Hosszú Katinka újra versenyezni fog, már akár a filmbemutatója előtt

2021. október 14. 11:52
A decemberi rövidpályás vb-n ismét úszhat a megváltozott szemléletű olimpiai bajnok.

Önmagában semmit nem jelent, hogy Hosszú Katinka a tokiói olimpián elmaradt a riói eredményeitől, hiszen a három arany, egy ezüst termés bármelyik magyar sportoló bármelyik olimpiájánál bőségesebb – a fájdalmas az elmaradás mértéke volt. Leginkább Katinka számára.

Jogosan merült fel a kérdés, folytatja-e az úszást, amiben mindent megnyert, és szigorúan a Tokióban látottak alapján nem tűnt úgy, képes többet. Kisebb formátumú sportoló esetén a nemleges válasz is tudni vélhető lett volna.

Lapunknak adott interjújában a szövetségi kapitány, Sós Csaba annyit mondott: „Ami biztos: megkezdte az edzéseket, és rendelkezésre áll minden adat és a szükséges tudás, hogy döntést hozzon. A sajátját.”

Főleg vegyes, kisebb hajsza

Hosszú Katinka az M1-nek tegnap adott interjújában arról számolt be, a másfél hete tartó edzéseken más szemlélettel dolgozik, mint korábban.

„Megtanultam, hogy sokkal jobban kell figyelnem magamra. Úgy érzem, Tokió előtt túlzásba vittem az edzéseket, mind többet és többet dolgoztam, de legközelebb sokkal jobban fogok hallgatni magamra és a szervezetemre. Az olimpián észre sem vettem, mennyire fáradt vagyok, utólag biztos vagyok benne, abban az állapotban a 400 vegyesen elért ötödik hely volt a maximum.”

A jövőben tehát Hosszú szabadabb, kevésbé stresszes felkészülésben gondolkodik, kevesebb versennyel és versenyszámmal. Élvezni szeretné az úszást, és elsősorban a vegyesúszásra tereli össze az energiáit.

Az indexnek Katinka azt mondta

szeretnék még érmeket nyerni Magyarországnak.”

Erre a tervei szerint már a decemberi rövidpályás vb-n lesz lehetősége, előtte már szeretne kisebb versenyekkel hangolódni.

Hogy nagymedencében, világversenyen látunk-e még Katinka-érmet, azzal érdemes józannak maradni. Ahogy ő maga folytatta: „A legfontosabb, hogy példát mutassak, a sport és a versenyzés ugyanis nem csak az érmekről, a világcsúcsokról szól, sokkal több ennél.”

Dokufilm-rekord

A többlet átadásához nagyban hozzájárulhat az a dokumentumfilm, amit a jelenlegi informácók szerint idén decemberben mutatnak be. A filmet az eredetileg tervezett fél helyett majdnem két éven át forgatták, magyar dokumentumfilmek között kiugróan nagy összegből. Pálinkás Norbert rendező szerint meg is fog látszani a végeredményen, több technikailag bravúros vízalatti felvételt sikerült rögzíteni. 

A dramaturgiai ívért – a sport valósága mellett – az utóbbi évek egyik legfelkapottabb forgatókönyvírója, Köbli Norbert felel.

Az alkotók terve szerint a film a mostanában aranykorát élő (sport)dokumentumfilmek nemzetközi piacán is meg fogja állni a helyét.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés