Győzelemmel búcsúzott az Újszegedi Sportcsarnok Európától

2021. november 18. 21:09

Írta: Edvi László
Utoljára gyűltek össze a szegedi szurkolók az Újszegedi Sportcsarnokban Bajnokok Ligája találkozón. A csapat emlékezetessé tette ezt az eseményt, mert ugyan nehéz meccsen, de szinte végig vezetve 34-31-re legyőzte az észak-macedón Vardar Szkopjét. Ezzel a csoportküzdelmek felénél továbbra is esélyes az első két hely valamelyikének megszerzésére.

Búcsúzni csak szépen szabad! –tartja az ősi mondás. Ez fordulhatott meg a kora este Szegeden kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésre igyekvő drukkerekben. Ugyanis utoljára jöttek a „régi” csarnokba. És remélték, hogy emlékezetessé teszik az utolsó találkozót kedvenceik a „Spori”-ban.

1974. november 7-én (az akkor még „nagy októberi” ünnepen) adták át

, amikor a kézilabda Magyarországon (is) végleg beköltözött a csarnokokba. Az 1976-os olimpiára készülő legjobbjaink búcsút intettek a szabadtéri, salakos, bitumenes pályáknak. Szeged elsők között kapott a nagy vidéki városok közül egy akkor modern csarnokot. 1977. november 10-én már nemzetközi kupamérkőzést vívtak itt, a Barcelona érkezett Kupagyőztesek Európa-kupája találkozóra. A szegediek emlékezetessé tették az első itteni nemzetközi meccset, mert 27-22-re nyertek.

A most búcsúzó csarnokot 1974-ben építették,és 2002-ben újították fel. MTI Fotó: Németh György

Valami hasonló diadalt várt mindenki az utolsó nemzetközi találkozón is. Játékos, szakvezető, szurkoló, mindenki átérezte a Vardar Szkopje elleni meccs jelentőségét.

Az már csak egy plusz sportszakmai adalék volt az érzelmi töltet mellé, hogy

a Pick a csoport negyedik helyén várta ezt a csatát.

Három győzelemmel, két döntetlennel, egy vereséggel. Az észak-macedón csapat három ponttal gyűjtött kevesebbet, és mivel az első két hely közvetlenül negyeddöntőt ér, míg a csoportok 3-6. helyén végzőkre egy plusz megmérettetés vár, ezért a hazaiaknak nagyon kellett a győzelem. Mert azzal le lehetett szakítani a csütörtök esti ellenfelet.

Juan Carlos Pastor mindig tudja a nyerő taktikát. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

„Hiányozni fogsz, Spori!” – ezzel a felirattal feszítettek ki nagy transzparenst a kapu mögötti tábor tagjai az első támadás során. Amely stílszerűen hazai góllal végződött.

Ezt két vendégtalálat követte, és 2-1-re vezetett a Vardar. Először és utoljára a találkozón.

A Szeged átvette a vezetést, az első félidő felénél négygólos volt az: 11-7.

A 17. percben egy értékesített hetessel a Vardar 11-8-ra alakította az állást. Ez önmagában nem érdemel említést, ám a gólszerzőnek, Tyimur Gyibirovnak ez volt az 1000. gólja a Bajnokok Ligájában. Az elsőt még 2004 októberében a Csehovi Medvék játékosaként szerezte. Egy nagy pillanat egy nagy játékos számára, de ő maximum ennek tudott örülni ezen az estén. 13-9-nél időt kért a Vardar edzője, és jó dolgokat mondhatott, mert csapata zsinórban négy gólt lőve egyenlített. Ám a vezetést – mint már korábban szóba került – nem tudta átvenni. Ám hiába vezetett szinte végig az első félidőben a Szeged, az utolsó percben 16-15-nél az egyenlítésért támadhatott a vendégcsapat, de hibázott, Bodó pedig talpról lőtt óriási góljával 17-15-el mehettek az öltözőbe a csapatok.

Patryk Walczak, az északmacedón csapat játékosa (k), valamint a szegedi Mikler Roland (j) és Nik Henigman a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában játszott Pick Szeged - Vardar Szkopje mérkőzésen 2021. november 18-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A második félidő is olyan volt, mint az első: a Szeged vezetett, megpróbált ellépni, de a Szkopje nem hagyta. 18-18-nál utolérte, de ekkor volt utoljára döntetlen. Megint jött az előny építgetése hazai oldalról, annak részleges lebontása a vendégek részéről. Az 50. percben 28-24-nél már érezhető volt, hogy nem lehet baj.

Frimmel, Tönnesen és Bombac lövöldözték a gólokat, a kapuban Mikler Roland pedig gyakran hozta azt, amit megszoktunk tőle az elmúlt években.

Az 56. percben 32-28 volt. A szokott "húzd meg-ereszd meg" után, másfél perccel a vége előtt Miguel Martins megint visszaállította a négygólos különbséget, az ő gólja azért vonul be a történelembe, mert ez volt az utolsó szegedi találat BL-meccsen az újszegedi sportcsarnokban. De a végeredményt egy vendégjátékos, Djukics állította be:

PICK Szeged- Vardar Szkopje 34-31.

Alix Nyokas Zalamou, az északmacedón csapat játékosa (j4), valamint a szegedi Dean Bombac (b), Bánhidi Bence (b4) és Sebastian Frimmel (j) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában játszott Pick Szeged - Vardar Szkopje mérkőzésen 2021. november 18-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A 156. itteni nemzetközi találkozó hazai győzelemmel zárult. A csarnok 112. Bajnokok Ligája találkozóján ez volt 71. diadal, 11 döntetlen és 30 vereség mellett. 3244 hazai gólnak tapsolhattak a drukkerek több, mint 40 év alatt.

Folytatása következik a hamarosan elkészülő új csarnokban.

 

 

A nyitóképen: Az Újszegedi Sportcsarnokban nem lesz több győzelmi tánc a Bajnokok Ligájában.

MTI/Rosta Tibor

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés