Megtartotta első ülését a Magyar Úszószövetség által létrehozott, a Turi György mesteredző tevékenységét vizsgáló öttagú bizottság

2021. november 19. 12:26
Mint írtuk, Turi György úszóedző egyre több korábbi tanítványa hozza nyilvánosságra a tréner edzési módszereit. Emiatt a Magyar Úszószövetség a mesteredző tevékenységét vizsgáló öttagú bizottságot állított fel, amely csütörtökön ülésezett először. Késely Ajna pedig a lelki állapotáról írt a közösségi oldalán a sikeres országos bajnokság után – a 20 éves úszónő a tokiói olimpia után hagyta el az egykori edzőjét, Turit.

Mint arról beszámoltunk, Turi György úszóedzőt egyre több korábbi tanítványa bírálja a tréner edzési módszerei miatt, s ezért a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) november 11-én – a rövid pályás úszó országos bajnokság első napján – Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta a mesteredző több évtizedes munkája kapcsán nyilvánosságra hozott információkat.

A MÚSZ vezető testülete akkor úgy határozott, hogy öttagú bizottságot állít fel, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről. Turi György pedig az ülésen közölte, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszteti a tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, valamint az edzőbizottság elnöke.

Az eset kapcsán pedig a Magyar Úszószövetség a hivatalos oldalán jelentette be, hogy

csütörtökön ülésezett először a Turi-ügyet vizsgáló bizottság.

A MÚSZ újabb közleményét tartalmi változtatás nélkül idézzük:

„Csütörtök délután megtartotta első ülését a Magyar Úszószövetség által életre hívott, a Turi György mesteredző tevékenységét vizsgáló öttagú bizottság. A testület – amelynek elnöke dr. Ugrin Tamás ügyvéd, tagjai Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottság vezetője, kommunikációs szakértő, dr. Tausz Katalin szociológus, Becsky András, a MÚSZ alelnöke és Bohus Richárd olimpikon, világ- és Európa-bajnoki érmes, a sportolói bizottság elnöke – megállapodott a meghívandó sportolók névsorában: legalább húsz versenyzőt kívánnak meghallgatni, kívánság esetén a női úszókkal kizárólag a bizottság két hölgytagja beszélget majd.

A testület természetesen személyesen kíván találkozni Turi Györggyel is, illetve akár személyes meghallgatásokon, akár írásban szeretne további véleményeket kapni közvetlenül nem érintett, ám az ügyre rálátással bíró tanúktól (szülők, edzők, sportszakemberek).

A bizottság, amennyiben a tervezett menetrendet sikerül megvalósítani, akár már december közepére elkészülhet a jelentésével.

A testület ugyanakkor a konkrét ügyön túl további javaslatokat kíván tenni a MÚSZ elnöksége részére, az esetleges problémás edzői viselkedések, módszerek felderítésére, anonim sportolói és edzői kérdőívek összeállítására, az edzők rendelkezésére álló sportpszichológus alkalmazására.

Emellett a jelenleg is működő, bármelyik fiatal úszó számára élő bejelentési lehetőségen túl a gyermekvédelmi bizottság a jövőben végig látogatja a fővárosi és vidéki klubokat, és elégedettségi felméréseket végez a versenyzők körében.”

Késely Ajna szenzációs országos csúcsot úszott 1500 gyorson a rövid pályás országos bajnokságon Kaposvárott november 14-én. Magyar Úszószövetség

Egyébiránt Turi egykori tanítványa, Késely Ajna 1500 gyorson szenzációs országos csúccsal (15:55.69) győzött a rövid pályás úszó országos bajnokságon Kaposvárott november 14-én, s ezzel első magyar úszónőként teljesített rövid pályán 16 perc alatti időt – az előző rekordot (16:04.13) is Késely tartotta. Érdekesség, hogy a november 2. és 7. között rendezett rövid pályás úszó Európa-bajnokságon az újonnan elért legjobb idejével a hatodik helyen végzett volna. Bravúros teljesítményt nyújtott a 20 éves sportoló, aki hivatalosan még a Kőbánya SC versenyzője, s csak 2022. januártól lesz a BVSC sportolója, viszont szeptember óta a zuglóiaknál készül új edzőjével, Bernek Péterrel.

Késely árnyaltan megszólalt már korábban a lelki állapotáról a közösségi oldalán, ahol egy újabb üzenetet tett ki a kaposvári országos bajnokság után. Ebben sem említi Turi nevét, de némi utalást fel lehet lelni, mivel a szeptemberi edzőváltás előtt Késely közel kilenc évig Turival dolgozott együtt a kőbányai klubnál, akinek irányításával többek között felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmet, valamint három ifjúsági olimpiai bajnoki és junior világ- és Európa-bajnoki címet is nyert.

„Amit szavak nélkül átadhattam a tegnap (november 14-én) úszott 1500 méter gyorsúszásom alatt, azt mind kiadtam magamból. Nem csak magam miatt, hanem: azért, hogy

megmutassam nekik, máshogy is lehet sikert elérni.  Azért, hogy megmutassam megtörtek, de főnixként képes vagyok újraéledni. Azért, hogy tudatosítsam bennük, ember vagyok és nem ellenség.

Nem osztok meg tiszta szavakat, nem osztom (még) meg hangomat, csak egyik fajta közlésemmel (az úszással) akarok felmutatni egy tényt, hogy végre lelki felszabadulással szálltam versenybe. Ez igazoljon valamit mindenki számára…

Két éve már, hogy nap mint nap elképzelem és imádkozom, hogy csak még az egyszer okkal csaphassak a vízbe örömömben és sikeremben. Ez tegnap megvalósult, s azóta mámorban élek.

Kilenc év után egy országos csúccsal Kőbánya színekben zártam le az országos bajnokságot és az életem egyik szakaszát.” – írta közösségi oldalán Késely.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by A J N A ???? (@keselyajna)

 

Nyitókép: Turi György, Késely Ajna akkori edzője és Sydó Nóra csapatorvos örül az eredménynek a női 1500 méteres gyorsúszás előfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 22-én. Késely Ajna a negyedik idővel, 15:54.48-cal jutott az 1500 méter gyors döntőjébe, ahol a hatodik helyen végzett. MTI/Kovács Tamás

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés