történt eseményeket,

és ki szeretné jelenteni, hogy álláspontja továbbra is szilárd és határozott az erőszak minden formájának, valamint a megkülönböztetés vagy visszaélés minden formájának elutasítását tekintve. A FIFA nagyon egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli a labdarúgásban előforduló ilyen irtózatos magatartással szemben.”

Az angol szövetségi kapitány Gareth Southgate nem tudott az incidensek súlyosságáról

Míg a BBC írása szerint az angol szövetségi kapitány Gareth Southgate nem tudott az incidensek súlyosságáról. „Ezekről csak az interjúk során hallottam. Tisztában voltam a zavargással. Úgy tűnik, ez nem elfogadható, de nem láttam a részleteket” – mondta Gareth Southgate a meccs után a BBC Radio 5 Live-nak.

Lang Ádám (balra) és Schäfer András (jobbra), valamint az angol Harry Kane az Anglia–Magyarország mérkőzésen a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. MTI/Kovács Tamás

A BBC az eset kapcsán kitért arra, hogy a korrábbi, budapesti magyar–angol meccsen történtek után a FIFA elrendelte, hogy Magyarország két mérkőzést zárt kapuk mögött játsszon – egyet két évre felfüggesztve –, és 200 000 svájci frankos pénzbüntetéssel is sújtotta a Magyar Labdarúgó-szövetséget. Ennek apropóján kiemelte a BBC, hogy a Wembleyben is gondok adódtak, amikor Anglia kikapott Olaszországtól az idei Európa-bajnokság döntőjében július 11-én.

„Az angol szurkolók a biztonsági őrökkel és a rendőrökkel is harcoltak, amikor a mérkőzés előtt megpróbáltak áttörni a kapukon. Ezt követően rohamrendőröket lehetett látni, amint áttörtek a tömegen a stadionon kívül, amikor a hazafelé tartó szurkolók közé rohantak. Sörös palackokat dobáltak az Olaszország ellenes dalaik közepette, és a londoni rendőrség közölte, hogy a döntőben 45 letartóztatás történt, 19 tiszt pedig megsérült, miközben a tömeggel konfrontálódott. Az UEFA fegyelmi eljárást indított az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) ellen az események miatt.” – írta a BBC, ennek eredményéről ugyanakkor - négy hónapja - nem érkezett érdemi információ.

Sallai Roland büntetőből gólt szerez az Anglia–Magyarország mérkőzésen a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. MTI/Kovács Tamás

A Sky Sports is kiemelten foglalkozott a nézőtéri botránnyal, s idézik a helyi rendőrség hivatalos közleményét. „Nem sokkal a meccs kezdete után a rendőrök a lelátóra mentek, hogy letartóztassanak egy (!) nézőt, aki rasszista megnyilvánulásával súlyos közrendi szabálysértést követett el egy rendező felé intézett megjegyzéssel. Amikor a hatósági személyek letartóztatást alkalmaztak, kisebb rendbontás tört ki, amely több drukkert érintett. A rend gyorsan helyreállt, további incidensek nem történtek” – írja a londoni rendőrség Twitter-oldala.

A The Sun néhány mondat és kép – az egyiken egy magyar szurkoló szerepel erősen vérző fejjel – erejéig foglalkozott a lelátón történtekkel, s inkább a meccs elemzésére helyezte a hangsúlyt. „Ez volt az éjszaka, amikor Gareth Southgate átalakult Pep Guardiolává” – kezdte a beszámolót az angol lap, amely azt hangsúlyozza, hogy a kezdőcsapat fele a Guardiola irányította Manchester City-ből érkezett. Annak ellenére, hogy öt támadót nevezett Southgate, csalódást keltő döntetlen született angol szempontból. A címben és a beszámolóban kiemelik, hogy

2012 óta ez volt az első alkalom, hogy Anglia nem nyert hazai pályán világbajnoki selejtezőn.

A magyar csapat kapcsán azt írták, hogy a magyar válogatott ezúttal azt az arcát mutatta, amelyet az Európa-bajnokságon is láthattunk tőle Franciaország és Németország ellen.

A Daily Mail röviden számol be a kedd esti találkozóról.

„Megdöbbent a Wembley, amikor Magyarország vezetést szerzett Sallai Roland büntetőjével

Luke Shaw magas láb miatti szabálytalansága után. John Stones azonban az első félidőben helyreállította a rendet, miután Phil Foden szabadrúgása után gólt szerzett. Anglia hiába próbálkozott a meccsen, alig okozott gondot jól szervezett, makacs ellenfelének. A gyenge eredménynek számító döntetlen ellenére, Anglia továbbra is kiváló helyzetben van ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a világbajnoki indulók között. A mérkőzést azonban a magyar szurkolók tönkretették, amikor az első félidő elején összecsaptak a rendőrséggel” – írta a Daily Mail.

Sallai Roland (jobbról a harmadik), miután büntetőből gólt szerzett az Anglia–Magyarország mérkőzésen. Mellette Szoboszlai Dominik (jobbról a második). MTI/Kovács Tamás

A francia l’Équipe a kedd esti meccs közben számolt be a nézőtéri balhéról a BBC által adott információk alapján,

ám a találkozó után már inkább a pályán történt eseményekkel foglalkozott. „Ezt az estét el kell felejteniük a háromoroszlánosoknak. A találkozót először a vendégszurkolókat érintő erőszakos események jellemezték a lelátón. Aztán a pályán, nagy csalódást okozott az angol válogatott, csapatkapitányához, Harry Kane-hez hasonlóan. Gareth Southgate játékosaiból hiányzott a találékonyság, és talán a kedv is, megelégedve egy szomorú döntetlennel (1-1).” – közölte a l’Équipe.

A Marca is átvette, amit a BBC írt

Sajnálatos, hogy az olyan nagy szakmai presztízzsel bíró lap is, mint a spanyol Marca szintén gondolkodás nélkül átvette és szajkózta a BBC közleményét a Wembley lelátóján történtekről. Majd a meccs utáni beszámolójában egyszerre tér ki az Angliában és az Albániában történt nézőtéri botrányra.

Sallai Roland (hátul) és az angol John Stones Anglia–Magyarország mérkőzésen a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. MTI/Kovács Tamás

„Nézőtéri gondok zavarták meg a világbajnoki selejtezőket, mivel a magyar szurkolók összecsaptak a rendőrökkel az 1–1-es döntetlennel végződő Anglia elleni meccsen a Wembleyben, míg Lengyelország játékosai levonultak a pályáról Albániában, miután kedden az I-csoport egy másik mérkőzésen palackokat dobtak be a hazai szurkolók” – írta a Marca.

Majd a spanyol lap kiemeli a történelmi döntetlen jelentőségét is: „Miután Anglia nem tudott győzni, először vesztett pontokat világbajnoki selejtezőn hazai pályán, a 2012. szeptemberi Ukrajna elleni döntetlen óta.”

Nyitókép: A magyar válogatott játékosai a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének 8. fordulójában játszott Anglia–Magyarország mérkőzés végén a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. MTI/Kovács Tamás

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez nem zárja ki azt. hogy nem szociológusokat és gender szakosokat kellene képezni, hanem sofőröket! Mert EU-n belül, vagy kivül, a kelet- európaiak dolgoznak, az angolok, meg a fenti szakokat végzik-

Pontos, logikus és - valós.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés