Mandiner Sport elemzés

A PSG sikerét elemezzük a Bajnokok Ligája legmagyarabb csapata, a Leipzig ellen

2021. október 21. 17:06
A Paris Saint-Germain 3-2-re legyőzte a két magyarral felálló RB Leipziget a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában a keddi játéknapon. Megvizsáltuk hogyan működik a pályán a világ egyik ledrágább együttese, a PSG.

Szabó Balázs írása a Mandiner Sporton

A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Paris Saint-Germain látta vendégül az RB Leipzig csapatát kedden. A két klub korábban háromszor találkozott egymással a Bajnokok Ligájában. Először a 2019-2020-as idény elődöntőjében, ahol 3-0-ra a francia csapat tudott győzni a koronavírus-járvány miatt egy mérkőzésen zajló párharcban, és jutott a fináléba. A következő szezonban egy csoportba sorsolták a két együttest és mindkét csapat megnyerte a hazai találkozóját, így a kedd esti meccs előtt a két gárda közti mérleg 2-1-re a párizsiak felé billent.

A mérkőzést megelőzően a lipcseiek 11 ponttal a német Bundesliga nyolcadik helyén álltak, míg a párizsiak már most kilencpontos előnyben vannak a többi riválissal szemben a francia élvonalbeli bajnokságban, ahol eddig tízből kilenc találkozón tudtak diadalmaskodni.

Már a bemelegítéskor komoly meglepetés érhette a kilátogató szurkolókat, hiszen a PSG egykori játékosa, Ronaldinho sétált be a pályára és nagy öleléssel köszöntötte korábbi csapattársait, Gianluigi Donnarummát és Lionel Messit.

Az összeállítást látva mindkét oldalon egy-egy nagy hiányzót fedeztünk fel. A hazaiaknál Neymar sérülése miatt a német válogatott Julian Draxler játszik a brazil sztár helyén, míg a lipcseieknél az utóbbi időben gyengébb formát mutató Szoboszlai Dominikot és Forsberget ültette a kispadra Jesse March mester. Azonban

Willi Orbán és a csapatkapitány Gulácsi Péter személyében így is két magyar válogatott játékos kapott helyet a kezdőcsapatban.
KEZDŐCSAPATOK_uefa.com

 

A mérkőzés elején a párizsiak 4-3-3-as formációban álltak fel, ezzel szemben a Leipzig egy 3-5-2-es hadrendet választott. Mivel a német gárda két előretolt támadóval magasan feltolta a védekezését, így rögtön a mérkőzés elején zavarba tudta hozni a hazai együttest, amelynek nem sok lehetősége maradt a játék hátulról történő felépítésére.

A lipcsei alakulat a letámadásakor próbálta az ellenfél szélső védőire terelni a labdát, és ha az eljutott hozzájuk, ott egy 3-2-es vagy akár 4-2-es létszámfölényt tudtak kialakítani és meg tudták szerezni a labdát. Így a francia csapat szélső védőinek egy lehetősége maradt, hátrafelé folytatni a játékot a belső védők vagy a kapus felé.

Ezt a PSG azzal próbálta orvosolni, hogy a két szélső, Messi vagy Draxler lépett mélységbe vissza a labdáért, a német csapat védelme és középpályája közé. Ezzel a megoldással nem csak üresben tudták felvenni a labdát, de óriási területeket is kreáltak a velük kilépő belső védők mögött, ami Kylian Mbappénak nyújtott hatalmas lehetőséget, hogy kamatoztassa hihetetlen sebességét.

 

Azonban ha a párizsi támadóhármas nem tudott visszalépni, hogy megoldja a létszámazonos vagy létszámhátrányos labdakihozatalt, akkor már bajban volt a PSG, hiszen az Ander Herrera, Idrissa Gueye, Marco Verratti hármas inkább védekezésben erős, a támadások építésében már nem annyira hatékony. Így a németek sokszor tudtak labdát szerezni, akár kifejezetten ígéretes területeken is. Rögtön a félidő elején egy labdaszerzést követően három a kettő ellen vezették a vendégek a francia védelemre a labdát, de Konrad Laimer lövésénél Keylor Navas hatalmasat védett.  A Costa Rica-i kapus már a találkozó első perceiben két remek védéssel bizonyította, hogy hiába szerződtették az idei Európa-bajnok Donnarummát, azért jó az öreg a háznál.

 

Az összecsapás a későbbiekben is hasonlóképpen folytatódott. A PSG birtokolta a labdát, próbált hátulról építkezni, viszont nem tudott elég hatékony lenni, így a németek többször tudtak labdát szerezni az ellenfél védekező harmadában. Azonban a vendégcsapat nem tudta kihasználni az adódó lehetőségeket, és ahogy lenni szokott, ez gyorsan megbosszulta magát.

A mérkőzés 9. percében megszerezte a vezetést a francia csapat.

A Leipzig portugál válogatott csatára André Silva próbált a bal összekötő helyéről betörni a párizsiak tizenhatosára, azonban Verratti hátulról szerelte. A játékszer Marquinhos elé került, aki remekül ismerte fel, hogy a német csapat feltolta a védekezését, és a lipcsei térfélen hátul létszámazonosság alakult ki a két csapat között. A PSG brazil csapatkapitánya egy gyönyörű felpasszal megjátszotta Draxlert, aki aztán kiugratta Mbappét. Ezután a francia támadó egy az egyben vihette a labdát egy egész térfélen a Willi Orbán, Gulácsi Péter párosra, s ez a PSG világklasszisának rutinmunka szokott lenni, és most sem alakult másképp: egy szép csellel visszavette a tizenhatos vonalán a labdát a jobb lábára, majd gyönyörűen a rövid sarokba rúgta a labdát Orbán lábai között. A magyar párosnak nem sok esélye volt a hárításra. A góllal kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés, vajon André Silva labdavesztését nem kellett volna-e megvizsgálja a VAR. Láttunk már ilyenért büntetőt is, ehelyett most gólnak tapsolhattunk a másik oldalon, mivel a VAR-szobában ülő Marco Di Bello nem vizsgálta felül a pályán hozott döntést.

Willi Orbán, az RB Leipzig hátvédje (balra) és Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain csatára a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, az A-csoport harmadik fordulójában Párizsban 2021. október 19-én. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A mérkőzés hasonló mederben zajlott a továbbiakban is, a franciák domináltak a labdabirtoklásban, míg a Leipzig a magas presszinggel sokszor tudott labdát szerezni és ígéretes helyzeteket kialakítani. Ezek a lehetőségek a 28. percben góllá is értek, amikor egy remek beadást követően André Silva passzolt az ötösről a párizsi kapuba.

Az első játékrészben több gól már nem esett. A félidőről elmondhatjuk, hogy igazán nagy gólszerzési lehetőségei inkább a lipcsei együttesnek adódtak, míg a PSG az elöl játszó Messi, Mbappé, Draxler hármas kreativitására próbálta bízni a támadásait. Ez nem igazán működött az első félidőben, ugyanis

a PSG a gólon kívül nem tudott kaput eltaláló lövést bemutatni, köszönhetően a jól működő német letámadásnak, illetve a Willi Orbán által vezetett védelem jó szervezettségének.

A helyzeteket tekintve fölényben játszott a Leipzig, s ez annak is betudható, hogy a PSG folyamatosan nyolc játékossal védekezett, levéve a terhet Messiről és Mbappéról. Így a németek belső védői gyakorlatilag üresen tudták felvezetni a labdát a középpályáig és onnan tudták indítani a támadásokat a pálya széle felé. Komoly dicséret jár Navasnak és a PSG szervezett belső védekezésének egyaránt azért, hogy a vendégek nem tudtak a félidőben vezetést szerezni.

A második félidőben az egyik csapat váltott, azaz a németek kezdték jobban ezt a játékrészt, míg a PSG tudatosan visszahúzódott a saját tizenhatosához, elöl hagyva Messit és Mbappét egy-egy kontra lehetőségére. Ez a taktika azonban nem bizonyult túl sikeresnek a franciák szempontjából, hiszen az 57. percben már a lipcsei alakulatnál volt a vezetés: ismét egy gyönyörű beadást követően Nordi Mukiele értékesített közelről.

Nuno Mendes, a Paris Saint-Germain játékosa (balra) és Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának harmadik fordulójában játszott Paris Saint-Germain–RB Leipzig mérkőzésen Párizsban 2021. október 19-én. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Erre reagálva a párizsi klub edzője, Mauricio Pochettino kettős cserére szánta el magát. Lecserélte a sárga lapos Gueyét és a mellette játszó Herrerát, és pályára küldte Danilo Pereirát és Georginio Wijnaldomot. Ezzel a két cserével a PSG szerkezetet is váltott, átállt szintén a három belső védős rendszerre két szárnyvédővel, három belső középpályással és két csatárral.

Ezzel a felállással a francia csapatnak lehetősége nyílt magasabbra tolni a szárnyvédőket és jobban dominálni a széleket. Néhány perccel később érkezett is az egyenlítés. A Leipzig amerikai középpályása Tyler Adams vesztett labdát a bal oldali védő pozíciójában, a labda Mbappéhoz került, aki önzetlenül játszotta meg Messit a tizenhatoson belül. A hatszoros aranylabdás klasszis a tizenegyes pont magasságából szabadon lőhetett kapura. Lövését először óriási bravúrral kapufára ütötte Gulácsi Péter, azonban onnan a labda a gólvonalon csorgott, és innen Messi már nem hibázta el.

Ez volt az argentin játékos második gólja a párizsi csapat színeiben.

Az egyenlítő gól után továbbra is megmaradt a Leipzig magasra feltolt játéka, azonban a 73. percben ismét egy ki nem kényszerített hibát bosszult meg a PSG, miután egy német labdavesztést követően Draxler gyönyörűen ugratta ki Mbappét a saját térfeléről, ő becselezte magát a tizenhatoson belülre, ahol csak szabálytalanul tudták megállítani, s ez büntetőt eredményezett.

A francia támadó gálánsan átengedte a tizenegyest Messinek, aki hidegvérrel az elvetődő Gulácsi mellett a kapu közepébe panenkázta a labdát. Ezzel ismét a francia csapatnál volt az előny. A továbbiakban a németek is próbáltak szerkezetet váltani, most ők álltak át két belső védőre, és próbáltak minél több emberrel támadni, azonban gólt már nem sikerült szerezniük. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az utolsó percekben ismét büntetőhöz jutott a PSG, amit ezúttal Mbappé végzett el, és rúgta legalább egy méterrel a kapu fölé, így maradt a 3-2-es végeredmény.

A mérkőzés statisztikája a lövések szempontjából

Összességében elmondhatjuk, hogy a lipcsei csapat remek játékot mutatott be a mérkőzésen, tökéletesen működött a vezetőedző Jesse Marsch által megálmodott taktika, ám két ilyen hibát egy PSG-szintű csapat ellen nem bírtak el a vendégek. A párizsiak talán kevesebbet mutattak abból, amire képesek. Egy passzív labdajáratásra és mély védekezésre épülő játékból próbálták és tudták két vállra fektetni az ellenfelüket, kihasználva az elöl játszó játékosaik kreativitását, sebességét és játékkészségét.  Ezen az estén ez elég volt a PSG számára, de kérdés, hogyan fog muzsikálni olyan ellenfelek ellen a későbbiekben, akik kvalitásban felveszik vele a versenyt. Vajon csapatjátékban nem lesz-e ez kevés ahhoz, hogy a párizsi együttes megszerezze végre az évek óta várt Bajnokok Ligája-serleget? Az viszont biztos, hogy ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a továbbjutás felé, hiszen három forduló után hét pontjávl vezeti a csoportot, míg a Leipzig nulla ponttal a csoport utolsó helyén áll.

 

Nyitókép: Lionel Messi, a Paris Saint-Germain játékosa, miután gólt szerzett az RB Leipzig ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, az A-csoport harmadik fordulójában Párizsban 2021. október 19-én. MTI/EPA/Ian Langsdon

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés