Ha nem Dibusz Dénes áll a kapuban - képtelen nyerni a Fradi!

2021. október 18. 17:13

Írta: Vámos Tamás
Nagy meglepetések az NB I-ben! Hazai pályán kapott ki a Fradi, a Gyirmót megleckéztette az élvonal leggólerősebb csapatát, a Paksot, ami viszont nem meglepő: továbbra is vergődik az MTK és az Újpest.

Kezdjük rögtön a fővárosi kék-fehérekkel, akik a válogatott szünet előtt kirúgták az addigi vezetőedzőt, Giovanni Constantinót; a válogatott korábbi másodedzőjét. (Aki egy héttel az Eb előtt hagyta ott a nemzeti csapatot, óriási csalódást okozva ezzel Marco Rossinak, a kapitány csak annyit fűzött hozzá egykori segítője menesztéséhez, hogy „nem ismerek ilyen nevű embert”). Constantino Hungária körúti távozása azért is furcsa, mert bár az olasz szakember által hozott 41 százalékos produktum valóban nem kiemelkedő, de az még nem olyan nagy vész, ha egy csapat Pakson és Fehérváron vereséget szenved, pláne, hogy a legyőzöttek között találjuk a Honvéd, az Újpest (a lilákat ráadásul idegenben verték Varjuék) és a Mezőkövesd csapatát is. A Puskás ellen már ideiglenesen Teodoru Vaszilisz irányított, ám a színtelen-szagtalan mérkőzésen a felcsútiak éppen csak annyit adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez szükséges volt. A kék-fehérek szurkolói pedig joggal aggódnak: csak

nehogy egy újabb mélyrepülésbe kezdjen a csapat, amely az edzőváltás után újra az NB II-be vezet.

A Gyirmót újpesti diadala ellenére nem sokan hittek abban, hogy Csertői Aurél együttese tovább folytatja a menetelését, pedig a hazaiak mesterének az is plusz motivációt jelenthetett, hogy a győriek előtt éppen Pakson dolgozott, sőt az egyik csatár, Simon András is játszott korábban az atomvárosiaknál. S láss csodát: éppen Simon adott fricskát korábbi munkáltatójának, hiszen ő szerezte a mérkőzés első gólját. Ezt a második félidei nagy, paksi offenzívájában a tolnaiak új „Bödéje”, az immár hat találatnál járó Ádám Martin még kiegyenlítette, ám Lenzsér Bence óriási hibáját követően újra a hazaiak jutottak vezetéshez: Medgyes Zoltán passzát a labda mögül érkező Florent  Hasani értékesítette. A Gyirmót elindult felfelé, és a jövő héten egy igazán pikáns összecsapás következik, hiszen  a szintén mentetelő Zalaegerszeghez látogatnak Varga Balázsék.

Több érdekesség is megfigyelhető a Ferencváros eddigi mérkőzéseivel kapcsolatban: ha nem Dibusz Dénes áll a kapuban (aki a válogatgott edzőtáborában sérült meg), kikap a csapat. Szegény Bogdán Ádám balszerencséje, hogy az 1. fordulóban, a Kisvárda ellen is ő védett, és az idei második vesztes mérkőzésen is a nevével kezdődött az FTC összeállítása. Nincs nagy vész a Fradinál, hiszen a szerzett pontok tekintetében még mindig a legjobban állnak, ugyanakkor azoknak is van némi igazuk, akik állítják: Szerhij Rebrov idején sokkal stabilabb volt a csapat.

S az is csak idő kérdése volt, hogy az egyébként rendkívül eredményes Ryan Mmaee mikor hibázza el első „totyogós” büntetőjét.

Ami pedig a zalaiakat illeti, egyértelműen látszik: bár a Paks elleni 5-2-es vereséget követően csupán egy hajszál választotta el Waltner Róbert vezetőedzőt a kirúgástól, a játékosai azonban tűzbe mennek érte, és nem hagyják, hogy kirúgják őt. Már az MTK ellen is érte hajtott a csapat, majd önfeláldozóan teljesítették a „lehetetlen küldetést” is: a Groupama Aréánában győzték le a Ferencvárost! A játékosok tehát egyértelműen kiálltak Waltnerért, így lassan már a ZTE vezetői is rájöhetnek arra: a hiba nem a vezetőedző személyében keresendő…  

Aki csak kicsit is figyeli a Fehérvár idei bajnoki szereplését,nem volt nehéz eltalálnia a Honvéd elleni mérkőzés végeredményét. Szabics Imre együttese ugyanis ha győzött, mindig 2-1-es diadalt aratott. A koronavírus-fertőzésből lassan mindenki felépült a Vidinél, így a szakmai stáb az ideális kezdőcsapatot állíthatta ki. Nyilván még nem tökéletes a fehérváriak játéka, de az látszik: Szabics Imre – szép lassan - egy rendkívül stabil csapatot alakít ki. Nem véletlen, hogy eddig csak egyetlen rivális tudta legyőzni a MOL Fehérvárt. Igaz, ez éppen a fő vetélytárs, Ferencváros volt…

Az Újpest kálváriájáról és kisvárdai szerepléséről már korábban írtunk, így ezeken a hasábokon csupán annyit: azért is van rendkívül kellemetlen helyzetben a csapat, mert amellett, hogy egy újabb vereség már nem fér bele, egy-egy döntetlennel semmire sem mennek. Úgy hogy nem lehet más a cél a Megyeri úton, mint – menekülés a győzelmekbe!

Kövesdi öröm a köbön! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Mezőkövesden is váltás volt a válogatott mérkőzések miatti szünetben: Pintér Attilát Supka Attila váltotta. Aki többek között elmondta: hiába esett vissza jelentősen a Kövesd, nem azért jött a klubhoz, hogy a kiesés ellen küzdjön. A tékozló fiúk, az előző mesternél némiképp kegyvesztett Farkas Dániel, Pillár Róbert és Cseri Tamás visszatértek, a Debrecennél pedig

most látszott igazán, hogy az eltiltott vezér, Dzsudzsák Balázs mennyire hiányzik a kezdőcsapatból!

Nyitókép: Bogdán Ádám és Dibusz Dénes – civilben barátok, a kapuban riválisok Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés