A csapatok harcban állnak

2021. november 18. 0:07

Írta: Edvi László
A jövő évi labdarúgó-világbajnokság 32 résztvevője közül 13-at már ismerünk. A további 19 helyért viszont még hatalmas küzdelem lesz. 2021-ben már egyik kontinensen sem rendeznek vb-selejtezőt, vagyis a mostani helyzet már csak jövőre fog változni. Három szövetségnél a finisbe fordultak a csoportküzdelmek, kettőnél pedig már be is fejeződtek azok. Ám még ezektől is kvalifikálják magukat válogatottak. Vagyis Afrikában és Európában a jelszó: márciusban újrakezdjük!

Európából eddig 10, Dél-Amerikából 2 válogatott kvalifikálta magát a jövő évi katari vb-re. Az előbbiekkel sokat foglalkoztunk az elmúlt napokban, most nézzünk szét a többi kontinensen is!

Dél-Amerikából két csapat mondhatja magát vb-résztvevőnek.

A futballt ismerők, és szeretők kicsit sem lepődnek meg azon, hogy ez Brazília és Argentína.

Az viszont ennél érdekesebb, hogy jelenleg a kétszeres világbajnok Uruguay nincs továbbjutó helyen. A hetediken szerénykedik a tízfős mezőnyben, de nem kell kongatnia a vészharangokat, mert csak egy pontra van a kijutást érő negyedik pozíciótól. Ezt egy találkozón is le lehet dolgozni, és még négy van mindenkinek. Ott a lehető legegyszerűbb módon vívják a selejtezőket: mindenki játszik mindenkivel, és a 18 meccs után a legjobb négy mehet Katarba, az ötödik Interkontinentális pótselejtezőt vívhat.

Brazília és Argentína már biztosan ott lesz Katarban. Fotó: MTI/EPA-EFE/Sebastiao Moreira

Az eddigi legnagyobb meglepetés Ecuador harmadik helye a múltját és jelenét tekintve is kimagasló két csapat mögött. Hat pont előnye van, amikor már csak 12-t lehet szerezni, de a sorsolására pillantva még nem dőlhet hátra. Ugyanis Brazíliát és Argentínát fogadja, és két komolynak ígérkező meccsre utaznia kell. A hátralévő mérkőzésein  minden valószínűség szerint kell még pontot szereznie. A mostanában a Copa America-kon jól teljesítő

Chile annyi pontot szerzett, mint Uruguay.

A negyedik helyezettet négy pont választja el a kilencediktől, vagyis csak Venezuelának kellett eddig lemondania a vb-szereplésről abban a térségben. Az utolsó két játéknapot március utolsó hetében rendezik, vagyis amikor az európai pótselejtezőket.

Angliának, és további 9 európai csapatnak már nincs más dolga, csak készülni a jövő évi vb-re. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Dél- Amerikához hasonlóan Afrika is közeledik a végjátékhoz. Akárcsak Európában, véget értek a csoportmérkőzések, de a kiírás szerint ezzel még senki nem biztosította a helyét a 32-es táblán. A tíz csoportgyőztest párokba sorolják, és az öt legjobb mehet a számukra nem távoli Katarba.

Két ismert válogatott hiányzik a talpon maradt tízből: Elefántcsontpart és Dél-Afrika.

Mindkettőnek balszerencséje volt a sorsoláskor. Előbbit Kamerun, utóbbit Ghana előzte meg. A többi csoportot az esélyesek nyerték, voltak akik könnyebben (Mali, Egyiptom, Szenegál, Marokkó), voltak, akik nehezebben (Algéria, Tunézia, Nigéria, Kongói DK).

Az Algéria-Burkina Faso, Nigéria-Zöld-foki szigetek, Kamerun-Elefántcsontpart, Kongó-Benin és a Ghana-Dél-Afrika ugyanolyan utolsó fordulós, egymás ellen játszott drámai csatát hozott, mint Európában a Hollandia-Norvégia, Portugália-Szerbia, Horvátország-Oroszország és a Spanyolország-Svédország.

Nagy színdarabot írt az élet már a selejtezők során is

, ha ez így lesz jövő ilyenkor, akkor minden idők legizgalmasabb vb-jét láthatjuk.

A sok drámai csata közül is kiemelkedett a Ghana-Dél-Afrika! A hazaiak 1-0-s győzelme azt jelentette, hogy a két válogatottnak nemcsak pontszáma, de a gólkülönbsége is megegyezett. Az döntött, hogy Ghana hat meccsen hét gólt szerzett (és hármat kapott), míg a 2010-es világbajnokság házigazdája csak hatot (és kettőt kapott). Burkina Faso veretlenül szorult Algéria mögé, a két egymás elleni meccsük döntetlen lett, ám előbbi nem tudott Niger ellen nyerni, és ez döntött. Úgy járt mint Olaszország, annyi különbséggel, hogy

Afrikában a csoport másodikja elbúcsúzott, az első pedig párharcot vívhat a vb-ért

, míg Európában ez utóbbira a másodiknak van lehetősége. Legyünk őszinték: minimum ennyi különbség van is a két kontinens labdarúgásának szintje között. Szinte minden kvartettben akadt egy-két gyenge csapat, amelynek semmi esélye nem volt, de San Marino szintjén lévő csak egy: Dzsibuti. Az egyetlen pont nélkül záró válogatott, mely a 4 szerzett gólra 29-et kapott. Minden más csapat szerzett pontot, persze ehhez hozzájárult, hogy a csoportok harmadikjai (néhol a másodikok is) elég gyengécske játékerőt képviseltek.

Lionel Messi már ötödik világbajnokságára készülhet. Fotó: MTI/EPA/EFE/Sebastiao Moreira

Ázsiából sem tudta még egyetlen csapat sem kvalifikálni magát, de kettő már gyakorlatilag Katarban érezheti magát. Mindkét hatos csoport első két helyezettje lehet ott a vb-n, az A jelűben már

csak matematikailag érhető utol a két veretlen, Irak és Dél-Korea.

De azt a bizonyos vonalat majd csak 2022-ben húzzák meg alattuk, mert idén már ott sem rendeznek mérkőzéseket. A másik hatosban viszont lehet, hogy csak a március végi zárófordulóban dől el, hogy a Szaúd-Arábia-Japán-Ausztrália trióból melyik kettő szerepelhet a vb-n. A két harmadik is kap még egy halvány esélyt, úgyhogy Ázsiában is lesz még feszültség tavasszal.

Izgalom várható az ún. CONCACAF zónában is, ahol Észak- és Közép-Amerika csapatai küzdenek. Már csak nyolcan vannak versenyben a három ( plusz egy Interkontinentális selejtezőt érő ) helyért. A jelenlegi (utolsó fázisban) dél-amerikai mintára körmérkőzéseket vív nyolc csapat, és hat játéknappal a vége előtt ketté szakadt a mezőny. Ahogy az várható is volt.

Vélhetően Mexikó, Kanada és az Egyesült Államok képviseli majd ez a térséget

, bár Panama jelenleg tartja a lépést ezzel a trióval. Némi meglepetésre viszont Costa Rica és Jamaica nem nagyon.

Itt tartunk most, és itt fogunk tartani akkor is, amikor durrannak a pezsgők 2022. január 1-jét köszöntendő. A már eddig a kijutásra pezsgőt bontó 12 válogatotthoz március végéig öt csatlakozik Afrikából, négy Ázsiából, három a CONCACAF térségből, további kettő Dél-Amerikából, három Európából. Akkor lesznek 30-an a rendező Katarral. Majd két Interkontinentális selejtező után júniusban lesz teljes a 32-es tábla.

 

 

A nyitóképen: Az al-Bajt Stadion, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság nyolc arénájának egyike a fővárostól, Dohától mintegy 50 kilométerre északra fekvő al-Korban. Az elhúzható tetejű stadionban 60 000 ülőhely várja a szurkolókat.

MTI/EPA/Ali Haider

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés